hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A HÉTEN TÖRTÉNT
A szír elnök Párizsban

1998. 07. 18.
Hafez el-Asszad szír elnök csütörtökön Párizsba utazott. A látogatás különlegessége, hogy Asszad 1977 óta nem járt Franciaországban, sőt – két rövid genfi látogatáson kívül – a több mint harminc éve hatalmon lévő szír elnök egyáltalán nem tette a lábát nyugati földre. Farouk el-Charek szír külügyminiszter szerint a találkozó azért is jelentős, mert a közel-keleti helyzet az 1991-es madridi konferencia és a hidegháború vége óta nem volt olyan feszült, mint most: vagy létrejön a teljes béke, vagy egyáltalán nem lesz béke. A Le Point cím? francia lap szerint a csúcstalálkozótól Jacques Chirac azt reméli, hogy Franciaország újra szorosabb kapcsolatba kerül a Közel-Kelettel. A nyolcvanas években a politikai helyzet lassította a két ország közötti gazdasági kapcsolatot, de mára már Franciaország Szíria második kereskedelmi partnere lett. A francia gazdasági érdekek pedig meghatározhatják Franciaország szerepét egy esetleges közel-keleti konfliktusban – véli a francia lap. (Hetek)

Drogcsempész diplomaták

Kairó repülőterén a vámosok pénteken letartóztattak két észak-koreai
"diplomatát", akiknek útipoggyásza félmillió darab LSD-t tartalmazó pirulával
volt kitömve. A vámosok figyelmét nemcsak az utasok hat óriási bőröndje keltette
fel, hanem az is, hogy útlevelükben már megérkezésük napján szerepelt az
elutazásukat tanúsító pecsét. Az AFP jelentése szerint az egyiptomi
külügyminisztérium azonnal engedélyezte a gyanús csomagok átvizsgálását, és a
vámosok így bukkantak rá a közel kétmillió dollárt érő "rakományra". (MTI)


Annan latin-amerikai útja

Kofi Annan ENSZ főtitkár latin-amerikai körútja alkalmából a brazil kormány
ratifikálta az atomsorompó szerződést és a nukleáris robbantások összes fajtáját
betiltó egyezményt. A két nemzetközi szerződéshez való csatlakozás dokumentumait
Fernando Fenrique Cardoso brazil államfő írta alá. Brazília még júniusban felmondta
az Indiával 1996-ban megkötött, a nukleáris energia békés célú hasznosításában
való együttműködésről szóló megállapodást, hogy így tiltakozzon az ázsiai
állam kísérleti atomrobbantásai ellen. (MTI)


Gyorsított fegyverkezés

A tajvani katonai vezetés tíz évre szóló nagyszabású fegyverkezési programot
dolgozott ki a kínai katonai fenyegetés ellensúlyozására – jelentette vasárnapi
számában a China Times című, nagy példányszámú tajvani lap egy meg nem nevezett,
magas rangú katonai illetékesre hivatkozva. A programban nem szerepelnek atomfegyverek:
Tajvan ugyan képes ezek előállítására, de mint az atomsorompó-szerződés
aláírója, elvből ellenzi őket. Nem vették tervbe katonai műholdak felbocsátását
sem, mert ez a sziget fő fegyverszállítója és katonai szövetségese, az Egyesült
Államok részéről ütközne ellenállásba. A tervezet szerint a fejlesztés nagy
hatósugarú lokátorokra, nagy és közepes hatótávolságú föld-föld rakétákra,
valamint harcászatirakéta-elhárító ballisztikus rakétákra vonatkozna. A lap szerint
ezek a tajvani katonai létesítmények ellen intézendő esetleges kínai támadás ellen
védenének. (Reuters)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!