hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó üzletre számít
A román elnök Washingtonban

1998. 07. 18.
Az 1989-es rendszerváltás óta először tesz hivatalos látogatást román államfő az Egyesült Államokban, bár korábban Ion Iliescu kétszer is járt a Fehér Házban. Constantinescu elnök találkozik Bill Clintonnal és beszédet mond a kongresszusban is.

A látogatással Emil Constantinescu az amerikai elnök tavaly nyári bukaresti
"fájdalomcsillapító" látogatását viszonozza, amelyre három nappal azt
követően került sor, hogy a madridi NATO-csúcson Romániát nem hívták meg a
szövetségbe.

Mivel az 1997 őszén kezdődött politikai válság és a gazdasági reformok
megtorpanása kérdésessé tették Románia csatlakozását, a román vezetés most azt
szeretné biztosítani, hogy a NATO – ha egy későbbi időpontban is –, kinyissa
kapuit Bukarest előtt. A washingtoni megbeszélések további fontos témája a
kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítése, amely nagy hasznot hozhat Románia
számára, főleg ha sikerül meggyőzniük az amerikai üzleti elitet arról, hogy a
reform biztos alapokat teremt a külföldi beruházásokra.

Az elnököt elkíséri Amerikába Victor Babiuc védelmi miniszter is, aki elutazása
előtt még keresztülvitte, hogy a kormány jóváhagyja az amerikai Bell Textron céggel
kidolgozott 1,5 milliárd dolláros helikopterüzletet. Nem hivatalos washingtoni
források szerint Clinton elnök nem nézi jó szemmel a helikopterek eladását. Az
üzlet létrejötténél a volt elnök, George Bush volt a közvetítő, ezért a
demokrata pártiak közül többen attól tartanak, hogy a profit egy részét a
republikánusok fogják felhasználni, választási célokra. A Nemzetközi Valutaalap
korábban már bírálta Romániát amiatt, hogy katonai beruházásokat helyez előtérbe
az infrastruktúra vagy az egészségügy fejlesztése helyett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!