hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Orbán Péter országos rendőr-főkapitánnyal
Szakszerű rendőri munka az ars poeticám

1998. 07. 18.
Orbán Péter. Nála van a megoldás? Fotó: Vörös Szilárd

– Mit tekint szakmai ars poeticájának?

–Hitvallásom, hogy a rendőri munka speciális szakma. Éppen ezért mindig
igyekeztem a szakmaiságra helyezni a hangsúlyt, azaz hogy magam, illetve beosztottjaim
megszerezzék azt a tudást, amely feltétlenül szükséges a legszínvonalasabb
munkavégzéshez. Fontosnak tartottam, hogy minél többen végezzék el a jogi egyetemet,
illetve ha szükséges, és olyan területen dolgoznak, akkor a közgazdasági egyetemet,
vagy a pénzügyi főiskolát. Mint rendőri vezető mindig nagy hangsúlyt helyeztem a
továbbképzésekre. Tehát a szakszer? rendőri munka az ars poeticám.

– Milyennek ítéli a rendőrség elmúlt éveit?

– A rendőrségen belül elfásulást tapasztalok, amin változtatni kell. Rosszak az
anyagi körülmények, a rendőrök keveset keresnek, a fiatal rendőröknek rosszak a
lakáshoz jutási lehetőségei. Emellett hallottam agresszív, durva rendőri
intézkedésekről is, ami tarthatatlan. Szakszerűen kell intézkedni. Orvosolni kell
ezeket a problémákat.

– Osztja azokat a nézeteket, hogy Budapest az orosz maffia fővárosa lett?

– Az sajnálatos tény, hogy jelen van az említett bűnözői réteg a fővárosban,
azonban arról nincsenek információim, hogy ez a város lenne a központja. Az elmúlt
három évben nem bűnügyi területen dolgoztam, ezért nem kívánnék ebben a
kérdésben állást foglalni, bár túlzónak tartom ezt a minősítést.

– A közvéleményt több esetben felháborították a rendőrségi korrupcióról
érkező hírek. Mit kíván ez ellen tenni?


– Először is szeretném megoldani, hogy a helyszíni bírságolásokon ne legyen
készpénzforgalom. Tapasztalatom szerint a rendőrség nem korrupt, bár negatív
jelenségek előfordultak ezen a téren. De legfeljebb a középvezetői szintig értek az
ilyen ügyek. Kőkeményen akarok harcolni a korrupció ellen.

- Mennyire függ a magyar társadalomtól a közbiztonság javulása vagy romlása?

- A bűnözés össztársadalmi probléma. A közbiztonság nagyban függ a a családok
helyzetétől, munkalehetőségektől vagy a szociális-gazdasági helyzettől. A
statisztikák szerint mintegy 50 ezer ember keseríti meg a tisztes polgárok életét,
ők azok, akik a bűnöző életformát választották. Ezen nehéz változtatni.

- S mennyire függ a globalizálódott bűnözéstől a közbiztonság? Hisz az orosz,
szlovák vagy albán maffiák létezéséről nem tehetünk.


- Ezek a kérdések a régi társadalom átalakulásának legnehezebb kérdései. Meg kell
rá találni az ellenszert. Köztudott, hogy a bűnözést egyetlen rendőrségnek sem
sikerült elszámolni. A negatív tendenciát kell visszaszorítani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!