Július 16-i hatállyal felmentette az Országos Rendőr-főkapitányság
vezetőit Pintér Sándor belügyminiszter. Forgács László kapitányt, Ignácz István
bűnügyi és Bánfi Ferenc közbiztonsági főigazgatót rendelkezési állományba
vették. Kuncze Gábor (SZDSZ) volt belügyminiszter politikai okokat sejt az ORFK
vezetőinek felmentése mögött. A szabaddemokrata politikus az MTI-nek nyilatkozva
leszögezte, hogy a leváltott tábornokok tisztessége és szakmai hozzáértése
megkérdőjelezhetetlen. Kuncze Gábor szerint nevetséges lett volna elvárni az ORFK
vezetőitől, hogy másfél év alatt helyrehozzák azokat a károkat, amelyeket elődeik
okoztak öt év alatt. Nem hiszem, hogy ellenzéki pozícióból vitatni lehetne a
belügyminiszter jogát arra, hogy munkatársait maga válassza meg – közölte az
MTI-vel Kósáné Kovács Magda az MSZP alelnöke..
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »