hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 07. 19. (VI/29) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

NATO: egy percnyi távolságra

"A NATO-nak valóban alkalmazkodnia kell a 21. század új valóságához, így küzdhet legjobban a terror ellen" – mondta Bush amerikai elnök nemrégiben lengyel újságírók előtt, majd hozzátette: "Csapatainknak könnyebbeknek és gyorsabbaknak kell lenniük a csapásméréshez. Elitalakulatokat kell felállítanunk, hogy egy percen belül reagálni tudjanak." 

Tervek a Világ-kereskedelmi Központ újjáépítésére

Hat tervet mutattak be kedden a szeptember 11-ei terrortámadás következtében lerombolt New York-i Világ-kereskedelmi Központ újjáépítésére. A New York kormányzója, George Pataki által életre hívott Lower Manhattan Development Corp. terveiben négy-hat darab, egyenként 32-85 emeletes torony, valamint a közel 2900 név szerint is ismert áldozatnak emléket állító emlékpark kialakítása szerepel. 

Ami késik, nem múlik

Az amerikai kormány tervei szerint új minisztérium védi a jövőben az Egyesült Államokat, amelynek létrehozása 1940 óta a szövetségi kormány legszélesebb kör? átszervezését jelentené. Az amerikai törvényhozás azonban a közelmúltban úgy határozott, hogy az új szerv létrejöttéig nem lehet szó a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), illetve a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) átalakításáról sem. Az új minisztérium létrehozása a jelek szerint az év végére valósulhatna meg.

Stadlernek a fasizmus bagatell

A Bécsben állomásozó külföldi diplomaták meglepődtek, amikor a Benita Ferrero-Waldner vezette osztrák külügyminisztérium dunai hajózásra hívta őket a napforduló megünneplésére. A napforduló ünnepe ugyanis pogány hagyományon alapul, amit Ausztriában és Németországban a nácik, manapság pedig a szélsőjobboldal szokott ünnepelni. 

Báránybőrbe bújt gyilkosok

Újabb izraeli merénylet árnyékolta be a "kvartett", az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ és Oroszország képviselőinek keddi, New York-i találkozóját, amelyen a palesztin állam megteremtését célzó protektorátus tervét vitatták meg. Kedden délután terroristák nyitottak tüzet egy autóbuszra Emmanuel közelében: a bombarobbantással az útról lekényszerített buszba gránátokat dobtak, és lövöldözni kezdtek izraeli egyenruhába öltözött terroristák. A támadásban nyolcan meghaltak és tizenhatan megsebesültek. Szerdán este kettős öngyilkos merénylet oltotta ki legalább hét ember életét Tel Aviv belvárosában. 

Lágy pakisztáni kafir

Pakisztánban a Daniel Pearl amerikai újságíró meggyilkolásával vádolt négy ember közül egyet halálra, három másikat pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a napokban. Az angliai születés? Ahmed Omar Szaed sejk, akit a bíróság halálra ítélt, bosszút esküdött, és iszlám felkelésre szólított fel. Időközben huszonheten meghaltak Dzsammu külvárosában, amikor iszlám terroristák lövöldöztek és gránátokat hajigáltak a fegyvertelen lakosság közé. 

A Sakálka napja

Pszichiátriai kezelésben részesítik azt a fiatal férfit, aki vasárnap merényletet követett el Jacques Chirac francia elnök ellen. A merényletre az 1789-es nagy francia forradalomra való megemlékezésen, az úgynevezett Bastille-napon került sor, amikor Chirac gépkocsija a Diadalív közelébe ért. 

Magyaországra látogatott a japán császár

Akihito császárt és feleségét köszönti magyarországi látogatása alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök. A japán uralkodó közép-kelet-európai körútja utolsó állomásaként érkezett Budapestre. Útjának célja a térség államaival való kapcsolatok bővítése. 

Belföld

Kém-lelés

A kormánypárti képviselők időhúzása jellemezte a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság első szabályos ülését. Miután a jelenlévők – négy kormánypárti és négy ellenzéki delegált – meggyőződtek az elnök (az MDF-es Balogh László) nemzetbiztonsági vizsgálatának kedvező eredményéről, a szocialista képviselők a bizottság ügyrendjéhez nyújtottak be módosító javaslatokat. Véleményük szerint a bizottság csak a Belügyminisztériumtól, a Történeti Hivataltól és a Nemzetbiztonsági Hivataltól kérhet a miniszterelnökkel kapcsolatos dokumentumokat. Ezen a ponton hosszú vita kezdődött az ellenzékiekkel, mivel utóbbiak úgy vélik, a bizottságot létrehozó országgyűlési határozat nem korlátozza a dokumentumok beszerzési helyének körét. 

Forró nyár

Az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó munkanapján 339 igen szavazattal, 17 tartózkodás mellett elfogadta a kormány száznapos programjának végrehajtását elősegítő költségvetési törvény módosítását. Az utolsó napon az MSZP és az SZDSZ mellett a Fidesz is megszavazta a költségvetés módosítását. Nagy feltűnést keltett, hogy a szavazáson részt vett Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki a Medgyessy-kabinet működése alatt először jelent meg az Országgyűlésben. Mindezek ellenére a hangulat továbbra is indulatoktól terhelt. Napirend előtt került terítékre a hétfői agrárdemonstráció kérdése, amelyben a Fidesz bosszúállás vádjával támadta Németh Imre agrárminisztert. Az elhangzott vádakra az érintett miniszter az elmúlt kormány "torgyánügyi" minisztériumának zseniális szakmai hozzáértését emlegette, akik miatt ilyen tarthatatlan helyzet alakult ki a mezőgazdaságban. 

Most jó lenni köztévékatonának

Több meghatározó vezető is távozott, illetve távozik a Magyar Televíziótól. Többek között Mendreczky Károly elnök is bejelentette lemondását. Az eset azért érdekes, mert korábban – a televízió kiegyensúlyozatlan hírműsorai és a gazdasági viszszásságok miatt – a kormánypártok többször is felszólították az elnököt a lemondásra, ő azonban ezt nem tette meg. Egy lapunknak nyilatkozó médiaszakértő szerint az MTV-t meg lehet szabadítani a "propagandatévé rossz démonaitól", ehhez csak politikai akarat kell, a volt kormánypárti politikusok szerint azonban a köztévé eddig is eleget tett a közszolgálatiság követelményeinek.

Félpályás letámadás

Már-már hagyománnyá vált az elmúlt tizenkét esztendőben, hogy minden kormányváltás után az utakra vonulnak a gazdák, és azokat így vagy úgy, de lezárják. A sürgős mezőgazdasági munkák miatt dél körül már a legtöbb helyen véget ért a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szervezte országos tüntetés és forgalomlassítás. A tizen-négy megyében és huszonhét helyszínen zajló megmozdulás során a szervezők szerint mintegy ezernégy-száz gazdálkodó és közel nyolcszáz munkagép vonult ki az utakra. A tüntetés célja, hogy az új kormány által megváltoztatni kívánt földtörvény ne érintse hátrányosan a családi vállalkozásokat. A demonstráció azonban túl kicsi volt, és hamar véget is ért, mert a legtöbb helyen délután sürgősebb munka is akadt a tétlen álldogálásnál. 

Hit és értékek

Ami Ádámnak is történelem

"Tisztelt Szerkesztőség! Nemrég olvastam egy hírt, miszerint az amerikai Colorado államban régészek egy olyan ősi erdőnek a maradványát találták meg, amelyről azt feltételezik, hogy a dinoszauruszok kihalását okozó hatvanötmillió évvel ezelőtti meteorbecsapódás után keletkezett. A tudósok szerint a hatalmas, több méter átmérőj? fákból álló esőerdő arra utal, hogy a kozmikus katasztrófa után Földünk az eddig feltételezettnél sokkal gyorsabban »gyógyult«. A Föld korai történetéről egy televízióműsorban is szó volt, ahol az előadásban elhangzott: a Biblia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bolygónknak már Ádám előtt több aranykora lehetett. Mások ugyanakkor szintén a Biblia alapján ragaszkodnak ahhoz a – ma már mosolyt fakasztó – állásponthoz, miszerint a világmindenség plusz-mínusz nagyjából hatezer éves. Szívesen olvasnék erről a témáról többet, mivel érdekel – hobbi szinten – a régészet és a csillagászat is. Tisztelettel: D. András"

HÁTTÉR

100 Magyarország

A rendszerváltás óta nem élt át az ország ötven olyan eseménydús és viharos napot, mint amilyen a Medgyessy-kormány megalakulása óta eltelt időszak. Meglepő módon azonban a viharok kiváltó oka ez esetben az volt, hogy mindkét politikai oldal betartotta ígéretét: a kormány ötven nap alatt megteremtette a száznapos program pénzügyi alapját, miközben a jobboldal azt az ígéretét váltotta valóra, miszerint "a koalíció a tarkóján fogja érezni a Fidesz hideg leheletét". 

Az alvóügynök bukása

1957. Az akkor még ellenforradalomnak minősített 56-os események teljesen szétzilálták a magyar állambiztonsági szerveket. Főleg a külföldi rezidenciák hullottak elemeire, hiszen kiderült, hogy a "megbízható elvtársak" zöme egyáltalán nem megbízható. Sokan álltak át. Így például a franciaországi kirendeltségen egy emberen kívül mindenki az "ellenséghez" igazolt. Nemcsak az volt a baj, hogy a régiek átálltak, hanem hogy ezeket személyeket és információikat természetesen a külföldi állambiztonsági szervek aktívan felhasználták Magyarország ellen. Így hirtelen sok "elvtárs" nem kapott beutazási vízumot mint "nem kívánatos személy" több nyugat-európai országba. Az állambiztonsági rendszer újraszervezésében tehát nemcsak a vonalak újrabeindítása okozott problémát, de a személyi állomány sem állt rendelkezésre. A legfontosabb tehát az volt, hogy olyan embereket kell a szolgálatra megnyerni, akik még sosem kerültek az állambiztonsági szervekkel kapcsolatba, de feltétel nélküli hívei a rendszernek. Ez persze szűkítette a kutatótisztek mozgásterét, és nem mindig a legalkalmasabb személy lett beszervezve. 

Jellemgrófok

Két miniatűr a 70 éves Kertész Ákostól

A negyedik nemzedék visszatér

Nyugat-Európában új jelenségként kezelik az Izrael-ellenesség politikai üzenete mögött megbúvó szalonantiszemitizmust, pedig ennek keleten régi hagyományai vannak – állítja Raj Tamás, akinek Nem idegen közöttünk címmel nemrég jelent meg legújabb könyve. 

Jövőre öt százalék lehet az infláció

Az elmúlt hónapokban némi feszültség jellemezte a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőjének kapcsolatát. Járai Zsigmond jegybankelnök ugyanis nehezményezte a parlament elé beterjesztett jegybanktörvény-módosítást, mert meglátása szerint ez több ponton csorbítaná az MNB függetlenségét. László Csaba pénzügyminiszter nem így látta a helyzetet. A vitát végül is az Európai Központi Bank (ECB) döntötte el, s a héten már asztal mellé is ültek a felek, és megegyeztek egy közös, 2006-ig terjedő inflációs cél megvalósításában. 

Drága dinnye

A múlt és a jelen egyszerre kísért: a fagykár és a szárazság váratlan helyzet elé állítja a szakembereket és a vásárlókat egyaránt. A téli kíméletlen fagy miatt ugyanis hiány van a gyümölcsfronton, a szárazság viszont hektikussá, kiszámíthatatlanná teszi a piacot és az árakat, lerövidíti a gyümölcsök szezonját – magyarázta kérdésünkre Földesné Kocsis Mária, a Budapesti Nagybani Piac szóvivője. Gabonafronton sem teljes a béke: a tavalyinál lényegesen kisebb termés várható az idén. 

Hurrá Nyaraljunk

Bár már javában dúl a nyári főszezon, ne bátortalanodjunk el, ha csak most tudunk hozzálátni a nyaralásunk megszervezéséhez, hiszen a hazai utazási irodák túlkínálata kényelmes helyzetet biztosít a "kuncsaftoknak".

Kedvezményes szörfölés

Olcsóbb lesz a percdíj augusztustól! A héten megállapodást írt alá Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az öt legnagyobb hazai szolgáltatóval egy államilag támogatott kedvezményes internet-hozzáférési csomagról.

A piac kamatemelésre spekulál

Az elmúlt héten végrehajtott újabb jegybanki alapkamat-emelést követően szinte bizonyosnak látszott, hogy a kereskedelmi bankok hitelei megdrágulnak, de ez eddig nem következett be. A betéti kamatpiac is – régi szokás szerint – várakozó állásponton van. A legnépszerűbbnek tartott lakáshitelek folyósítása viszont egyre nehézkesebbé válik. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!