hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A piac kamatemelésre spekulál

2002. 07. 21.
Az elmúlt héten végrehajtott újabb jegybanki alapkamat-emelést követően szinte bizonyosnak látszott, hogy a kereskedelmi bankok hitelei megdrágulnak, de ez eddig nem következett be. A betéti kamatpiac is – régi szokás szerint – várakozó állásponton van. A legnépszerűbbnek tartott lakáshitelek folyósítása viszont egyre nehézkesebbé válik. 

Az OTP Bank ezentúl csak akkor ad ügyfeleinek lakáshitelt, ha az ingatlan új tulajdonosát már határozattal bejegyezték, vagyis a pénzintézet nem elégszik meg a széljegyzettel. Ez nem kis gondot jelenthet a lakásvásárlóknak, ugyanis – különösen Budapesten – a földhivatali bejegyzés akár évekig is elhúzódhat. Ingatlant venni pedig muszáj, így nem marad más hátra, mint hogy az ügyfél áthidaló kölcsönt vesz fel, amelynek kamata 13 százalék, plusz 2 százalék kezelési költség (s ennek emelkedésére akár 17 százalékig is számítani lehet), szemben a kedvezményes kölcsön – kezelési költséggel együtt – maximálisan 6 százalékával. A kereskedelmi bankok az infláció növekedése és az alapkamat emelkedése miatt arra számítanak, hogy veszteségessé válik számukra a lakáshitelezés. Az ügyfelek érdeklődése továbbra sem lankad, s a hitelintézetek többségénél már meghaladta az előzetes terveket a kihelyezés összege. Az év elején naponta néhány tíz, legfeljebb száz kérelem érkezett be a bankokhoz, most ez a szám ötszáz–ezerre növekedett. Sokan felültek annak a híresztelésnek, hogy a Medgyessy-kabinet módosítani kívánja a kedvezményes lakáshitelek alacsony kamatait.

Erre azonban nem lehet számítani, mivel az ellentmondana a szociális rendszerváltás programjának.

Töretlen az érdeklődés a gépjárműhitelek iránt is. A lízingcégek ugyanis a forintalapú konstrukcióikat a jegybanki kamatemelés dacára sem drágítják. (A három piacvezető társaságnak így is megéri, hiszen az első félévben 75 milliárd forint értékben nyújtottak hiteleket.) 

A kemény piaci verseny a hitelkamat-emeléseknek nem kedvez, az ügyfeleknek ugyanis nincs forrásuk a magasabb kamat kifizetésére, így az emelkedés a kihelyezések értékének visszaeséséhez vezetne. Érdekes a helyzet azoknál, akik devizaalapú hitelt vesznek fel, ugyanis a forint és a dollár gyengülésével olyan kockázatot vállalnak fel, amely a törlesztőrészletek növekedéséhez vezet.

A jegybanki alapkamat-emelések miatt egyetlen bank sem módosított a betéti kamatain, akad olyan is, amelyik még márciusban határozta meg az egyéves lekötés 6,6 százalékos mértékét. A hitelintézetek érzékelhetően az OTP Bank lépésére várnak, ahol az egyéves lekötés kamata 6,25 százalékos. Több pénzintézet egész nyárra – meghatározott feltételek mellett – kiemelkedően magas, 7 százalékos kamatot ígér, és ehhez aligha nyúlnak hozzá.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!