hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 08. 22. (VII/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Csecsemők vérben

Bagdad és Jeruzsálem. Két helyszín, alig néhány óra eltéréssel, ahol fanatikus iszlám merénylők autóba rejtett, illetve a testükre erősített robbanóanyaggal ártatlan emberek tucatjainak az életét oltották ki. Ami a két merényletet mégis megkülönbözteti egymástól az, hogy ENSZ-létesítmény most először vált ilyen típusú támadás célpontjává, míg az izraeli akció pontosan a századik öngyilkos terrorakció volt az intifáda 2000 szeptemberi újraindítása óta.

Kell egy kis áramszünet?

Múlt csütörtökön, nem sokkal délután négy óra után kialudtak a lámpák, leálltak a villanymotorok, a léghűtő készülékek és az árammal működő berendezések New Yorkban. Az első megdöbbenések után szinte mindenki arra számított, hogy rövid időtartamú meghibásodásról van szó, amelyet legfeljebb egy-két óra leforgása alatt ki fognak javítani. 

Hetek-összeállítás

A jelek szerint a Nyugat máris kész rehabilitálni a terrorizmust világszerte támogató Líbiát, miután az észak-afrikai ország hivatalosan elismerte felelősségét az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt a skóciai  Lockerbie felett elkövetett repülőgép-merényletért. A terrortámadást 1988-ban hajtották végre a PanAm járata ellen, s kétszázhetven ember lelte halálát a szörnyű robbantásban. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke telefonon emlékeztette Moamer Kadhafi líbiai elnököt arra, hogy az EU Líbiához fűződő kapcsolatai szerves részét képezik szomszédsági stratégiájának. 

Belföld

Ünnepélyes pufogtatások

Sok nagy ember kis helyen is elfér – ez lehetett jelszava Orbán Viktor stábjának, amikor két civil szervezet nevének oltalmában a Gödöllői Királyi Kastély Barokk termébe szervezték meg a jobboldali "elit" idei augusztus 20-ai megemlékezését. A Szent István és Európa címet viselő rendezvényt a Professzorok Batthyány Köre és a Szabad Európa Társaság jegyezte, és láthatóan nem akartak nagy hűhót, mert csak kilencvenöt ülőhely volt az impozáns teremben.

Lezuhant az Ikarus

"A franciák taccsra vágták, nem lett volna szabad odaadni nekik." "Csak a piacot akarták megszerezni, tudatosan nem csináltak itt semmit." "Itt valami furcsa manőver történik. Mint ahogy a Videotonban is megszűnt a tévégyártás, itt is megszűnik a buszgyártás. Mesterségesen lerohasztják, de végül valaki nagyot szakít: milliárdokkal gyarapszik" – ilyen és ehhez hasonló mondatok hangoztak el, amikor a műszak végeztével a székesfehérvári Ikarus gyárból kijövő munkásokat kérdezgettük. 

Hit és értékek

Az üdvösség a zsidók közül támadt

A francia katolikus egyház vezető személyisége, akinek neve még a pápautódlással kapcsolatban is felmerült, nem egyszerűen zsidó származású, hanem zsidó. Jean-Marie Lustiger, Párizs bíborosa, II. János Pál pápa közeli barátja "katolikus vallású zsidó"-ként definiálja magát, és bár nem kapkodta el a zsidósággal kapcsolatos nézeteinek nyilvánosságra hozatalát, végül könyv formájában is megjelentette az Ó- és az Újszövetség folytonosságáról, a kereszténység zsidó gyökereinek felismeréséről alkotott meggyőződését. A Biblia ugyan az első század óta tartalmazza mindkét szövetséget, és Jézus maga soha nem is hirdette másoknak az evangéliumot, mint a zsidóknak, a katolikus egyház az utóbbi évtizedben vált nyitottá a kérdés megvitatására.

HÁTTÉR

Tetten ért szavak

Tucatszám hallunk az emberi együttélés során alantas, szitkozódó, obszcén, káromkodó, átkozódó szövegeket utcákon, tereken, tömegközlekedési eszközökön, a médiában, sőt, közéleti szereplők közötti szóváltásban is. Vajon hogyan állunk mi, magyarok a vulgáris nyelvhasználatot illetően? Vannak-e különbségek az egyes népek káromkodási szokásaiban? Tényleg csökkenti-e a szabadszájúság a stresszt, jótékony szelepként oldja-e a frusztrációt? Posztmodern útkeresés vagy a művészet álruhájába bújtatott barbarizmus a szépirodalomban szereplő vulgarizmus? Mióta használnak az írók előszeretettel trágár szavakat a műveikben? Kinek kell felvennie a harcot a világjelenségnek számító nyelvi lealacsonyodással szemben? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ nyelvészek, pszichológusok és közéleti személyiségek segítségével.

Hallgatás vagy kiközösítés

A Vatikán egy most nyilvánosságra került egyházi dokumentum szerint évtizedeken keresztül kiközösítés terhe mellett világszerte elvárta a katolikus püspököktől, hogy akadályozzák meg a szexuális tartalmú bűncselekmények nyilvánosságra kerülését. A több mint negyven éve kiadott bizalmas egyházi utasítást a héten a brit Observer cím? napilap internetes kiadásában, teljes terjedelmében közzétette.

A jogállam álma

Az államalapítás évfordulóján tartott ünnepségeken az ország vezető politikusai szép szavakkal emlékeztek meg a magyar államiság nemes hagyományairól. Az ünnepet közvetlenül megelőzően azonban Medgyessy Péter miniszterelnök arról beszélt, hogy az emberek elvesztették türelmüket "a politikai szándékok vezérelte" állami intézményekkel szemben. A miniszterelnök, az elemzők szerint csak egy intézményre – a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletére célzott – de szerintem valamennyi politikai célt követő állami intézményt, a kormány alá rendelteket is eltalálta.

Fapados áron bársonyszékben

Új helyzetet teremtett a magyarországi légiforgalomban a "fapados járat" néven elhíresült diszkont légitársaságok megjelenése, hiszen a skandináv Snowflake és a német Germanwings szinte "fillérekért" elröpíti az utasokat a választott célpontok felé. A versenybe ezúttal a Malév is beszállt egy roppant vonzó ajánlattal, miszerint október 1. és december 15. között Európa és a Közel-Kelet (Tel Aviv és Bécs kivételével) nagyvárosaiba 14 900 forintért utazhatunk. A Malév bejelentésére néhány órán belül a külföldi légitársaságok között vezető Lufthansa is reagált – gyakorlatilag ugyanazt kínálva az utazóközönségnek. A Malév vezetése felháborodását fejezte ki, hogy a Lufthansa nemes egyszerűséggel lemásolta "A Malévval egy tank benzin áráért" elnevezés? kampányát.

Emelkedik az infláció, csökken a GDP

A vakáció utolsó napjaiban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentősen módosította az inflációs várakozásait. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint az idén nem 4,6 százalékos, hanem 5,2 százalékos lesz a pénzromlás üteme, miközben a gazdaság növekedése 3,4 százalék helyett 3,2 százalék lehet csupán, de 2004-ben is visszaesés várható: a tervezett 3,6 százalék helyett csupán 2,7 százalékkal bővülhet a GDP, és az infláció is felszökhet 6,5 százalékra. 

Internet mindenkinek

A nappaliban a tévéállvány alsó polcán személytelenül villog a videomagnó dátum és idő kijelzője. Középkorú tulajdonosának túl bonyolult és érthetetlen, azontúl szokatlan is a beállítása, csak időpocsékolásnak tartja a programozással járó vesződést. Nem úgy a tizenéves unokák, ezeknek a gyerekeknek játék az a pár másodperces ujjgyakorlat, amíg a digitális órát beállítják. A videók és hifitornyok túldigitalizált paneljei okozta kihívásból még fel sem ocsúdtak sokan, máris következett a mobilkorszak, amelyet ismételten a tinik sms-generációja adaptált a legkönnyebben. A ránk váró újabb "megpróbáltatás" nem más, mint az internethasználat mindennapos gyakorlatának az elsajátítása. Minden bizonnyal rövid időn belül az internethasználat annyira nélkülözhetetlenné fog válni hazánkban is, mint a mobiltelefon, melynek a költségei sem olyan magasak, mint gondolnánk. 

A Terminátor-kormányzó

Kalifornia állam 34 millió lakosa új kormányzót keres, mivel a jelenleg kormányzó Gray Davis visszahívására 1,3 millió aláírást gyűjtöttek. Egy amerikai tv-show műsorvezetője, Jay Leno, megkérdezte Arnold Schwarzeneggert, hogy miért indul a kormányzói posztért, mire a sztár azt felelte: "Beadtam a derekamat." És ez volt az a válasz, amit mindenki hallani akart, hogy Arnold igazából csak a népakaratnak engedve száll ringbe a választók kegyeiért, őt "nem érdekli a pénz, a népért kíván dolgozni".

Gyorsjelentések hete a börzéken

Az európai tőzsdéken a dollár erősödésének köszönhetően jól teljesítettek a bevételeik nagy részét dollárban realizáló technológiai cégek (Philips, Siemens), valamint jelentősen emelkedett a várakozáson felüli eredményről beszámoló MAN és Lufthansa árfolyama. 

A koalíció íze

Az adócsökkentésről szóló vita felszínre hozta azt a kérdést, hogy miért érdemes az SZDSZ-nek a kormányban maradni. Éppen az elmúlt időszakban egyre kedvetlenebbül nyilatkozgató, jól ismert humoráról újabban leszokó Kuncze Gábor pártelnök jelentette ki ezt a vita kellős közepén. A két párt felső vezetésében általában elégedettek a koalíció eddigi működésével, de lapunk információi szerint a nagyobbik kormánypártban aggódva figyelik a liberális párt vergődését, a közvélemény-kutatásokban tapasztalható mélyrepülését. Sőt, több befolyásos politikus szerint más területen is a válság jelei tapasztalhatóak. 

KÁVÉSZÜNET

Feltuningolt Hungaroring

A Német és a Magyar Nagydíj közötti majdnem három hét során minden csapat kipihenhette magát, és zavartalanul készülhetett a soron következő, de számunkra, magyarok számára legfontosabb nagydíjra az átépített Hungaroringen. Ezen a versenyen mindennél kiélezettebb küzdelem vár a világbajnoki címre törő pilótákra egy olyan pályán, amely eddig a lassúságáról volt híres, az átalakítások során a pálya vonalának megváltoztatása miatt azonban jelentősen felgyorsult. 

Kizárják-e a Fradit a bajnokságból?

A nézőtéri erőszak kezelésére létrehozott bizottság életre hívásán kívül a sportminisztérium nem tett egyéb lépéseket a szurkolói rendbontások megelőzése végett. Hasonló cipőben jár a Magyar Labdarúgó Liga is, amely ötlet híján nem a huligánokkal, hanem a Ferencváros csapatával folytat állóháborút. A harc a bíróságon folytatódik tovább.

Nyolc érem a kajak-kenu előolimpián

Négy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerzett kajak-kenu válogatottunk a szkíniaszi regattaközpontban megrendezett előolimpián. 

Clijsters és Roddick vezeti a tenisz világranglistát

Továbbra is Kim Clijsters vezeti a női teniszezők világranglistáját a korábbi éllovas amerikai Serena Williams, valamint a szintén belga Justine Henin-Hardenne előtt, s a legjobb hét sorrendje megegyezik a múlt heti listával. 

Ronaldo Beckham-mezben

Habár csak fél óra játéklehetőséghez jutott, mégis remekül sikerült a mindössze tizennyolc esztendős portugál szupertehetség, Cristiano Ronaldo bemutatkozása a Manchester United színeiben. 

Fiatal zenészek Izraelből

A Tel Aviv Soloists Ensemble nevű, fiatal zenészekből álló együttes szeptember 2. és 7. között turnézik Magyarországon. A 2001-ben alapított, de már komoly hazai és egyesült államokbeli sikereket magáénak tudó izraeli zenekarnak 25 ifjú tagja van.

Paradicsomi ízek

Lecsóidény van, a paradicsom most jóíz? és olcsó, ami azt jelenti, hogy nem a megszokott, íztelen és drága gyerekszomorító vitaminforrással találkozunk a piacon. A télről való gondoskodás mellett a kánikula is ösztönöz: a paradicsom ilyenkor frissen és sütve-főzve egyaránt első számú alapanyaggá léphet elő. 

Leiskolázott családok

Bár a nyári hónapok alatt nem nagyon költünk gyermekeink iskoláztatására, óvodai ellátására, a helyzet csalóka: augusztus végén, a beiskoláztatás idején jócskán behozzuk a lemaradást. 

Film férfiaknak

Bárdos Róbert
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!