hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jogállam álma

2003. 08. 25.
Az államalapítás évfordulóján tartott ünnepségeken az ország vezető politikusai szép szavakkal emlékeztek meg a magyar államiság nemes hagyományairól. Az ünnepet közvetlenül megelőzően azonban Medgyessy Péter miniszterelnök arról beszélt, hogy az emberek elvesztették türelmüket "a politikai szándékok vezérelte" állami intézményekkel szemben. A miniszterelnök, az elemzők szerint csak egy intézményre – a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletére célzott – de szerintem valamennyi politikai célt követő állami intézményt, a kormány alá rendelteket is eltalálta.



Sokakat emlékeztet a mai valóság a középkori szpáhi-rendszerre Fotó: MTI

Az alábbiakban arról kívánok szólni, hogyan szalasztotta el a rendszerváltó politikai elit azt a lehetőséget, hogy a kommunista elnyomás után olyan államot és állami szervezetrendszert hozzon létre, amely egyértelműen és kizárólagosan az adófizető polgárok szolgálatát tarja feladatának. 

Az államalapítás ünnepe arra is emlékeztet, hogy szemben egyes szerencsés nemzetek hagyományaival a magyar történelemben rendkívül rövid pillanatokra volt csak jellemző, hogy az emberek az állami intézményeket és a hivatalokat magukénak érezték. Több évszázados hagyomány, hogy a magyar emberek az állami szerveket ellenségesen kezelték, úgy tekintettek rá, mint elnyomó, zsarnoki szervezetre, amelynek az egyének sanyargatása a célja, és amellyel szemben az ország lakosai kiszolgáltatottan éltek. Anélkül, hogy részletes történelmi elemzésbe bocsátkoznánk, megállapíthatjuk, hogy a magyar történelemben valóban csak – történelmi léptékkel mérve – rövid pillanatokig tartott, hogy az állami intézmények ne idegen érdekek szolgálatában álltak volna.

Az ünnepi szónoklatokban idillikusnak lefestett nemzeti történetet a történelmi tényekkel egybevetve, súlyos ellentmondásokat találunk. 

A történelmi kronológia az elnyomás, a jogfosztás, az állami zsarnokság tobzódásáról tudósít. Az egyes korok állami hivatalnokai, hol a pápai állam, hol a török szultán, hol a bécsi udvar, majd Berlin, majd Moszkva érdekében hajtották be az adókat, gyakorolták hivatali hatalmukat az elnyomott és kiszolgáltatott emberekkel szemben.

A török, Habsburg, német, szovjet elnyomás után a rendszerváltással jött el az a kegyelmi pillanat, hogy Magyarországon olyan állami szervezetrendszer alakuljon ki, amely élvezi a társadalom bizalmát. Az Antall-kormány kezdeti lépései – a jogalkotás, és egyes személyi döntések szintjén – azt az illúziót keltették, hogy egy ilyen szervezetrendszer kialakítása fog elindulni. A személyi döntések közül erre utalt, hogy például legfőbb ügyésznek, illetve országos rendőrfőkapitánynak olyan személyeket választottak meg, illetve neveztek ki, akik nem tartoztak az uralkodó pártok szűk klientúrájához. Erre utalt a köztisztviselői törvény megalkotásakor hangoztatott elképzelés, hogy a pártpolitikai befolyás a közigazgatásban csak a csúcsokon érvényesüljön. Eszerint a kormányzati hivatalokban a miniszteren és a politikai államtitkáron kívül más politikai kinevezett nem lett volna, mivel a közigazgatási államtitkárok, a helyettes államtitkárok, és az alájuk rendelt hivatalnokok, pártoktól független szakemberek lettek volna. Az önkormányzatokban a politikát a polgármester és az alpolgármesterek, a hivatali pártatlanságot a jegyző és a polgármesteri hivatal apparátusa képviselte volna.

Ezt az elképzelést már 1990 augusztusában az úgynevezett Kónya-dolgozat részéről támadás érte, hiszen az MDF akkori frakcióvezetője azon kliensek elégedetlenségét szólaltatta meg, akik úgy érezték, hogy nem sikerült igazán megragadniuk a hatalmat. Ez az elégedetlenség azután a Csurka-dolgozatban is megjelent. Az MDF-kormány, engedve politikai bázisa nyomásának egyre több pozícióba nevezett ki olyan hivatalnokokat, akik a demokrata fórum kliensei voltak, vagy az MDF-hez lojális volt kommunistákkal töltötte föl a meghatározó pozíciókat.

Az 1994-es választást követően a Horn-kormány már a minisztériumokban és az állami szervek többségében saját kádereivel töltötte fel a kulcspozíciókat, a személycserék minden minisztériumban messze túlmentek a miniszter és a politikai államtitkár szintjén.

Az állami hivatalok pártcélú felhasználásában, a haverok, kliensek, kliensek haverjainak kinevezésében az Orbán-kormány jutott a
legmesszebbre. A pártatlan, szakmai alapon szerveződő igazságszolgáltatási, és közhivatalnoki ethosz elleni legnagyobb rohamot a Fidesz-kormány intézte.

Ebben a korszakban nevezték ki a titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek Kövér Lászlót, azt a pártvezetőt, akit elsősorban ideológusnak, s nem annyira szakembernek tartanak, és aki leginkább gyűlölködő kirohanásaival szerzett magának ismertséget. És aki tetteivel, sőt egyes nyilvános megszólalásaival sem hagyott kétséget afelől, hogy a titkosszolgálatokat pártja szolgálatába kívánja állítani. Ugyanezt az üzenetet hordozta a párt pénzfelhajtójának, Simicska Lajosnak az APEH elnökévé való kinevezése. Nem véletlenül nevezte el a köznyelv az APEH-rendőrséget "Simicsekának", hiszen mindenki úgy érezte, hogy Orbán emberei az állami szervekben megszerzett pozíciójukat részint személyes célokra, részint megbízóik személyes és pártcéljaira használták.

Ebben az időszakban fogalmazódott meg a gyanú, hogy egy nagy port felvert büntetőeljárás mögött valójában a fideszes belügyminiszter személyes bosszúja húzódik meg. Ez azonban csak egy példa azon ügyek sorában, amikor valamely állami szerv, a rendőrség, az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, vagy bármely hivatal a Fidesz politikai ellenfelei, vagy a Fidesz által utált valamely vállalkozás, cég vagy csoport ellen csak politikai indíttatásból kezdeményezett vagy folytatott eljárást. Az már más kérdés, hogy a szakmai becsületükre valamit adó hivatalnokok sokszor félszívvel teljesítették a politikai megrendeléseket, így az akciók nem mindig érték el a céljukat, de ez semmiképpen nem a megrendelőkön múlott.

Ebben az időszakban nevezték ki a fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének azt a személyt, aki korábban csak a magyarság misztikus eredetéről szóló zavaros írásaival tűnt ki az ügyvédek közül. Később egy televízióstúdióban kenyérrel dobálta meg az újságírókat, azt a zagyvaságot hangoztatva, hogy állítólag a Bibliában az áll, hogy kenyérrel kell megdobálni azokat, akik őt kővel dobálják (azok kedvéért, akik kevésbé ismerik a Bibliát, fontos megjegyezni, hogy ilyen vagy ehhez hasonló mondat a Bibliában nem szerepel). Ugyanez a személy később szélsőjobboldali hőzöngések ünnepelt résztvevőjeként bukkant fel. Kinevezése csak arról szólt, hogy valamivel bosszút kell állni a Fidesz számára ellenszenves fővároson.

Ennek a folyamatnak volt része a korábbi széles körben elismert és nagy tekintély? legfőbb ügyész lemondásra kényszerítése és helyére egy korábbi Fidesz-jelölt, a párthoz sok szálon kapcsolódó személy és szűk körének az ügyészség élére helyezése. Ez a lépés az igazságszolgáltatás folyamatában kulcsszerepet betöltő szervezetet alapjaiban rendíti meg, hiszen még ha abszolút korrekten is járna el az ügyészség, mindig körül lengi a döntéseit az a gyanú, hogy politikai szempontok vezérlik tetteit. Így nehezen tud bárki vitatkozni azokkal a szocialista politikusokkal, akik fontos ügyekben meghozott ügyészségi döntéseket, mint például a Millenáris Kht. Fidesz által kinevezett vezetőjével szembeni büntetőeljárás ügyészség általi megszüntetését, vagy más ügyekben az eljárás teljes elmaradását politikai és nem szakmai döntésnek tartják.

Szász Károlynak a Pénzügyi Szervek Állami Felügyelet vezetőjének kinevezése is ebbe a sorba illeszkedik, így a személye körüli vita valószínűleg a K&H-botrány nélkül is bekövetkezett volna. A kialakuló vitákban a Fidesz jogállamot védő fellépése nem más, mint cinikus képmutatás. Azt állítják, hogy a jogállamot védik, de amit meg akarnak védeni azt ők rombolták szisztematikusan négy éven keresztül.

Orbán Viktor négyéves kormányzata az állami szervek, és az állampolgárok viszonyát illetően a legrosszabb magyar hagyományokhoz vezette vissza az országot. Ennek a hagyománynak a lényege, hogy az állami szervek, az igazságszolgáltatás, nem az ország lakosainak, hanem kizárólag az uralkodó elitnek a szolgálatában áll. Ezzel az állammal szemben az egyének mindig a bizalmatlanság, a gyanakvás és az ellenállás különböző módjait választják. A rendszerváltás kezdetei óta kutatják a politikusok, hogy a "szabadság eljövetele" után miért nem változott meg az emberek adózáshoz való viszonya, miért tekintenek máig a magyarok ellenségesen és bizalmatlanul az állami intézményekre? A válasz egyszerű, ezen szervek többsége
– különösen az 1998–2002 közötti fejlemények következtében – változatlanul nem a törvények minden áron való érvényesítésén fáradozik. A vállalkozók, üzletemberek, cégtulajdonosok a mai napig úgy érzik, hogy az állami szervek vadászzsákmánynak tekintik őket, a kilövéstől pedig csak a politikai kapcsolat mentheti meg őket. Ez a hangulat az éppen uralkodó pártok kasszájába sok-sok millió forintot terel be, amit egyfajta "védelmi pénzként" fognak fel sokan.

A 2002-es választásokat követően a győztes szocialisták nem tudtak mit kezdeni ezzel a kialakított helyzettel. Miközben a jogállam helyreállítását – legalábbis a program szintjén – fontos célnak nevezték, az országgyűlés hetenkénti üléseinek helyreállításán túl lényeges lépés nem történt. Az új kormány láthatóan nem mérte fel kellően a kialakult helyzetet, és az abban rejlő kockázatokat. A Fidesz által létrehozott helyzetre kétféle reakcióval válaszolt az MSZP. Az egyik lépés az volt, hogy nem szembesítette a lakosságot a kialakult helyzettel, hanem az "ároktemetés" kevéssé érthető szlogenjével, nem a társadalmat elválasztó feszültségek orvoslásába, hanem azok elleplezésébe kezdtek. Így nem mozdították el a fideszes pártkatonák egy részét, hanem helyükön hagyták őket, és az ebből eredő veszélyekről és kockázatokról egyszerűen nem beszéltek, sőt talán tudomást sem vettek róla.

A másik reakció az volt, hogy a fideszes pártkatonák helyére MSZP-s pártkatonákat helyeztek. Természetesen az önmagában nem baj, hogy a választásokat megnyerő párt saját embereivel akarja politikáját megvalósítani, csak világossá kellene tenni, hogy melyek azok a pozíciók, amelyek a politikai kinevezések közé tartoznak és melyek azok, amelyek nem. (Például a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, az ügyészséget, az APEH-et, a Vámőrséget, a PSZÁF-ot és egyéb állami felügyeleti szerveket ki kellene vonni ebből a körből, és helyzetüket stabilizálni kellene.)

Jellemző példa a korrupció elleni fellépés ügye. Ahelyett, hogy az új kormány létrehozott volna egy független és pártatlan korrupcióellenes szervezetet, kinevezte Keller László szocialista politikust közpénzügyi államtitkárrá, és az érdemi jogköröket meghagyta az ügyészségnél, a pótmagánvád lehetőségét pedig csak egy évvel a kormány megalakulása után léptette életbe (a pótmagánvád ugyanis lehetővé teszi a sértettnek a bírósághoz fordulást akkor is, ha az ügyészség ezt nem teszi meg). 

Ebben a helyzetben Keller fellépése kommunikációs szempontból gyakorlatilag védhetetlen, hiszen minden akcióját politikai bosszúnak lehet beállítani, ráadásul csekély sikerre számíthat, ha az ügyészség ellenállásába ütközik. A helyzetet még tovább rontja, hogy egy szocialista politikustól nehezen várható, hogy a saját párttársaival szemben ugyanolyan következetességgel járjon el, mint politikai ellenfeleivel szemben.

Az így kialakult helyzet azzal a következménnyel jár, hogy bár a különféle EU-s országjelentések és értékelések Magyarországot működő jogállamként mutatják be, az itt élők tapasztalata nem mindig támasztja ezt alá. Sokan érzik úgy, hogy az állami szervek packáznak az emberekkel, a hivatalok nem megkönnyíteni, hanem megnehezíteni akarják az emberek létét. Sokakat emlékeztet a mai valóság a középkori szpáhi-rendszerre, ahol a politikai kinevezettek bizonytalan idej? pozíciójukat arra használták, hogy minél jobban megszedjék magukat és az udvart fényűző javakhoz juttassák. 

Pedig azoknak, akik ebben az országban nem a középkor, és nem is a Kádár-rendszer iránti nosztalgiából élnek, joguk lenne ahhoz, hogy az adójukból fenntartott hivatalok ne ellenük, hanem értük működjenek. Joguk van ahhoz, hogy az állami apparátusok őket, és ne a szintén általuk eltartott hatalmi klikkeket szolgálják. Ha sokan veszik ezt észre, egyszer még megvalósulhat a jogállam álma.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!