hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyolc érem a kajak-kenu előolimpián

2003. 08. 25.
Négy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerzett kajak-kenu válogatottunk a szkíniaszi regattaközpontban megrendezett előolimpián. 

Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapatát zömmel fiatal versenyzők alkották, hiszen első számú lapátforgatóink jelenleg Szolnokon és Dunavarsányban készülnek a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Az athéni tesztversenyen ötszázon az első, ezer méteren a második helyen végzett kajak egyesben Bethlenfalvi István. Boros Gergely is duplázott: az ezres négyessel Siebel Lajos, Böcsök Balázs és Kucsera Gábor társaságában aranyat gyűjtött, párosban pedig ezüstöt – ugyanezen a távon – Szabó
Gergellyel. Női négyesünk is diadalmaskodott, a győzők: Móni Katalin, Keresztesi Alexandra, Kollár Zsófia és Szabó Ágnes. Negyedik aranymedálunk kenu kettesben Bozsik Attila és Kovács Gergely nevéhez fűződik az ötszázas távon. Egy kilométeren Metka Márton és Mike Róbert a harmadik helyen zárt, s a kajakosok sem maradtak bronzérem nélkül: K-2500 méteren a Sík Márton, Csamangó Attila duónak köszönhetően.
(mkksz)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!