hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 12. 03. (VIII/49) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Két választás

Az RMDSZ a várakozáson felüli, közel 7 százalékos eredménnyel végzett a hétvégi romániai választáson. Mégis, erős gyomor és erős idegek kellettek ahhoz, hogy a külső megfigyelő indulatok nélkül dolgozza fel, ami a romániai magyar közéletben az elmúlt hetekben zajlott, nem beszélve a magyarországi közélet behatásairól. 

Szétszakított ország

Már két hete, hogy az ukrajnai választások a legtöbbet "foglalkoztatott téma" az orosz politológusok körében, és persze a médiában: ezzel kezdődik minden híradó, ezt boncolgatja az elemzőcikkek többsége az elektronikus és írott sajtóban egyaránt. Eközben észrevehető, hogy míg nemrég jórészt egyetlen – kormánypárti – szemszögből figyelték és értékelték az ukrajnai fejleményeket, mára jóval nagyobb teret kapott a többiek véleménye is. Vagyis az ukrán választás egyre jobban befolyásolja a társadalmi és politikai közvéleményt Oroszországban.

Kiszolgáltatott nők, életveszélyes férfiak

"Lányok és asszonyok, szemben az AIDS-szel és a HIV-vel" mottóval szervezett AIDS-ellenes világnapot az ENSZ. Az ENSZ AIDS-ellenes programja szerint a mintegy negyvenmillió HIV-fertőzött fele nő, arányuk pedig fokozatosan növekszik a világ minden térségében, elsősorban a szegényebb országokban. Magyarországon a fertőzöttek 50 százaléka homoszexuális férfi, de a nők aránya – kisebb mértékben ugyan – de itthon is növekszik.

Belföld

A biztonsági öv életet menthetett volna

A népszerű színész vasárnap hajnalban bekövetkezett sajnálatos és tragikus autóbalesete újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a magyarok nagy arányban hagyják figyelmen kívül a biztonsági felszerelések használatát. 

Terjedő drogkultúra

Az Európai Unió tagállamaiban csökkent ugyan a heroinhasználat, a kábítószeres halálesetek, illetve az új HIV-fertőzések száma, más drogok viszont egyre terjednek – derül ki a 2004-es európai kábítószer- jelentésből. Az EU lisszaboni kábítószerügyi központjában készített vizsgálat szerint a legnépszerűbb drog a kannabisz, amely ugyan "könny?" szerként van számon tartva, következményei miatt mégis egyre többen fordulnak orvoshoz.

Tűzoltósági fejlesztések

Lamperth Mónika belügyminiszter egy tűzoltógépkocsi felszerelését nézi, amikor új technikai eszközöket, műszaki mentéshez szükséges speciális gépjárműveket kapott huszonöt hivatásos és hat önkéntes tűzoltóság a Felvonulási téren rendezett átadó ünnepségen. (MTI) Fotó: Vörös Szilárd

Őrizzük meg a józan eszünket

Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, volt miniszterelnök szerint a december 5-ei népszavazás nem ad automatikusan kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, csak kötelezi az Országgyűlést az erről szóló törvény megalkotására. Az új állampolgársági törvényt, amely magyarországi tartózkodás nélkül is lehetővé tenné a magyar állampolgárság megszerzését, kétharmados többséggel kell majd megalkotnia a parlamentnek. Ez azt jelenti, hogy a szemben álló politikai erőknek meg kell egyezniük, mert nem tudják majd egymásra erőltetni akaratukat – mondta az ellenzéki párt elnöke. Orbán Viktor a lapunknak adott interjúban a józanság megőrzésére szólította fel a szavazókat. 

Hit és értékek

Tudomány, hit, világmagyarázat

"Az Olvasó immár kezében tarthatja az első, magyar szerzőtől származó kreacionista könyvet" – írja Jeszenszky Ferenc fizikus Tóth Tibor professzor Tudomány, hit, világmagyarázat címmel december közepén a Focus Kiadó gondozásában megjelenő könyvéhez írt ajánlásában. A kreacionizmus, magyarul teremtéstudomány világszerte hevesen vitatott, ugyanakkor töretlenül fejlődő ágazata az idealista alapokon álló természettudománynak. A könyvben a kreacionizmus valamennyi fontos területéről olvasható tanulmány, a teremtés kontra evolúció vitától kezdve az ősrobbanás-elmélet kritikáján át a Föld és a Naprendszer eredetére vonatkozó hipotézisekig. Az alábbiakban a kötet bevezetőjét olvashatják. 

HÁTTÉR

Kijutni a csapdából

Csapda – összegezte a vasárnapi népszavazásról alkotott véleményét lapunknak adott interjújában Gyurcsány Ferenc.  A miniszterelnök úgy véli, a megválaszolandó kérdések nem egyesítik, hanem megosztják a nemzetet, a referendum nem ad, hanem elvesz valamit. Ráadásul nem is arról szól, mint amit első olvasatban gondolnánk: ez a kérdés nem a hazáról, hanem a hatalomról szól – mondja Gyurcsány, ám azt is hozzáteszi, sok embernek nehéz szembenéznie ezzel a ténnyel.

A Viszkis balladása

A Viszkis rabló balladája (alcíme: Igaz történetek bankrablásról, jéghokiról, erdélyi szőrmecsempészetről, fusizó rendőrökről és megtört szívekről) könyvsiker lett Amerikában és Magyarországon is. Az Ambrus Attila történetén keresztül a kilencvenes évek Magyarországát bemutató művet azonban csak az olvasók fogadták egyforma szeretettel az óceánon innen és túl. A kritikák Amerikában 2004 egyik legjobb elsőkönyves bemutatkozásaként írtak Julian Rubinstein művéről. Itthon egy hónapon belül a harmadik kiadás fogyott el, ennek ellenére a Viszkis történetét hallgatással (Frei Tamás műsora az üdítő kivétel volt), vagy ami még rosszabb, gyanúsításokkal fogadták. Aki elolvassa a könyvet, megérti, miért. Mint a Heteknek adott interjúból kiderül, a magyar fogadtatás Julian Rubinsteint sem lepte meg.

Ezer nem

Eseménydús hetet tudhat maga mögött a magyar gazdaság: a parlament elfogadta a jövő évi költségvetés főszámait, megváltoztak az okmányirodák illetékfizetési szabályai, Mádl Ferenc köztársasági elnök visszadobta az új jegybanktörvényt. 

Véget ért a kálvária

Sok kritika érte Kovács Lászlót, az első magyar uniós biztost, mire elfoglalhatta a "bársonyszékét". Hosszú vesszőfutása után a bírálók a beosztását, az adó- és vámügyek kezelését túl könnyűnek tartják, mondván az EU-ban nincsen közös adópolitika, a vámtételek automatikusan vándorolnak a közös kasszába. Mi dolga lehet tehát a biztosnak? Kovács frissen nyert pozícióját, feladatait Dezséri Kálmán, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa veszi számba. 

Gerjesztett válság

Az összeomlás szélére sodorta az ukrán bankrendszert a belpolitikai válság. Az emberek megrohamozták az automatákat, a bankfiókokat, pánikszerűen igyekeznek kivenni a megtakarításaikat, és dollárra, euróra váltani. A roham alááshatja a pénzintézetek stabilitását. A válsággal összefüggésben csökken az export, elillantak a külföldi pénzpiaci szereplők. Politikai elemzők a belpolitikai válság mögött gazdasági kínos ügyletek eltussolását látják, úgy vélik, a választások előtt paktum született Kucsma és Janukovics között.

James Bond újra akcióban

A hazai nagyvállalatok vezetőinek 80 százaléka tart attól, hogy az ipari kémkedések száma a jövőben tovább fog növekedni. Az üzleti hírszerzés legális eszköztára – nyílt információk gyűjtésével, szűrésével, rendszerezésével és visszacsatolásával – akár kétharmad arányban ki tudja elégíteni egy vállalat  információéhségét. De mi a helyzet a fennmaradó 20-30 százalékkal? Az Üzleti hírszerzés és elhárítás konferencia (2004. december 15.) szervezőinek, az Open Gates Hungary Kft.-nek és az IBA Magyarország Kft.-nek legutóbbi felmérése is erre kereste a választ. 

Kamatcsökkentés után osztalékpapírok hete

Jelentősebb elmozdulás nélkül zárták a hetet a vezető részvénypiacok, Moszkvát leszámítva, ahol az ukrajnai elnökválasztás körüli fejlemények alaposan lehűtötték a befektetők kedélyét, így a részvénypiac közel négy százalékot esett egy hét alatt. Amerikában a hálaadás ünnepe miatt lerövidült kereskedési héten vegyes képet mutattak az indexek, a technológiai szektor némiképp erősödött, a Dow Jones enyhén csökkent. A harmadik negyedéves GDP-adat meghalad-ta a várakozásokat, és a munkaerőpiaci adat is kedvező volt, folytatódott viszont a dollár mélyrepülése is. Ez rontotta az európai exportőr cégek jövőbeni kilátásait, amit a német IFO index egy éve nem látott pesszimizmust tükröző értéke is bizonyít. 

Lenin és a palesztinok

"A Fatah palesztin mozgalom jövő augusztusban irányító szerveinek megújítására belső választásokat tart. A mozgalom tizenöt év után először új tagokat választ forradalmi tanácsába, központi bizottságába és több, fontos testületébe. A választásokat a nemrégiben elhunyt Jasszer Arafat születésnapjára tűzték ki. A most elhatározott választások nagyobb teret engednek majd az újabb generációknak a vezetésben" – jelentette ki a szervezet egyik tisztségviselője, Amin Makbúl.

A kilátástalanság a legrosszabb

"Nem hittem a szememnek, amikor beléptem az állást meghirdető finnországi kórház kapuján – meséli egy magyar radiológus kinti beilleszkedése élményeit. – Csak hüledeztem: ez egy közkórház? Mintha egy 23. századi űrállomásra kerültem volna. Egy betegen annyi ketyere lógott, ami egy magyar kórház teljes felszerelését kitenné." Az Európai Unió – amelyen belül Skandinávia az egyik leginkább orvoshiánnyal küszködő térség – számos régiója mindenek előtt pszichiáterekben, háziorvosokban, patológusokban, altatóorvosokban, radiológusokban szenved nagy hiányt. Hazánk uniós csatlakozása óta négyszáz-harminc magyar orvos ment ki külföldre dolgozni. Többek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központja (EMK) a Magyar Rezidens Szövetséggel (MRSZ) karöltve végzett el a magyar orvosok uniós munkavállalásáról.

KÁVÉSZÜNET

Cili néni két élete

Az őszi nap melengető sugarai még fel-feltűnnek a horizonton, ahogy haladunk a dimbes-dombos vidéken Vázsnok felé. A kis faluba érkezve már messziről feltűnik egy kizászlózott ház sziluettje. Sárvári Józsefné Cili néni ünnepi díszbe öltözött, hogy nem mindennapi történetével várjon minket. Érdemes tudni róla, hogy az "átkos" idején harminc évet élt az Egyesült Államokban. Az ott ráragadt életkedvet azóta sem sikerült a hazai környezetnek "ledolgozni" róla, amiért a falu idegenforgalmi nevezetességévé nőtte ki magát. Házában a taszári amerikai katonák éppoly szívesen látott vendégek voltak, mint manapság a helyi fiatalok.

Ünnepi gasztronómia egészségesen

Köztudott, hogy Magyarország nem áll túl jól az egészséges táplálkozás területén, ez a jelenség azonban az év végi ünnepekkor hatványozottan jelentkezik. Ráadásul honfitársaink a nemzetközi, szabadidős szokásokkal foglalkozó statisztikák szerint sereghajtók a mozgásban, és élenjárók a televíziózásban. Az élelmezéstudományi szakemberek egybehangzóan állítják: az ünnepek tradicionális konyhakölteményeit nyugodt szívvel elkészíthetjük, elég csupán néhány egyszer? irányelvet követni annak érdekében, hogy a gasztronómiai műremekek ízletes, de egészségesebb tálalásban kerüljenek az ünnepi asztalra. A súlyuk felett örökké vívódóknak pedig jó hír: az életmódváltás konszolidált formában már az ünnepek alatt elkezdhető!

Bajonettharc az aluljáróban

Rendőrségi közlemény: A Ferencváros–Bp. Honvéd mérkőzésen a vendégpénztár üzemeltetése nem engedélyezett. Ezenkívül, a vendégszurkolókat legkésőbb 16.45-ig be kell engedni a szektorukba (a mérkőzés 18 órakor kezdődött!), ezután senki sem léphet be ide. A két csapat szurkolói között két szektort üresen kell hagyni az üvegátdobálások miatt…

Felemelkedőben a Liverpool

Az angol bajnokság hétvégi fordulójában a Liverpool az Arsenalt látta vendégül az Anfield Roadon. A nagy iramot hozó rangadót nem kis meglepetést okozva a tartalékosan felálló hazaiak nyerték 2–1-re. Amíg a címvédő londoniak a Manchester ellen elvesztett bajnoki veretlenségük óta nem találnak magukra, addig az egykoron nagy sikereket elért Mersey-partiak egyre jobb formát mutatva lépdelnek felfelé a tabellán, és egy év kihagyás után a Bajnokok Ligájában is bizonyíthatnak. 

Ünneprontó tapló

Mikulás-nap alkalmából ezen a héten nálunk is a mozikba kerül a Tapló Télapó cím? amerikai–német vígjáték, amelyről az előzetes hírek szerint annyit lehet tudni, hogy 16 éven felülieknek szól, és a télapólegenda teljes megcsúfolására épül. A főszereplő mikulás ugyanis egy olyan áruházi télapó, aki 90 percen keresztül mocskosan káromkodik, lepattant alkoholista, folyamatosan nőket molesztál, elriasztja a kisgyerekeket, és kirabolja az áruházat.

Veszélyes levegőillatosítók

Több illatosítószert bevont a francia fogyasztóvédelmi szolgálat a múlt héten, mivel egy civil szervezet vizsgálata szerint rákkeltő, allergizáló és mérgező hatást válthatnak ki. A tömjéntől az elektromos illatosítókig minden termék érintett, különös tekintettel a benzol-, toluol-, formaldehid-tartalmú szerekre. A vizsgálatok egyelőre folynak, annyi bizonyos, hogy hazánkat nem értesítették még, uniós szinten tehát nincs riasztás. A Fogyasztóvédelem részéről Kati Gábor szóvivő elmondta, hogy Magyarországon nem volt ilyen jelleg? bejelentés, ennek megfelelően nem végeznek, és a múltban sem végeztek ilyen vizsgálatokat, egyelőre ilyen gyanú sem áll fenn. A pánikra nem lát okot, amíg az Európai Bizottság ezzel ellentétesen nem rendelkezik. Amennyiben a vizsgálatok igazolják a fenti állításokat, úgy minden tagállamhoz eljuttatják a veszélyes vagy tiltott termékek listáját, és kötelezik őket azok bevonására. 

Épülőben a Paskál-lakópark

1350 lakással gazdagodik 2007 őszéig Zugló: itt épül fel az ország legnagyobb lakóparkja, a Paskál. A 12 hektáron épülő lakóparkban az új otthonok számos változata található majd. Az építők a 32 négyzetméteres garzonoktól a 138 négyzetméteres lakásokig mindenféle méretigényt ki tudnak elégíteni, de ha valaki egy 210 négyzetméteres, tetőteraszos luxusapartmanra vágyik, azzal is szolgálnak. A lakások építője a Vegyépszer tulajdonában levő Mahir 2000 Rt., értékesítője pedig az Óbuda Újlak Rt. Az építés első ütemében elkészült 110 lakásban már laknak, de vevőre talált a második ütem 136 lakásának a fele is. Áruk négyzetméterenként 310 ezer forint, ami Mátyásné Benkő Erika, a Paskál Lakópark Rt. vezérigazgatója szerint olcsóbb a főváros XIV. kerületében épülő más ingatlanok árainál. A jó közérzet érdekében a házakat alacsonyakra építik, a közöttük levő nagy, zöld területeken pedig belső kerteket és pihenőparkokat alakítanak ki. (P. R.)

Vércukorcsökkentő Pasuchaca

Megkezdődtek a Pasuchaca nevű, újabb perui gyógyszer-helyettesítő szer hazai klinikai vizsgálatai. A Pasuchaca VIBE olyan gyógyhatású készítmény, melynek segítségével csökkenthető a cukorbetegek vércukorszintje. A Dél-Amerikában található gyógynövény, a Pasuchaca gátolja az inzulin fehérjékhez kötődését, s így több, aktív inzulin marad a vérben. Fokozza a sejtek inzulinérzékenységét, javítja a sejtekben a cukorfelvételt, azaz csökkenti a vércukor tartalmát. Az eddigi vizsgálat során kiderült, hogy a Pasuchaca adásával inzulinfüggő cukorbetegség esetén csökkenteni tudták a beadandó hormon adagját. A szer bejegyeztetési eljárását a Rica Hungária Kft. bonyolítja. A vizsgálatok eredményeinek értékelése után a gyógynövénykészítmény hamarosan kapható lesz. (P. R.)

Programajánlat

Állatkerti Mikulás – december 4-én és 5-én, szombat-vasárnap a Persil jóvoltából minden 14 éven aluli gyermek ingyen látogathatja meg a budapesti állatkertet. A Persil-Mikulás mindkét nap délelőtt 10 órakor a rénszarvasokkal találkozik a főkapuval szemközt, majd a Mikulás-házban várja a gyermekeket különféle ajándékokkal. A programok között díjmentes pónikocsikázás és "elektrovilizés", illetve kézműves foglalkozások is szerepelnek. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!