hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 07. 14. (X/28) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bosszú Beszlánért

Miközben Oroszországban az irkutszki repülőszerencsétlenség áldozataira emlékeztek (lásd keretes írásunkat), a gyásznapon a moszkvai média egy olyan ember haláláról is hírt adott, akit valószínűleg nem sokan fognak siratni. A köztudatban Samil Baszajev csecsen gerillavezér volt az ország első számú terroristája, aki többek között a beszláni iskola megtámadásáért és több száz kisiskolás lemészárlásáért is felelősséget vállalt. Oroszország ezzel a csecsen ellenállás utolsó meghatározó alakjával is végzett.

Csata északon és délen

Lapzártakor súlyos fordulatot vett a három hete tartó izraeli túszdráma, miután keddről szerdára virradó éjjel újabb két katonát raboltak el, ezúttal északon. A libanoni Hezbollah vezetői most azt követelik, hogy Izrael több ezer bebörtönzött terroristát engedjen szabadon a foglyul ejtett katonákért.

Címlapgyász

A palesztin-izraeli háborút nemcsak fegyverekkel vívják. A tömegkommunikáció és a nagy befolyású emberi jogi szervezetek a propagandaháború nagyágyúi. A palesztinok – el kell ismernünk – nemcsak a tömeggyilkos emberi bombákat alkalmazzák szakszerűen, de mesterien forgatják ezeket az eszközöket is. Igaz ebben a média és a nem–kormányzati szervek tevékenyen együttműködnek. Így keletkeznek a modern vérvádak, amelyek célja, hogy a nemzetközi közösséget a palesztin oldalra állítsák. Ki ne ismerné a Deir Jaszinhoz és Dzseninhez kapcsolt „mészárlás” hamisan fabrikált ügyét!

Mélyponton a Nyugat és Oroszország viszonya

Idén Szentpéterváron gyűlnek össze a világ vezető ipari demokráciáit és Oroszországot magukba tömörítő G8-ak. Bár a hivatalos napirenden olyan témák szerepelnek, mint az energiabiztonság, az alternatív erőforrásokra való áttérés és a fertőző betegségek elleni harc, a felszín alatt számottevő feszültség húzódik a résztvevő államok között. Az elemzők szerint Moszkva és Washington kapcsolata nem volt még ilyen mélyponton a posztkommunista érában.

Irkutszk, a fekete repülőtér

Július 10-én Oroszország gyászolt: Szibéria egyik központi városában, Irkutszkban leszállás közben kigyulladt egy A–310-es típusú repülőgép, 203 utasa közül 131 meghalt. Az előzetes vizsgálatok szerint a fékrendszer mondta fel a szolgálatot. Az Interfax Hírügynökség szerint Irkutszk az oroszországi légiforgalom egyik „fekete helye” lett az utóbbi tizenöt év hírei alapján. 1994 januárjában felszállás közben meghibásodott, majd lezuhant egy TU–154-es utasszállító gép, 124 ember halt meg akkor. 1997 decemberében egy repülőgéphordozó AN–124-es, fedélzetén két vadászrepülővel, lakóházakra zuhant. Hetven ember meghalt, százak sebesültek meg. 1999 júliusában pár másodperccel a felszállás után lezuhant egy IL–76 típusú teherszállító repülőgép, csodával határos módon a személyzet közül senki sem sérült meg komolyabban.

Indiai vonatrobbantások

Legalább kétszázan vesztették életüket a Bombay egyik zsúfolt vonathálózatát ért támadások során, a sebesültek száma pedig meghaladja a hétszázat. Kedd este hét robbanás rázta meg Bombay elővárosi hálózatát, melyet naponta több mint hatmillió ingázó vesz igénybe. A támadások öt vonatszerelvényt és két állomást értek gyors egymásutánban. A hatalmas erejű detonációk vasúti kocsikat téptek szét, vasútállomások épületeit rongálták meg. A támadások következtében India a terroristahálózat felszámolását követelte Pakisztántól, a kormányok világszerte megerősítették a biztonsági ellenőrzéseket a tömegközlekedési vonalakon.

Pápalátogatás Spanyolországban

XVI. Benedek harmadik külföldi útjára került sor pápává választása óta, mely során Valenciába látogatott el. A katolikus egyházfő spanyolországi útján a tradicionális családmodell védelmét hangsúlyozta. A spanyol kormány egy évvel korábban fogadta el az azonos neműek közötti házasságot. Jose Luis Rodriguez Zapatero miniszterelnököt bírálat érte a Vatikán részéről emiatt, valamint az egyháznak juttatott támogatás és az egyházi oktatás csökkentésének javaslata miatt. XVI. Benedek látogatását megelőzően egy metrószerencsétlenség következtében negyvenketten vesztették életüket a városban. A spanyol történelem legnagyobb metróbalesete akkor történt, amikor az egyik járat a normál sebesség kétszeresével hajtott be a megállóba.

Landolhat a Discovery

A tervek szerint július 17-én kerül sor a Discovery űrrepülőgép landolására. A NASA illetékesei szerint az űrrepülőgép alkalmas a visszatérésre, mivel hővédő pajzsa nem sérült meg. A Discoveryt július 5-én lőtték fel kétszeri halasztás után, fedélzetén hét űrhajós - öt férfi és két nő. Az asztronauták átszálltak a Nemzetközi Űrállomásra, ahol űrszerelési munkákat végeztek. George W. Bush amerikai elnök kedden felhívta a Discovery legénységét, gratulált az űrsétájukhoz, és meghívta őket a Fehér Házba.

Bosszú Beszlánért

Miközben Oroszországban az irkutszki repülőszerencsétlenség áldozataira emlékeztek (lásd keretes írásunkat), a gyásznapon a moszkvai média egy olyan ember haláláról is hírt adott, akit valószínűleg nem sokan fognak siratni. A köztudatban Samil Baszajev csecsen gerillavezér volt az ország első számú terroristája, aki többek között a beszláni iskola megtámadásáért és több száz kisiskolás lemészárlásáért is felelősséget vállalt. Oroszország ezzel a csecsen ellenállás utolsó meghatározó alakjával is végzett.

Belföld

Fehér lett a szerecsen

Felmentette első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság kedden a 34,6 milliárd forintos, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábort és hat vádlott-társát a Postabank-perben.

Ma már a Fidesz nyerne

A Bokros-csomag idején sem veszített népszerűségéből olyan mértékben a kormány, mint az elmúlt hónapban. A három legjelentősebb közvélemény-kutató cég felmérései – eltérő mértékben ugyan, de – megerősítik a fenti állítást.

Akiket a mozdony füstje

Elbocsátásokkal, a személyszállítás szűkítésével és a teherszállítási üzletág eladásával vágna bele a kormány a MÁV reformjába. A szándékot nem övezi osztatlan lelkesedés, az egyik vasúti szakszervezet vezetője lapunknak nyilatkozva nemes egyszerűséggel primitívnek nevezte a tervezett lépéseket. A kormány hangsúlyozza: nyitottak a szakmai és társadalmi vitára.

Romlott cégek, romlott termékek

A fogyasztók nagyobb védelme miatt a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség határozatainak szélesebb publicitást biztosítana Péterfalvi Attila. A Felügyelőség örül a kezdeményezésnek, ám egyes vélemények szerint a változtatás tisztességtelen magatartásra ösztönözheti az egymással konkuráló cégeket.

Utánpótlás a baloldalnak

Új elnököt választott a Fiatal Baloldal (FIB). Az ifjúsági szervezet tisztújító kongresszusán Bródi Gábor addigi ügyvezető elnök és Varga László versengett a megyék fiatal küldötteinek szavazataiért. A befutó végül Varga László lett, aki a voksok kétharmadát gyűjtötte be.

Kétezer bogrács hallé Baján

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg múlt héten szombaton a bajai halászléfőző népünnepélyt. A látványos – és ízletes – gasztronómiai eseményen kétezer bográcsban főtt az eredeti bajai halászlé.

Műbalhé egy jachtkikötő körül

„Luxusjachtkikötő épül Balatonlellén, alig egy kilométerre a meglévő két másik kikötőtől. A környéken lakók szerint a beruházással újabb partszakaszt vesznek el a nyaralóktól, és így lehetetlenné válik a pihenés” – adta hírül hétvégén az egyik kereskedelmi csatorna híradója. A műsorban megszólaló aggódó hölgy szerint a beruházással megváltoznak a partviszonyok, a víz élvezhetősége, a fürdőzési lehetőségek.

Gyilkold a mocskok millióit

„Szeparatista magyarok” megsemmisítésére buzdító világhálós videójáték jelent meg Romániában. A játék alapszituációja, hogy Traian Basescu intergalaktikus háborút vív, ám „az egykori Magyar Köztársaság újjászületik egy bolygón, s kinyilvánítja függetlenségét”. Emiatt Basescu parancsot ad a magyar szeparatisták megsemmisítésére. „Szánalom nélkül gyilkold a romántól idegen mocskok millióit!” – áll a magyarázatban. Az egyik ötletgazda diák szerint a szoftver kitalálói nem nacionalisták. A tervezők azokra a közvélemény-kutatásokra alapoztak, melyekben a románok nyolcvan százaléka jelölte meg a magyarokat legfőbb ellenségként.

Idén többet bűnöztünk

Nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma az év első öt hónapjában az előző év hasonló időszakához képest – mutatják az ORFK statisztikájának adatai. Idén január 1. és május 31. között országszerte 181206 bűncselekmény vált ismertté, tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 169549 volt. A legkiugróbb növekedés a tiltott pornográf felvétellel való visszaéléseknél tapasztalható. Jelentősen nőtt a szerzői jogsértések száma is, viszont csökkent a gépjárműlopások, a betöréses lopások és az emberölések száma is.

Hit és értékek

Gigászok a filmvásznon

Amint arról a Hetek legutóbbi száma írt, az emberfeletti képességekkel rendelkező világmegváltó szuperlényeknek, gigászoknak, titánoknak vagy a bibliai héber szóval nefilimnek nevezett bukott angyaloknak és leszármazottainak a mítoszai végigkísérték az egész emberi történelmet. A görög mitológia, az ókori vallások, a maja, inka kultúra különféle koroknak megfelelő nyelven és környezetben mesélt a földre érkező természetfölötti lények és az emberek közti kapcsolatokról, szerelmekről és háborúkról. Napjaink nefilimjei nem utolsósorban a mozivásznakon vagy a tévéképernyőkön keresztül vonják igézetük alá a kedves nézőket, azon belül is leginkább a fiatalokat.

Ultramodern ókori csillagvizsgáló

Átírhatja a görögök tudománytörténetének egyes lapjait az Antikythera-mechanizmusnak nevezett ókori régészeti leleten található szöveg teljes feltárása. A szövegen dolgozó kutatócsoport nemrégiben jelentette be, hogy speciális röntgentomográfiával sikerült rekonstruálniuk a szöveg nagy részét, és novemberre elkészülnek az ókori „számítógépen” található teljes szöveggel. A készülék komplexitása mellesleg megragadó: a kerekek forgatásával több bolygó mozgása modellezhető, készítője ráadásul minden bizonnyal heliocentrikus világképpel rendelkezett – tizenhét évszázaddal Kopernikusz felfedezése előtt.

Gigászok a filmvásznon

Amint arról a Hetek legutóbbi száma írt, az emberfeletti képességekkel rendelkező világmegváltó szuperlényeknek, gigászoknak, titánoknak vagy a bibliai héber szóval nefilimnek nevezett bukott angyaloknak és leszármazottainak a mítoszai végigkísérték az egész emberi történelmet. A görög mitológia, az ókori vallások, a maja, inka kultúra különféle koroknak megfelelő nyelven és környezetben mesélt a földre érkező természetfölötti lények és az emberek közti kapcsolatokról, szerelmekről és háborúkról. Napjaink nefilimjei nem utolsósorban a mozivásznakon vagy a tévéképernyőkön keresztül vonják igézetük alá a kedves nézőket, azon belül is leginkább a fiatalokat.

Ultramodern ókori csillagvizsgáló

Átírhatja a görögök tudománytörténetének egyes lapjait az Antikythera-mechanizmusnak nevezett ókori régészeti leleten található szöveg teljes feltárása. A szövegen dolgozó kutatócsoport nemrégiben jelentette be, hogy speciális röntgentomográfiával sikerült rekonstruálniuk a szöveg nagy részét, és novemberre elkészülnek az ókori „számítógépen” található teljes szöveggel. A készülék komplexitása mellesleg megragadó: a kerekek forgatásával több bolygó mozgása modellezhető, készítője ráadásul minden bizonnyal heliocentrikus világképpel rendelkezett – tizenhét évszázaddal Kopernikusz felfedezése előtt.

HÁTTÉR

Dolgozz, és tartsd a pofád

Mi rejlik annak a motivációnak a legmélyén, ami az életveszély ellenére a katonaélethez vonzza a fiatalokat? Mi tesz ennyire elkötelezetté egy huszon-, esetleg tizenéves fiút, hogy a háború okainak mérlegelése nélkül is igyekszik tűzvonalba kerülni? Ott is, ahol a haza vagy család védelme mint indok szóba sem jöhet. Ha a civil életben önző, összeférhetetlen és léha volt, miért és hogyan válik egyszer csak az életét is föláldozni képes bajtárssá?

Adópokol

A héten az Országgyűlés megszavazta az adószigorításokat. Hatásait mind az alkalmazottak, mind a vállalkozók pénztárcája megérzi majd – vallották a hazai vállalkozók érdekképviseletei és az adótanácsadók.

Ki tudunk-e törni a balkán pereméről?

A politikai kultúráról, annak minőségéről kirobbant vita miatt kellett decemberben távoznia posztjáról Veress Józsefnek, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának. A parlamenti választásokon tavasszal sikerrel szerepelt, így ma országgyűlési képviselő. 2003 óta a szocialisták Békés megyei szervezetének elnöke, az MSZP országos elnökségének tagja. Fél éve rendszeresen jár Helsinkibe, ahol az Európai Unió soron következő, finn elnöksége mellett működő intézettel dolgozik együtt az innováció ösztönzésének európai megoldásain.

Pályakezdés kétmilliós adóssággal

Megváltoznak a diákhitel igénybevételének feltételei: jelentősen megemelik az igénybe vehető összeget, bővítik a jogosultak körét. Az ok elsősorban a tandíj (fer) bevezetése. A Diákhitel Központ vezetője a diákhitel iránti kereslet bővülésével számol: tíz év alatt megduplázódhat az egyetemi éveik alatt eladósodó diákok száma.

Támad a tőzsdecápa

Soros György tényként kezeli a globális energiaválságot, elítéli a vadkapitalizmust, és bírálja Bush „instabil” és „nacionalista” politikáját. A tőzsdecápa most a Newsweek hasábjain vallott nézeteiről.

Egyházi adó a marcipánépületre

Védettségi díjként horribilis összeget próbált jogtalanul behajtani Mayer püspök Szabó Károly cukrászmesteren. A hazatelepült világhírű cukrász ugyanis tortácskáin marcipánból megmintázta Pécs nevezetességeit, így a székesegyházat is. „Ilyen arrogáns és pénzéhes magatartással, mint amit a pécsi katolikus egyházmegye vagyonkezelősége tanúsított, egész pályafutásom alatt nem találkoztam” - mondja a nyolcvanéves Szabó Károly bácsi, akit többek között apró marcipánépületei tettek világhírűvé.

Nő a kenyér ára

A pékek érdekképviselete a héten bejelentette: néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát, és nem kizárt, hogy a jövőben újabb hasonló lépésekre is számíthatunk. Werli József, a Magyar Pékszövetség titkára szerint a sütőipari vállalkozások azért kényszerülnek az áremelésre, mert már két éve nem sikerül érvényesíteniük azokat a többletköltségeiket, amelyek az energia, illetve a logisztikai szolgáltatások drágulásából, valamint a minimálbér növekedéséből keletkeztek.

Elszívott életek

A dohányzás egymilliárd ember halálát okozza ebben az évszázadban, ha a jelenleg érvényes tendenciák tovább folytatódnak – vélik az American Cancer Society szakértői, akik a héten publikálták kutatásaik eredményét az Egyesült Államokban. A jelentés szerint a 20. században 100 millió ember halála hozható összefüggésbe a dohányzással, jelenleg pedig egy- milliárd férfi és 250 millió nő füstöl rendszeresen. A dohányosok fele a fejlődő országokban él. A szakértők rámutatnak, hogy amennyiben a cigaretta-fogyasztást sikerülne a felére csökkenteni, akkor a következő 50 évben 300 millió ember életét lehetne megmenteni.

Kínai zacskóadó

Adót vetne ki a Távol-Keletről Európába érkező műanyag zacskókra az EU kereskedelmi biztosa. Elképzelése szerint a Kínából származó műanyag szatyrok 15,2 százalékos, a thaiföldiek 14,3 százalékos adómérték alá esnének. Európa lassan belefullad a Kínából érkező műanyag zacskók óriási tömegébe – vélekedik a szakember. A zacskódömping nemcsak környezetvédelmi problémákat okoz, hanem erősen sújtja az európai műanyag-feldolgozó ipart is. A javaslat ellenzői szerint ez évi 88 millió euró többletkiadást jelentene a fogyasztóknak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!