Fotók: AP
Hat ember meghalt és tizenöt megsebesült abban az izraeli légicsapásban,
amelyre szerdán került sor a Gázai övezetben. Az akcióra válaszul azonban a
libanoni Hezbollah rakétákat lőtt ki észak-izraeli településekre.
Az izraeli hadsereg (IDF) a katonai akcióban lerombolt egy háromemeletes
épületet, mivel titkosszolgálati információk szerint ott a Hamasz fegyveres
szárnyának vezetői tartottak megbeszélést Mohamad Deif vezetésével, aki Izrael
körözési listájának az elején szerepel. Az IDF szerint Deif megsebesült a
támadásban, amit aztán az Izz el-Din al-Kasszam Brigádok fegyveres csoport
szóvivője cáfolt. A halottak között két gyermek és két nő is volt.
A légicsapásra válaszul a Hezbollah rakétákat lőtt ki egy észak-izraeli
településre, amelyet a katonai rádió Ilana néven azonosított, több katona és
civil lakos is megsérült. Az IDF harci helikopterei azonnal megjelentek a
levegőben a rakétaesőt követően. A Hezbollah TV bejelentette, hogy az akció
során a libanoni határnál két másik izraeli katonát is foglyul ejtettek. Az
izraeli hadsereg szerda délben megerősítette a hírt.
Gilad Salit tizedes június 25-én történt elrablása óta a Gázai övezetben
elindított izraeli katonai akcióban hatvanöt ember vesztette életét. Ehud Olmert
miniszterelnök azonban bejelentette, hogy nem hagyják abba az akciót, amíg a
palesztin radikálisok szabadon nem engedik a katonát, valamint abba nem hagyják
a határmenti települések összetákolt rakétákkal való támadását. Az akció miatt
Izrael erős nemzetközi nyomás alá is került, mivel az ENSZ és az Európai Unió
szerint humanitárius katasztrófát idézhet elő az 1,4 millió lakosú, sűrűn lakott
terület katonai támadása.
Haim Ramon kancelláriaminiszter szerint azonban inkább a másik felet illeti
bírálat, mivel az izraeli csapatok nem támadnak civil célpontokat, a palesztinok
viszont „ártatlan embereket tartanak maguk elé élő pajzsként”.
Izmail Hanije palesztin kormányfő a Washington Post hasábjain szólította fel
tűzszünetre és politikai tárgyalásokra Izraelt, Khaled Meshaal viszont, aki a
Hamasz Szíriában bujkáló politikai vezetője, bejelentette, hogy az elrabolt
katonát csak palesztin foglyokkal történő csere esetén engedik szabadon. Hanije
szerint Salit szabadon engedésének követelése csak ürügy Izrael számára a
hónapok óta tervezett katonai akciókra. A Hamasz-kormányfő világosan üzent
Izraelnek: „Ha Izrael nem engedi meg a palesztinoknak, hogy békében,
méltóságban, nemzeti egységben éljenek, akkor az izraelieknek sem lesz módjuk
arra, hogy élvezzék ezeket a jogokat.”
Mahmúd Abbasz