hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 07. 05. (XI/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A Golán-játszma

Külföldi diplomáciai közvetítők révén tárgyalási ajánlattal fordult egymáshoz az izraeli és a szír vezetés. Ehud Olmert izraeli kormányfő jelezte, hogy átfogó békeszerződés keretében visszaadná a Golán-fennsíkot Szíriának, cserébe csak annyit kért Basar el-Asszadtól: szakítson meg minden kapcsolatot Iránnal, a Hezbollah síita terrorcsoporttal és a palesztin halálbrigádokkal. Olmert üzenetét török vagy német közvetítők útján juttatta el a damaszkuszi rezsim fejéhez, miután Washingtonban tárgyalt a kérdésről az amerikai elnökkel is, aki elzárkózott ugyan a közvetítő szereptől, a kapcsolatfelvételt mégsem kifogásolta.

Vádalku az elnökkel

Heves tiltakozásokat váltott ki Izraelben Menahem Mazuz izraeli főügyész döntése a Móse Kacav volt államfő ellen indított vádeljárás ügyében. A főügyész ugyanis a hétvégén leköszönt elnökkel szemben több vádpontot ejtett (köztük a legsúlyosabbat, a nemi erőszak elkövetését), így Kacav – a közvélemény és több jogi szakértő nagy megrökönyödésére – enyhébb büntetéssel megúszhatja.

Mélyrepülés

Sok erdélyi magyart jobban érdekel, mi történik Budapesten, mint Bukarestben, pedig a román belpolitika történései igen sok nem várt fordulatot hoztak manapság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindennapjaira különösen igaz ez: egyik miniszterét korrupció gyanúja miatt felfüggesztette a megerősödve visszatért elnök, ráadásul erősen inog a kisebbségben lévő kormánykoalíció, amelynek az RMDSZ is tagja, és félő, hogy egy előrehozott választáson már nem kerülne be a parlamentbe a magyar párt.

Milliárdokat a népért

Én gyakorlati filozófus vagyok! – ezzel a felkiáltással lépett be a román politikai életbe a 2004-es parlamenti választásokon George „Gigi” Becali, az egyszerű pásztorból lett mágnás és futballklub-tulajdonos, a román bulvársajtó kedvence.

Szövőnő az űrben

1963. június 16.: izgatott sürgölődés a bajkonuri űrbázison. E napon két űrhajó, a Vosztok-5 és a Vosztok-6 indul a nagy kékségbe. Az elsőnek Vlagyimir Bikovszkij a pilótája, a másiknak pedig egy huszonhat éves szövőnő, Valentyina Tyereskova. A repülés sikerült, és a Szovjetunió újabb győzelmet könyvelhetett el büszkén: az első „űrkutya” és az első férfi után övék az első női asztronauta is. A repülés azonban nem egészen úgy zajlott le, ahogyan azt eltervezték. Az idén hetvenéves Valentyina csak most rukkolt elő évtizedekig őrzött titkával: „Kis híján az űrben maradtam.”

Belföld

Bomlik a MIÉP

Elkezdődött a MIÉP legújabb szétverési kísérlete – nyilatkozta saját lapjában Csurka István, a párt elnöke, majd ugyanebben az interjúban bejelentette: megtalálta elnöki utódját. „Eszében sincs lemondani, a MIÉP szétverését pedig éppen ő vezeti, hogy minél kevesebb felé kelljen osztani a pénzt” – reagáltak a cikkel kapcsolatban a Heteknek egykori párttagok.

Ez a mi magyar narancsunk

„Nem legyőztük, hanem meggyőztük a szocialistákat” – vélekedett lapunknak Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A Fideszt élesen bírálta, mert szerinte az ellenzék újraállamosítást ígér, amihez hasonló utoljára a Rákosi-érában történt. Mint mondta: „éppen ideje lenne a konzervatívoknak elfogadniuk, hogy piacgazdaságban élünk, és az államszocializmus ideje lejárt.”

Az állami sarzsiért politizálnak az egyházak?

Rögtön azt követően, hogy nyilvánosságra került: az egyház-finanszírozás is tárgyát képezi a kormányzó pártok koalíciós egyeztetéseinek, a tradicionális keresztény felekezetek félreverték a harangot. A történet minimum hárompólusú, hiszen nemhogy a kormány és az egyházak, hanem még az MSZP és az SZDSZ között sincs egyetértés a kérdésben.

Merre tart a szélsőjobb?

A MIÉP mögött keletkezett űr betöltésén és a háromszázezresre becsült szavazóbázis megnyerésén több, magát „nemzeti radikális szervezetként” meghatározó párt, mozgalom, rádió és újság is munkálkodik. Olykor a MIÉP-nél is „durvább” retorikát használva.

Hit és értékek

A roswelli titok

Egy város, amelynek a neve eggyé vált a huszadik századi ufókultusszal. Voltak sokkal látványosabb észlelések, titokzatosabb történetek, az Új-mexikó állambeli Roswellben lezuhant azonosítatlan repülő tárgy mégis hatvan éve a „Szent Grál” a népszerű városi legenda hívei számára, akik közt Jimmy Carter amerikai elnöktől kezdve Bernard Norlainig, a francia légierő tábornokáig számos vezető politikus is megtalálható. A repülő csészealjakról készült alkotások külön fejezet a filmipar történetében (a hírek szerint Indiana Jones is ufókat fog üldözni a sorozat jövőre vászonra kerülő befejező részében), de a rejtélyes jelenségek a filozófusokat és teológusokat is magyarázatokra sarkallták arról: vannak-e, és ha igen, kik a Földet megfigyelés alatt tartó titokzatos látogatók?

A franciák készülnek a találkozásra

1999-ben a francia Nemzetvédelmi Felsőoktatási Intézet egy jelentést adott ki „Ufók és nemzetvédelem: mire kell felkészülnünk?” címmel. Ebben megállapítják, hogy „az intelligens lények által irányított ufók létezése szinte biztosra vehető”.

HÁTTÉR

Dr. Gyilkos

A múlt heti londoni és skóciai terrortámadások kitervelésével éselkövetésével gyanúsítottak valamennyien a brit egészségügyben dolgozó orvosok vagy gyakornokok voltak, ami azt bizonyítja: a Nyugat-gyűlölet nem az elkeseredett rétegek sajátossága. A merényletek ugyanakkor azt is bizonyítják, megkezdődött az Irakban profizmus szintjére fejlesztett „autóbombás” merényletek exportálása a nyugati országokba, még ha egyelőre – szerencsére – annak színvonala az amatörizmus szintjén is marad.

Ellopták az üvegbetont

Úgy tűnik, egy multinacionális vállalat lekoppintotta Losonczi Áron építész világhírű találmányát, a Litracon fényáteresztő betont, ráadásul a szabadalomvédelmi eljárást is megtámadták. A feltaláló azonban az első meglepetésből felocsúdva biztos benne, hogy győztesen fog kikerülni ebből a helyzetből, s a további fejlesztések is őt igazolják majd.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm

A nagy színészlegenda, Jászai Mari unokahúga, Joli néni, századik születésnapján az életéről beszél. „Az Esterházy herceg szolgálatában kezdtem a munkám húszévesen a múlt század elején. Aztán tanítottam vagy negyven évig, és hetvenhét éves koromban végre elkezdhettem azt a pályát, amire mindig is vágytam, színésznő lehettem. Igazán boldoggá a férjem, a színpad és a napfelkelték tettek.”

Erősödik a terrorveszély Franciaországban is

A terroristaelhárító szervek Franciaországban is folyamatos versenyfutásban vannak az egyre erősödő dzsihádista csoportokkal. A terrorelhárítás szerint ugyanis az algériai al-Kaida-sejtek erősödése egyre nagyobb fenyegetést jelent Franciaország területén belül is, emellett egy, az al-Kaida európai szárnyához tartozó iszlamista honlapon „véres dzsihádot” hirdettek meg Franciaország ellen, amiért „cionista” elnök került az ország élére két hónappal ezelőtt.

A valódi dzsihád

Az utóbbi napokban leleplezett vagy meghiúsult merénylettervek újabb figyelmeztetést jelentettek a Nyugatnak arról, hogy az iszlám dzsihád valóságos és globális veszély. Számos történész, elemző, író és újságíró már évek óta kongatja a vészharangot, miszerint a dzsihádnak valójában semmi köze nincs az izraeli-palesztin konfliktushoz, Irakhoz vagy a Nyugat külpolitikájához.

Leszámolás a végeken

Gyászlobogók lengnek a Békés megyei Sarkad épületein. A helybéliek így tiltakoznak az Országgyűlés és a kormány döntése ellen. Nagy László MSZP-s országgyűlési képviselő módosító indítványát elfogadva az Országgyűlés megszavazta, hogy szűnjön meg a sarkadi kistérség, amely tizenegy települést tömörít magába.

Bowling igényeseknek

A bowlingot – bátran mondhatjuk – több ezer éve ismeri az emberiség. Legalábbis az egyiptomi szarkofágok között kutató régészek már találtak i.e. 3200 környékéről származó bow-linghoz hasonló golyókat, illetve bábukat, amelyeket valószínűleg játék céljára használtak. Babilonba kerülésük után Julius Ceasarhoz, így Európába is eljutottak, majd 800-ban már angol nemesek is gurították a fagolyókat. S hol tartunk ma? Akár galaktikus bowlingon is részt vehetünk, ha kedvünk szottyan, ahol a fény- és hangeffektusok pulzálásában csupán a bábukat világítják meg.

Nézettség az őrületig

Párkányi Évinek, a Big Brother nevezetű valóságshow legelső győztesének többé semmi köze a valósághoz. A behajtók folyamatosan keresik, hatósági ügyei vannak, a kisfiát képtelen ellátni, önmagával pedig egyáltalán nem törődik. A napokban igazságügyi elmeszakértők beszámíthatatlannak nyilvánították. A média felelősségéről faggattuk Árpa Attila producert, aki maga is készített ilyen műsort.

Horn Gyula keresztje

Diplomatikusabb, de mindenképp méltányosabb lett volna, ha az állami kitüntetések odaítélése előtt valamiféle diszkrét egyezség születik a kormányfő és az államfő között, mivel a két állami méltóság közötti hatáskör vitájának az lett a következménye, hogy nyílt színen megalázták Horn Gyulát.

KÁVÉSZÜNET

Képernyő-nemzedék

Különösen a tizenévesek körében elterjedt szokás egy vagy több internetes közösségi portálra bejelentkezni, akár több száz cyberbaráttal napi kapcsolatot tartani, saját fotót, adatot felnyomni egy-egy weboldalra, és várni az újabb és újabb ismerősöket. Aztán úgy huszonöt éves kor felett az ember elkezd az éterből leszállni a földre, megszállottból felhasználóvá vedlik át, hiszen lefoglalja a munka, a család és más földi szükségletek.

A gyermekkori hallássérülés

A hallás a szocializáció, a közösségbe való beilleszkedés nélkülözhetetlen eszköze. Ahhoz, hogy a gyermek helyesen megtanuljon beszélni, elengedhetetlen az ép hallás. A halláscsökkenés nemcsak a beszédfejlődésben okoz elmaradást, hanem a testi, lelki és értelmi fejlődésben is. Éppen ezért nagyon fontos a hallászavarok minél korábbi felimerése.

RECEPT: Salátaöntet-arzenál

Friss, ropogós zöldségek néhány kanál öntetben megforgatva, és máris kész van az ízletes nyári köret. Ha önmagában fogyasztjuk, akár reszelt sajttal, sült csirkemellkockákkal vagy olajos magvakkal megszórva az igazi. A következő önteteknél csak a hozzávalók különböznek, az elkészítési mód azonos: a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és minimum 1 órára behűtjük.

Dragan, add az életed

Te, figyu, agyadat eldobod, mit láttam. Van ez a szerb-amcsi film, az izé, Dragan, add az életed, főszerepli a Brúsz Vilics, ez egyszerűen fenomenalista, figyu, te, ez a pali nem hal meg sose, hozzá képest a Terminátor egy tiszavirág életű bádoghalmaz. A film tartalma, kérded? Hát, az van, hogy ez a Vilics képtelen nem megmenteni a világot, mindezt tökkopaszon csinálja, egyedül, illetve vele van hű barátja, az automata pisztoly. Te, eszem megáll, fogod a sztorit? Aztán vannak a rosszak, őket onnan lehet megismerni, hogy szép ruhákban feszítenek, míg a Brúszon csak egy trikó marad, a film végére az is csontra izzadt meg véres a Vilics vérétől, érted? Kemény történet, nem is merem elmesélni, nem akarok még egyszer megijedni, mint a moziba’.

Duma Pláza

A filozófia nem ad választ a nagy kérdésekre, de színvonalasan mond csődöt

Mi van a képen?

1. Turnéra indultak a Hongkongi Akrobaták 2. Mire számíthatunk a Margit híd felújításakor 3. Kötél, idegek

St. Zsolt amp a kufárok

 Majd adok én ezeknek vasárnapi shoppingolást!
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!