hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellopták az üvegbetont
A Time az év találmányának tartotta

2007. 07. 10.
Úgy tűnik, egy multinacionális vállalat lekoppintotta Losonczi Áron építész világhírű találmányát, a Litracon fényáteresztő betont, ráadásul a szabadalomvédelmi eljárást is megtámadták. A feltaláló azonban az első meglepetésből felocsúdva biztos benne, hogy győztesen fog kikerülni ebből a helyzetből, s a további fejlesztések is őt igazolják majd.



Fotó: Litracon.hu

Mi történt valójában?

– Egy európai központú multinacionális cementgyártó nagyvállalat, amely nagy
érdeklődést mutatott a találmányom iránt, és nyolc hónapos tárgyalás után épp az
utolsó pillanatban lépett vissza a szerződés megkötésétől, tavaly novemberben
kijött egy olyan termékkel, amelyet kísértetiesen hasonló technológiával
készítenek, mint az általam gyártott üvegbetont. Ráadásul az újnak beállított
termék gyártásáért most ugyanaz az ember a felelős, akivel én hónapokon át
kapcsolatban álltam, és akivel a tárgyalások végső fázisában már nemcsak
gazdasági, hanem technológiai jellegű részleteket is megosztottam.

Mit érzett, amikor megtudta: találmányát lehet, hogy „lenyúlták”?

– Nagyon meglepődtem. Korábban annyira sikeresnek tűntek a tárgyalások, hogy
már a szerződés szövege is elkészült, majd azzal az indokkal léptek vissza, hogy
egy hirtelen struktúraváltás miatt és a kiadások csökkentése érdekében a céget
át kell szervezniük. Minden jót, sok sikert kívántak. Ehhez képest most
száznyolcvan fokos fordulatot vettek az események.

A rövid ideig tartó ijedtségből felocsúdva átgondoltam a helyzetet, és rögtön
optimistább lettem. Azt hiszem, ez a cég nagyon sok kártérítést fog fizetni.
Csupán meg kell várnom, míg a kezemben lesz az iparjogvédelmi papír. A
szabadalmam nemcsak a terméket védi, hanem magát az eljárást is, az ő
tevékenységük pedig valószínűleg a szabadalmam mindkét részét sérti. Ügyvédeim
és a szabadalmi ügyvivőm segítségével már megtettük a szükséges lépéseket.

Eddig úgy tudtuk, hogy a jogi védelmet nyújtó papír már „régen” bejegyzésre
került.

– Ez egyelőre a svédországi szabadalomra igaz, amelyet 2002-ben adtam be, és
2003-ban kaptam meg. Azért Svédországban, mert az ötlet ott valósult meg, s a
nemzeti szintű védelem megszerzéséhez is ott kaptam segítséget. Most a
szabadalom nemzetközi kiterjesztése van folyamatban Európára, Japánra és az
Egyesült Államokra vonatkozóan. Ez a folyamat várhatóan egy éven belül lezárul.
A procedúra a maga útján halad, és teljesen független attól, hogy egy másik cég
megpróbálja-e ellopni a találmányt vagy sem. Reményeim szerint hamarosan a
kezemben lesznek a szükséges iparjogvédelmi papírok, és ekkor majd új helyzet
áll elő.



Fotó: S. L.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!