Fotó: Vörös Szilárd
A köztársasági elnök joga és kötelessége támogatni vagy elutasítani az állami
kitüntetések adományozását – határozott az Alkotmánybíróság. A bíróság kötelezte
a parlamentet, hogy az év végéig dolgozza ki az érdemrendek adományozásának
részletes szabályait. Az AB mostani határozata kimondja: a köztársasági elnök
önálló politikai felelőssége eldönteni, ki érdemes az állami kitüntetésre.
Önállóan mérlegelhet meggyőződése és az alkotmányos értékrend követelményei
szerint, majd meg kell indokolnia döntését.
A bíróság azért vette elő a témát, mert Gyurcsány Ferenc június végén javasolta
a köztársasági elnöknek, hogy Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából tüntesse
ki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével. Az AB döntése után a
Köztársasági Elnöki Hivatal bejelentette: Sólyom László nem írja alá a
miniszterelnök kezdeményezését Horn Gyula kitüntetéséről. Az államfő a politikus
56-os tevékenységével indokolta döntését.
Fotó: AP
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »