hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 12. 18. (XIII/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Balog Zoltán szerint Elie Wiesel „rossz helyeken jár”

A Parlament felsőházi üléstermében „Magyar-zsidó együttélés – Együtt a közös jövőért” címmel tartottak konferenciát, Elie Wiesel részvételével. Maga a cím is az antiszemita közbeszédnek való behódolás, hiszen a helyes cím ez lehetett volna: „Zsidó és nem zsidó együttélés”. A szervezők azonban az antiszemiták nyelvezetét követték, mintha egy zsidó nem lehetne egyben magyar is.

Silvio legnehezebb hete

Silvio Berlusconi már jobban van, de a karácsonyi pihenőt előbbre kell hoznia. Orvosai ugyanis tizenöt nap politika- és közéletmentes pihenőt írtak elő neki. Az olasz kormányfőt vasárnap támadták meg Milánóban, ahol a milánói dóm egy képmásával dobták meg az arcát. A sérülés következtében orrcsontja eltörött, arca és két foga is megsérült. A támadást követő napokban Silvio Berlusconit a szimpátia és együttérzés hullámai veszik körül, akire alighanem rá is fér mindez, hiszen – mint elemzők megjegyzik – életének egyik legnehezebb hetén van túl.

Belföld

Bebukott a pénzgyármese

Gazdagodjon meg költekezéseiből! – a szlogen eleve nonszensz, mégis sokan elhiszik, ugyanis ezzel a szöveggel reklámozta magát a ScienNet cég Magyarországon, és 400 ezer tagot sikerült beléptetnie rendszerébe, fejenként minimum 10 ezer forintos hozzájárulással. A cég honlapja jelenleg nem működik, tulajdonosa előzetes letartóztatásban ül. Sajnos a hazai fogyasztó eleve gyenge célpont, aki mindent szívesen elhisz, a könnyű és gyors meggazdagodást munka nélkül éppúgy, mint a gyors fogyást mozgás és koplalás nélkül.

Vészkereszt

A „keresztény felebaráti szeretet” szélsőjobboldalon idén karácsonykor két módon is megnyilvánult: egyfelől vallásüldözést kiáltottak, mikor a Krisztus keresztjét semmilyen módon nem szimbolizáló, kettős keresztjeik létjogosultságát bárki megkérdôjelezte, másfelől „letrágyavillázták” a főváros Nyugati terén felállított zsidó hanukagyertyát, és internetes fórumaikon annak feldöntésére szerveztek Einzatskommandót.

Koldusipar

„Ismered a Ferenciek tere aluljárójában kéregető görnyedt hátú nénit? Az egy román vendégmunkás férfi, aki rájött, ezzel a munkával többet keres, mint az építőiparban” – avat be a kéregetők (al)világába Anita, aki maga is öt éve keresi hasonlóképp a kenyerét. Nem is akárhogy.

Folytassa, bróker!

Ritka véleményazonosság alakult ki a Kulcsár-ügy legújabb fejezetében: mind a vádhatóság, mind az első és a másodrendű vádlott védője azt indítványozza, hogy kezdjék el elölről tárgyalni a 8 milliárdos kárt okozó brókerbotrányt.

A hét eseményei

Hideg az MDF-benAdminisztrációs hiba miatt kapcsolták ki a gázt az MDF székházában – közölte a párt elnöke azt követően, hogy a Magyar Nemzet szerint pénzszűke miatt fogadták kedden hideg irodák az alkalmazottakat. A párt azóta már befizette a 300 ezer forintos tartozást.

Elkészült a Fidesz-lista

Véglegessé vált, hogy kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben. Érdekes, hogy míg más pártokban kemény küzdelmek zajlanak a helyekért, addig a Fidesz esetében úgy tűnik, az számít, ki milyen kapcsolatban állt a központtal. Edelény és Lenti példája mutatja, hogy ostoba nyilatkozatokkal és elmérgesedett vitákkal is ki lehet esni a pikszisből. Egyébként egyéniben mintegy ötven új arc indul a Fidesz színeiben.

Hit és értékek

Elhunyt Oral Roberts, az egyik legismertebb televíziós evangélista

Kaliforniában, Newport Beach-beli otthonában 91 évesen elhunyt Oral Roberts evangélista. A Washington Post szerint Billy Graham, Martin Luther King és Jerry Falwell mellett őt tekintik a legfontosabb egyházi vezetőnek a 20. század második felében. A pünkösdi-karizmatikus vezetők közül elsőként Robertsről készített részletes szócikket az Encyclopaedia Britannica. Úgy becsülik, legalább kétmillió emberért imádkozott személyesen, kézrátétellel – volt időszak, amikor több amerikai ismerte a nevét, mint az elnökükét.

2010-ben kezdődhet a jeruzsálemi Templom építése?

„Ha a Vilnai Gáonnak igaza van, akkor küszöbön áll a Harmadik Templom felépítése” – írta szalagcímében a Háárec. A baloldali izraeli napilapban megjelent írás nagy feltűnést keltett: már két nap alatt több száz internetes hivatkozás született a témában. A cikk egy 18. századi, de máig nagyon nagy tekintéllyel bíró rabbi előrejelzésére hivatkozik, amelynek értelmében a jeruzsálemi Harmadik Templom felépítésének 2010. március 16-án (a zsidó niszán hónap elsején) el kellene kezdődnie. A Nyugati fal főrabbija a Heteknek elmondta, hogy arra számítanak: a zsinagóga felavatásával „a szellem visszatér Jeruzsálembe”.

HÁTTÉR

Hűtőszekrényt az eszkimóknak!

„Már a melegen is veszekednek” – talán így summázhatók némi malíciával a koppenhágai csúcs történései. A vita leginkább a fejlett és a fejlődő országok között húzódik: ki mennyiben felelős, ki mennyivel szálljon be a globális felmelegedés visszaszorítása érdekében.

A hét eseményei

Szeretjük az áruhiteltNem tapasztalják a válság hatását az áruhitelt kínáló bankok a karácsonyi szezonban. „Nagyságrendileg ugyanannyian igényelnek személyi kölcsönt vagy áruhitelt, mint korábban, a változás talán annyi, hogy némileg kisebb összegre tartanak igényt a vásárlók, egyre többen igényelnek néhány százezer forintot” – fogalmazott lapunk meg­keresésére Váradi Eszter, a Credigen Bank kereskedelmi ügyvezetője. A karácsonyi vásárlási roham viszont érez­hetően hetekkel később kezdődött az idén, az emberek láthatóan kivárják az akciókat, az ingyen hiteleket. 

A majsai tejesember

„Nem akarok tejet önteni meg marhafejeket rakni a Parlament elé, én dolgozni akarok” – mondja Bera Andás. A kiskunmajsai gazdát a tej negyvenforintos felvásárlási ára sok termelőhöz hasonlóan csaknem tönkretette. ő viszont gondolt egy nagyot, és új vállalkozást indított: a felvásárlókat és a multikat megkerülve „piros bögrés” autójával utcáról utcára járva házhoz viszi a frissen fejt házi tejet. Óriási sikere van.

100 csoda

Papírbútor és papírbili, gyümölcskávé és kotyoGo, miniatűr műhold és csonthéjbeton – néhány ízelítő azokból a hazai fejlesztésekből, találmányokból, amelyek a 100 csoda című interaktív kiállításon kerültek a szélesebb publikum elé a fővárosban, a Párizsi Udvarban.

Az első Miss Hungária

Száz éve született Simon Böske, aki 80 éve elsőként nyerte el a Magyarország Szépe, majd a Miss Európa címet. A szőke hajú, kék szemű, nyúlánk szépséget már 16 évesen, 1925-ben a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd a Balaton Tündérévé választották.

Bálnavadászok közt a Csendes-óceánon

„Réges-régen őseink a kék ég és a kék tenger ölében, virágzó falvakban éltek. Boldogok voltak, mert minden, ami jó volt, az övék volt: a tündöklő nap melege, a csörgedező patakok tiszta vize, a fák gyümölcsei... Ám egy nap rettenetes dolog történt: a rázkódó hegyek gyomrából füst és tűz tört elő, és elpusztított mindent, ami éltető. A gyermekek a tengerbe menekültek, és a hullámok hátán nézték végig a pusztulást.

KÁVÉSZÜNET

Világrekorddal lett Európa-bajnok Gyurta Dániel

Nem csak a 200 méteres mellúszás Európa-bajnoki címét, hanem világrekordjával az egész torna legjobb teljesítményéért járó különdíjat is megszerezte Gyurta Dániel a múlt héten rendezett isztambuli rövidpályás úszó Eb-n. Ezen kívül kevésbé erős számában, 100 méter mellen begyűjtött egy ezüstöt is. A 20 éves úszóreménység azt mondja, most kezd igazán beérni, és a londoni olimpián érhet a csúcsra.

Jön a Google-könyvtár

A Google Inc. 1998 szeptemberében alakult, neve a „googol” szakszóból ered, mely egy matematikai fogalom. Mivel többször helyesírási hibával írták le a szót, az elírások eredményeként végül is Google-nek nevezték el a céget. Tizenegy év alatt elérték, hogy az internet legértékesebb márkanevévé váljon a vállalkozás, mely a világhálós piac szinte minden területét igyekszik meghódítani –Űvalljuk be, igen nagy sikerrel.

Helyszínelők - CSI: interaktív kiállítás

Hívogat a mottó – hova is? Az elmúlt hetekben nyílt kiállítás a Millenáris Parkban CSI: A helyszínelők címmel. Az interaktív kiállítás résztvevői testközelből ismerkedhetnek meg a bűnüldözés és a nyomozás tudományos módszereivel, miközben saját maguk oldják meg a rejtélyes bűntényeket. Az alapötletet egy népszerű tévésorozat adta, de annak is nagy élményt okoz, aki nem követte nyomon Brass kapitány és csapata nyomozói munkáját.

Nátha vagy influenza - Mi a különbség?

Én nem akartam jönni, de elzavartak a kollégák, hogy nem „háegyenegy”-e – hangzik egyre gyakrabban a szabadkozás a háziorvosi rendelőben. Laikus számára valóban nehéz lehet a közönséges nátha és az influenza elkülönítése, ami bi­zo­nyos esetekben persze az orvos számára sem egyszerű. Álljon itt néhány támpont és jó tanács az elkülönítés és a kezelés segít­ésére.

Nyilas suhancok lőtték a Dunába a magyar gyógyszeripar jótevő alapítóját

Mind hazánkban, mind a világ más tájain sokak számára ismerős a Richter név, ha máshonnan nem, a tőzsdei jelentésből hallani a Richter-részvényekről. Kevésbé  ismert talán, hogy ő a mai napig közkedvelt Kalmopyrin atyja. Innovatív törekvéseivel szinte a semmiből teremtett számos gyógyszerszabadalmat és öt kontinensre kiterjedő képviseleti hálózatot. A magyar gyógyszergyártás megalapítóját nyilasok lőtték a jeges Dunába. (2009.  12. 18.) 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!