Granville Oral Roberts elszegényedett oklahomai gazdálkodók ötödik gyermekeként született 1918. január 24-én. Bár apja prédikátor volt, csak tizenhét évesen fordult komolyan a hit felé, amikor a tüdőbaj öt hónapra ágyhoz kötötte. A gyógyulása egy sátoros ébredési összejövetelen történt, ima következtében - ugyanekkor súlyos beszédhibája is egy csapásra megszűnt. Ezt követően Oral elkötelezte magát arra, hogy kortársaival megismertesse az evangélium üzenetét, azzal a gyógyító erővel együtt, amit saját testében is átélt. Ugyanebben az évben feleségül vette Evelyn Lutman Fahnestockot, egy lelkész leányát, aki a következő 66 esztendőben - 2005-ben történt haláláig - Roberts nélkülözhetetlen segítőtársa volt.
1948-ban megvásárolta első összejöveteli sátrát, és utazni kezdett az országban. A hatalmas „sátorkatedrálisban" esténként ezrével hallgatták az üzenetét arról, hogy „Isten jó!", fogadták el Jézust, és gyógyultak meg a legkülönbözőbb betegségekből. Az elektronikus igehirdetés egyik úttörőjeként 300-nál is több rádióállomáson prédikált, mielőtt barátja, Rex Humbard hatására a televízióban is debütált volna. Ezután évekig ő volt a legnépszerűbb TV-evangélista, aki a gyógyító csodák üzenetével minden héten milliókat szögezett a képernyő elé.
Oral Robertsnek meghatározó befolyása volt abban, hogy a hatvanas évektől a pünkösdi hitgyakorlat kiemelkedhetett a vallási szubkultúrából. Hangsúlyozta, hogy a Biblia Isten tévedhetetlen kijelentése, és azt is, hogy a mai hívők ugyanúgy személyes kapcsolatot tarthatnak Jézus Krisztussal, aki ma is kész csodát tenni az emberek életében. A bibliai hit hirdetésében, képviseletében Roberts kezdettől fogva arra ösztönözte a fiatalokat, hogy innovatív módon használják a modern média eszközeit.