hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bebukott a pénzgyármese

Gazdagodjon meg költekezéseiből! – a szlogen eleve nonszensz, mégis sokan elhiszik, ugyanis ezzel a szöveggel reklámozta magát a ScienNet cég Magyarországon, és 400 ezer tagot sikerült beléptetnie rendszerébe, fejenként minimum 10 ezer forintos hozzájárulással. A cég honlapja jelenleg nem működik, tulajdonosa előzetes letartóztatásban ül. Sajnos a hazai fogyasztó eleve gyenge célpont, aki mindent szívesen elhisz, a könnyű és gyors meggazdagodást munka nélkül éppúgy, mint a gyors fogyást mozgás és koplalás nélkül.

A „törzsvásárlói közösségek” alatt olyan vállalkozásokat kell érteni, melyek törzsvásárlói csoportokat toboroznak velük partneri szerződésben álló szolgáltatók, üzletláncok részére. A hűséges vevőkör törzsvásárlói kártyán gyűjthet össze különböző kedvezményeket, melyeket aztán újból levásárolhat, amennyiben a közvetítő céggel kapcsolatban álló termékpartnereknél vásárol, és juttatásokat kap, ha más személyeket is sikerül beszerveznie. A cégstruktúrán belül a tagok különböző pozíciókat érhetnek el vagy vásárolhatnak meg maguknak, akár milliós nagyságrendű összegekért is. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenleg két hasonló cég, a pár éves ScienNet és a Lyoness ellen folytat vizsgálatot a fogyasztók megtévesztése, a juttatások hálózatépítéshez kötése, azaz tiltott kereskedelmi tevékenység gyanúja miatt. A két cég összesen 660 ezer taggal rendelkezik Magyarországon.
November vége óta a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága (VPOP) is több megyére kiterjedő vizsgálatot indított a ScienNet ellen adócsalás miatt, mivel a megalapozott gyanú szerint tavaly közel egymilliárd forintnyi adót felejtettek el befizetni az APEH-nek. A VPOP a cég bankszámláin levő 1,6 milliárd forintot, valamint a tulajdonos-ügyvezető több tízmillió forint értékű autóját is lefoglalta, aki előzetes letartóztatásban várja a hosszú vizsgálat végét. Mint kiderült, a bonyolult cégkomplexumot egy amerikai magyar alapította, a céget Washingtonban jegyezték be, ott sem fizet adót, s tájékoztatójával ellentétben csak Magyarországon építette ki hálózatát.
A ScienNettel kapcsolatban először a PSZÁF kezdett vizsgálódni, majd arra figyelmeztetett, hogy a céggel szerződő ügyfelek bárminemű jogsérelmének orvoslása nehézségekbe ütközik a szövevényes nemzetközi felépítés miatt. A törzsvásárlói jutalék- és karrierrendszerben különösen hangsúlyos az új törzsvásárlók beléptetése.
A ScienNetet ezután vizsgáló VPOP kiderítette: a cég bevételeit tavaly döntően nem a törzsvevők után járó jutalékok adták, hanem a belépő törzsvásárlók – tényleges áruforgalomhoz, illetve szolgáltatáshoz nem köthető – befizetései. A jutalékokból befolyt összeg több tízszerese került kiutalásra a rendszer élén álló magánszemélyeknek, valamint a különböző offshore cégek tisztázatlan jogcímeken nagy összegeket vontak ki a rendszerből. A bankszámlaforgalom és az SZJA-bevallások összehasonlítása alapján pedig tömeges adóelkerülés gyanítható. A nyomozó hatóság azt is vizsgálja, hogy volt-e más bűncselekmény, így csalás, sikkasztás, illetve piramisjáték szervezése.
A VPOP szóvivői irodájának munkatársa Leopold István lapunkat úgy tájékoztatta: jelenleg nincs tudomásuk arról, hogy adócsalás miatt a Lyoness ellen is eljárás indulna. A Lyonesst csak a GVH vizsgálja a fogyasztók megtévesztése, hiányos tájékoztatása és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – beszervezéshez kötött juttatások – gyanúja miatt. Mihálovits András, a versenyhivatal sajtófelelőse a Heteknek elmondta: ezek ma teljesen általános problémák, hiszen a bankszférától a táplálékkiegészítő-forgalmazókon át az internetszolgáltatókig minden szegmensre igaz, hogy szándékosan vagy akaratlanul, de mindenki a fogyasztók megtévesztésével operál. Példának okáért visszatérő sérelem, hogy egyetlen internetszolgáltató sem képes az általa beígért sávszélességet biztosítani.
Másrészt a hazai fogyasztók tájékozatlansága, hiszékenysége, figyelmetlensége alapvető problémaforrás, még akkor is, ha egy cég tisztességesen működik. A ScienNet tipikus jelenség a mai Magyarországon: tagjait többnyire a munkanélküliség viszi rá a hálózatba való jóhiszemű belépésre. Sok MLM-hálózat tisztességesen működik, és nem árul zsákbamacskát – figyelmeztet Mihálovits, megjegyezve: a ScienNet-tel és a Lyoness-szel szemben megindult GVH-vizsgálat szokásos módon elképesztő indulatokat generált, pro és kontra. A versenyhivatal közérdekű, tömeges panaszbejelentések esetén köteles vizsgálatot indítani, a szankció többnyire pénzbírságot jelent. A Lyoness-ügyben előreláthatóan 2010. január közepén, a ScienNet-ügyben pedig február elején születik meg a hivatal döntése.

 

Sciennet tagok mondták

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!