hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2010. 04. 09. (XIV/14) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Mit kezdhet a világ az iráni fenyegetéssel?

Irán lesújt Izraelre, ha támadás éri a Nyugat részéről – jelentette ki az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.  „Az ellenségnek tudnia kell, hogy ha egyetlen rakétát kilő Irán felé, még amíg a levegőben repülnek, a rakétáink robbanásainak a füstfelhője lepi el Tel-Avivot” – fenyegetőzött az iráni parancsnok. Közben Barack Obama elnök egy interjúban elismerte, hogy a perzsa állam elkerülhetetlenül úton van afelé, hogy katonai atomhatalommá váljon. John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint az elnök „megbékélt egy nukleáris Irán gondolatával”.

Megbukhat a politikai iszlám

„Irán semmiképp nem veheti át a térség irányítását” – mondta a Hetek kérdésére Ali Abdul-Amir Allawi, az iraki háború utáni kormányok volt pénzügy-, kereskedelemi és honvédelmi minisztere.

Moszkvai szimultán

Az orosz szavazópolgárok 71 százalékának voksaival két éve választották meg Dmitrij Medvegyevet az Oroszországi Föderáció elnökévé. E viszonylag rövid idő alatt az új államfő héjának bizonyult a grúz ügyek kezelésében, galambnak a Nyugathoz való viszonyban, erőteljesen szorgalmazza a jogrend és a demokrácia megszilárdítását, valamint a gazdaság modernizálását.

Belföld

Interjú Kósa Lajossal, a Fidesz alelnökével

A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz könnyedén megszerezheti a kétharmados többséget az Országgyűlésben. Nem tartanak attól, hogy „túlnyerik" magukat? A választók részéről óriási az elvárás a következő kormány iránt, kérdés, hogy ennek meg lehet-e felelni?

Kuncze Gábor a Fidesz túlhatalma ellen szavaz

Ha végignézi a parlamenti pártokat, lát olyat, amire jó szívvel szavaz?

Szeged újra „hírös” város

Szeged 170 ezer  lakosára 170 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezett az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy minden egyes polgárra közvetve egymillió forint uniós fejlesztési pénz jutott. A megye­központ további látványos fejlődés előtt áll – ígéri Botka László polgármester, szocialista országgyűlési képviselő-jelölt, akinek egy napját kísértük végig április elsején.

Jobbik: egy igazi botránypárt

Ha hiteltelenné válik, a gárdisták saját kezűleg fogják kirángatni az Ország­gyűlésből a Jobbikot - „fenyegetőzött" a közelmúltban az Új Magyar Gárda főkapitánya. Kiss Róbert kijelentése nyilvánvaló kampányfogás, ám ha komolyan vennék, már régen rángathatnák a jobbikosokat. Összeállításunkban néhány olyan esetet vázolunk fel, ahol az érintettek saját elveikkel fordultak szembe - többnyire következmény nélkül.

Fideszes földindulást jósolnak

Az angolszász és a belga szisztémából összegyúrt magyar választási rendszer nem ad okot az idegeskedésre, egyszerre biztosítja a kormányzóképes többséget, és hagyja virágozni a kis pártokat – már ha épp nincs politikai földindulás. A brit többségi rendszertől a kiszámítható kormányzási ciklusokat, a biztonságot irigyelte meg a rendszerváltó Magyarország, az arányos belgáktól pedig a pártszínkavalkádot és az igazságosságot. Emiatt kicsit bonyolultra sikeredett a magyar szisztéma, így az átlagos választópolgár addig jut el talán, hogy ősszel választjuk a polgármestert, tavasszal pedig a pártokat.

Hit és értékek

Dzsihád Magyarország ellen

A magyar történelem legvéresebb és legpusztítóbb időszaka a török hódoltság kora volt. A mohácsi csatától a karlócai békéig tartó csaknem két évszázad (1526–1699) máig ható, súlyos következményeket eredményezett. E pusztító időszak egyik fő kiváltó oka vallási jellegű volt. Az Oszmán Birodalom az iszlám uralmát akarta kiterjeszteni Európa minél nagyobb területére. Nemcsak Magyarország, hanem Bécs és Róma is szerepelt hódító terveiben. Mindez az iszlám hit világuralma megteremtésének elképzelésébe illeszkedett.

HÁTTÉR

Cserére fel! Hűtőszekrény-, mosógépakció

Március végétől a klímavédelem jegyében lehetőség nyílik arra, hogy megszabaduljunk régi hűtőszekrényünktől vagy mosógépünktől.

Sokat kérnek a pályakezdők

Egy friss felmérés szerint a pályakezdők 60 százalékának szinte a pénz az elsődleges szempont az álláskeresésnél. Ráadásul jócskán „túllövik” a fizetési igényüket.

Látott már nőt meghalni gyermekágyi lázban?

Néhány nappal ezelőtt lefátyolozott nők százai jelen­tek meg a jemeni parlament előtt Sana’a-ban. Azért tüntettek, hogy a parlament végre szavazza meg azt a törvényt, mely meg­tiltaná a nők házasságkötését tizenhét éves koruk előtt. Jelenleg az országban bevett gya­korlat, hogy a lányokat kilencéves korukban férjhez adják, és ezzel meg is kezdik a szexuális éle­tüket. A kérdésről Húda Bulbul nőjogi aktivistát, képviselőjelöltet, a tüntetés egyik szervezőjét kérdeztük.

Hogyan lettünk Németország csatlósai?

„Szószegők lettünk – gyávaságból… A gazemberek oldalára álltunk… Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok” – írta 1941. április 3-án Horthy Miklósnak címzett búcsúlevelében gróf Teleki Pál miniszterelnök, mikor visszafordíthatatlanná vált: Magyarország a németek oldalán lép be a második világháborúba.

65 éve ölték meg Apor Vilmos püspököt

65 évvel ezelőtt, a második világháború utolsó esztendejének húsvétján még nem hallgattak a fegyverek Magyarországon. De az ember­telenségben is akadtak olyan nagyszerű férfiak és nők, akik életük árán is igyekeztek segíteni a rászorulóknak, bármelyik népcsoporthoz, fele­kezethez tartoztak is. Ilyen önzetlen ember volt az akkori győri püspök, báró Apor Vilmos is.

Én nem vagyok magyar?

Polgári szabadság, az emberiség szeretete a nemzeten keresztül; felelősség, jogok, kötelességek; befogadó nemzet; előrehaladás munka és verseny által; erkölcsi alapú nemzetkritika - a klasszikus magyar nemzetkép fő elemei, amelyekből ma már nem sokat látunk. Az úgynevezett „nemzeti oldal” széles köreiben ható nemzeti gondolat valahol torzulást szenvedett időközben, és az eredetihez képest kialakult egy antinemzetkép.

A szegénység nem csak a romák problémája

A szociális ellátás legfőbb célja a felszínen tartás lenne, hogy a családok ne süllyed­jenek olyan nyomorba, ahonnan nincs visszaút a munka világába – mondja Ferge Zsuzsa, az MTA Gyer­mekszegénység Elleni Programiroda vezetője.

KÁVÉSZÜNET

A sonka hazája

A spanyolok a foci, a fieszta és a szieszta mellett a hasukat szeretik leginkább. És nemhiába. Aki járt már Spanyolországban, annak a táj szépsége és az emberek szívélyessége és jókedve mellett biztosan maradandó élményt nyújtott jópár helyi ételspecialitás is. Bár olyanról, mint spanyol konyha, nem beszélhetünk, hiszen minden tájegység gasztronómiáján nyomot hagyott történelme és különböző természeti adottságai.

Digitális Szent Grál

Az európaiak cinikusak, az amerikaiak fanatikusak az Apple új termékével kapcsolatban – az iPadből az áprilisi megjelenés előtt már közel félmilliót adtak el a tengerentúlon. Sokak szerint csupán egy nagyra nőtt iPhone-nal van dolgunk, míg mások szerint a jövő oktatási és kommunikációs eszközét alkotta meg az Apple, ami formailag leváltja majd a laptopot.

Az intuíció mindenek előtt

Minden idők legnagyobb sakkjátékosa,  Garri Kaszparov manapság a politikában kamatoztatná népszerűségét. Oroszországban politikusi elfogadottsága minimális, ennek ellenére az ellenzék rendíthetetlen szerve­zője, még akkor is, ha saját biztonságát is kockára teszi.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!