A minden idők legnagyobb sakkjátékosának tartott Garri Kaszparov 1963-ban született zsidó-örmény családban, Weinstein néven az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Hatéves korában befejezett egy sakkmeccset egy rejtvényújságban, pedig senki nem tanította meg vele a sakk szabályait. Ekkor apja állítólag azt mondta: Mivel Garri már tudja, hogyan kell befejezni a játékot, ideje megtanítani neki, hogyan kell elkezdeni. A következő évben tragikus körülmények között meghalt az édesapja. Garri egyre inkább rabja lett a sakknak, és Mihail Botvinnyik korábbi sakkvilágbajnok vette szárnyai alá. Ő javasolta neki, hogy nevét változtassa meg. „Nem ártana szovjetunióbeli siker-kilátásaidnak, ha nem Weinsteinnek neveznének” – mondta tanára, aki egyébként maga is zsidó származású volt. Így vette fel a későbbi sakklegenda anyja oroszosított nevét, a Kaszparovot. Tizenhét évesen nagymester, tizennyolc évesen pedig szovjet bajnok lett, és már külföldön is versenyzett. Kaszparov erről később így vallott: „Gyermekkorom elvesztése volt az ára annak, hogy én lettem a történelem legfiatalabb világbajnoka. Ma pedig vigyáznom kell, hogy ne váljak kegyetlenné, mivel túl korán lettem katona.”
Kaszparov már nagyon korán Anatolij Karpov akkori sakkvilágbajnokot tartotta szem előtt. Több mint egy évtizeden keresztül összecsapásaikról szólt a sakk. Ráadásul politikai felhangot is kaptak mérkőzéseik. Karpovot tartották ugyanis a megrekedt szovjet rendszer jelképének. Engedelmes tagja volt a nomenklatúrának, a rendszer embere. Kaszparov viszont új nemzedéket képviselt, a fiatalok, kívülállók és rendszert kritizálók bajnoka volt. Karpov védekező jellegű játékával szemben gyors volt, fantáziadús és merész. Egyszer azt mondta, ösztönösen játszik, „szagok és érzések alapján”. Kaszparov szerint azok a kérdések, amiket pályafutása kezdetétől feltettek neki (például milyen az életmódja, hány lépést lát előre, hány mérkőzés van a fejében), egyértelműen azt jelzik, hogy az emberek félreértik és helytelenül használják a tehetség fogalmát. Válaszai éppen ezért kiábrándítóak voltak az újságírók számára: nem volt különleges az étrendje, keményen dolgozott, mert erre tanította az anyja, jó az emlékezőtehetsége, de távolról sem fotografikus – mondta az interjúkban.
1984 szeptemberében kezdődött az első Karpov–Kaszparov világbajnoki mérkőzés. Eleinte Karpov tett szert előnyre. Már 4:0-ra vezetett, és csak két győzelemre lett volna szüksége a diadalhoz, amikor Kaszparov hirtelen elkezdett feljönni. Végül hosszú és fárasztó mérkőzések után a következő év februárjában a nemzetközi szövetség hirtelen lefújta a versenyt arra hivatkozva, hogy mindkét játékos kimerült. (Kaszparov szerint a szovjet hatóságok akarták menteni Karpovot.) A következő évben viszont egyértelműen kiderült: „kitanulta” ellenfelét, hiszen elnyerte Kaszparovtól a világbajnoki címet. 1984-től 1990-ig ötször játszottak a világbajnoki címért, és mindannyiszor Kaszparov nyert. (Máig Kaszparov az, aki a legfiatalabb volt, amikor elnyerte ezt a címet.)
A sakklegenda életrajzírója, Fred Waitzkin azt írta róla: „Garri számára a sakk soha nem volt játék. Élet-halál kérdése volt, át akarta fogalmazni a sakk művészetét, valahányszor csak játszott.”
Kaszparov csak 2000-ben vesztette el a világbajnoki címet Vlagyimir Kramnyikkal szemben, de még öt évig ő maradt a legtöbb pontszámmal rendelkező játékos.
Waitzkin szerint ahhoz, hogy az ember sakkvilágbajnok legyen, átlagember számára felfoghatatlan mennyiségű tudást kell az agyába fogadnia és elsajátítania. „Többet kell tudni, mint egy atomfizikusnak, illetve agysebésznek. Többet kell tudni, mint bárki másnak a földön. Aztán pedig az ember agyának meg kell, hogy legyen az a képessége, hogy ezt feldolgozza, és elfelejtse ahhoz, hogy az ember szabadon tudjon improvizálni és a fantáziájára támaszkodni.”
Kaszparovnak azonban negyvenéves kora után elege lett a sakkversenyekből. Az volt különösen visszataszító a számára, hogy miközben világelsőnek számított, és számítógépeket vert meg sakkban, a sakkvilág bürokráciája megakadályozta, hogy revansot vegyen Kramnyikon. Pedig biztos volt abban, hogy még mindig a világ legjobb játékosa, de nem volt rá alkalma, hogy ezt bebizonyítsa.
Üzleti vállalkozásokba fogott, de saját bevallása szerint is rossz üzletembernek bizonyult. Szerinte azért, mert ő az összképre szeret koncentrálni, és nem szívesen foglalkozik a részletekkel.
2004-ben, második válása idején már nemcsak a versenyzés, hanem maga a sakk is alig foglalkoztatta. Csak a fia miatt jelentkezett az orosz bajnokságra, amit aztán megnyert. Azt akarta ugyanis, hogy az akkor nyolcéves fia lássa őt nyerni. Ez sikerült is, az érmet aztán a sakklegenda a gyerek nyakába akasztotta.
Az elmúlt években Kaszparov igyekezett politikai tőkére váltani népszerűségét. A Drugaja Rosszija (A Másik Oroszország) nevű ellenzéki mozgalom legismertebb vezetőjeként (a 2008-as választások idején elnökjelöltjeként) Vlagyimir Putyin egykori elnök, jelenlegi miniszterelnök legnagyobb bírálói közé tartozik. Rendszeresen szervez ellenzéki tüntetéseket az orosz vezetés ellen, amelyet a demokratikus deficit és az emberi jogi helyzet miatt kritizál. Azt vallja, hogy Oroszország egykori KGB-sek (a szovjet rendszer államvédelmi hivatala) kezében van, és az tartja össze a hatalmon lévőket, hogy „együtt lopnak”. Az egykori sakkvilágbajnok szerint elsősorban a demokratikus választásokat kellene helyreállítani (a regionális kormányzókat például a korábbiakkal ellentétben nem választják, hanem a Kreml jelöli ki őket). Kaszparov ezt így fogalmazta meg: „Nem azért harcolunk, hogy megnyerjük a választásokat, hanem azért, hogy legyenek választások.”
Kaszparov úgy véli, Oroszországban veszélyben van a biztonsága, ezért nagy összegeket költ személyi védelmére, bár úgy tartja, bizonyos mértékű kockázatot mindenképp vállalnia kell. Sokat elárul a helyzetről, hogy az egyik legnagyobb, Kremlhez közeli ifjúsági szervezet, a Nasi (Mieink) nyári táborában a belépő vizsga egyik kérdése az volt, hogyan jellemezné Garri Kaszparovot. A „helyes” válasz: „amerikai állampolgár, aki az amerikai külügyminisztérium nevében arra esküdött fel, hogy aláássa Oroszországot”. Kaszparov szerint a Nasi nem más, mint „titkos forradalomellenes minisztérium”. Az egykori sakkvilágbajnok arra panaszkodik, hogy csak ritkán engedik szerepelni az állami televíziókban. Ha pedig mégis megjelenik a képernyőn, akkor igyekeznek bolondot csinálni belőle. Például angol beszédeiből vágnak be az adásba, amivel azt sugallják, hogy idegen, és külföldiek bábja – vélekedik Kaszparov.
Kaszparov több könyv szerzője. Ezekben nemcsak sakkal foglalkozik, hanem azzal is, hogyan lehet a sakkjáték tapasztalatait az üzleti életben hasznosítani. Úgy véli ugyanis, hogy egy vezetőnek ugyanarra a tervezésre, stratégiára és önfegyelemre van szüksége a sikerhez, mint egy sakkjátékosnak (egyik könyve címe: How Life Imitates Chess, vagyis Hogyan utánozza az élet a sakkot). Kaszparov szerint játékosként és vezetőként is az intuíciónak kulcsfontosságú szerepe van a sikerben.
2010. 04. 09. (XIV/14)
