1945. március 28-án a legnagyobb nyugat-magyarországi várost is elérték a harcok. Miközben a polgárok az óvóhelyek védelméből hallgatták az orosz aknavetők hangját, a környező falvakból elmenekült lakosok egy része a Püspökvár masszív pincéjében talált menedékre. Amikor ugyanis az egyházmegye püspöke, Apor Vilmos hírül vette, hogy a front a város határához közeledik, gondolkodás nélkül ajánlotta fel a várat a rászorulóknak óvóhely gyanánt.
Nagypénteken délelőtt fél tucat orosz katona jelent meg az előcsarnokban. Volt közöttük egy magyar származású fiú, ő tolmácsolta óhajukat, miszerint rejtőzködő német katonák után kutatnak. Alaposan körülnéztek a pincében, de nácik helyett csak néhány kis hordó misebort és egy hatalmas, majdnem mázsás sajtkorongot találtak. Egyelőre megelégedtek a zsákmánnyal, ám kifelé menet felfedeztek néhány fiatal lányt, akik a bombázások elől menekültek ide.
Davaj, ide az aranykeresztet!
Kora délután újra megjelentek, ám ekkor már erősen ittas állapotban voltak. Egyenesen a püspök úrhoz mentek, és azt követelték, hogy engedjen el velük kilencven fiatal nőt a kaszárnyába „krumplit hámozni”. Mivel nagyon durván követelőztek, a püspök mindjárt intézkedett, hogy az irodaigazgató menjen a városházára, hátha talál egy olyan jobb érzésű orosz parancsnokot, aki megvédi a lányokat.
Az orosz különítményt vezető őrnagy azonban türelmetlen volt. Mindenkit lehajtott az óvóhelyre, majd maga is utánuk sietett. Kezével fenyegetően hadonászva odalépett a püspökhöz, meg-meglökte, sőt még láncán függő aranykeresztjét is megrángatta. A főpap megpróbálta erélyesen félretolni az útját elálló kapitányt, ettől azonban a tiszt csak ingerültebb lett. Durván visszanyomta, majd fenyegető jelleggel egyet hátralépett, miközben jobb kezével hátranyúlt a felszíjazott pisztolytáskához. A következő pillanatban már kinyújtott karral célzott Apor Vilmosra és a körülötte állókra.
Mielőtt azonban lőni tudott volna, a püspök határozott mozdulattal lefogta a kezét, majd a meglepett katonát a falépcső felé fordítva tuszkolni kezdte a kijárat felé. Ő azonban kiszabadította magát a püspök karjaiból, majd vaktában tüzelt kettőt a pisztolyából. A golyók megsebesítették a pinceajtón éppen kilépő Pálffy Sándort, a püspök unokaöccsét. Aztán a tiszt még három lövést adott le a püspök felé. Az első golyó magasba tartott jobb karját érte, de a mandzsettagombján elakadt. A második a jobb szemöldök felett érte a homlokát, de a koponyacsontot nem törte át. A harmadik azonban a reverendán keresztül a hasüregbe hatolt. A püspök az aula igazgatójára és titkárára támaszkodva még saját lábán botorkált le a nagy pince boltíves bejáratáig.
2010. 04. 09. (XIV/14)
