hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 09. 21. (XVI/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Párbaj az ENSZ-fórumon

New Yorkban megkezdődött az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszaka. A nemzetközi fórumon idén szinte valamennyi nagyhatalom vezetője felszólal, a témák között a legélesebb vita Irán és Szíria ügyében várható, de Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is jelezte, hogy újból megpróbálja – legalább szimbolikusan – elismertetni a palesztin államot.

Európáig ér az indulat

„Obama, mi mindnyájan Oszamák vagyunk” – több helyen ezzel a szlogennel tiltakoznak a muszlimok a Mohamed prófétát gúnyoló film miatt, amit Kaliforniában forgattak. Marokkótól kezdve Irakon, Törökországon át Indonéziáig és a Fülöp-szigetekig feldühödött tömegek vonultak az utcákra, de demonstrációkat tartottak nyugati nagyvárosokban is. A több helyen erőszakba torkolló tüntetéseknek halálos áldozatai is voltak. A muszlimok dühkitörései az amerikai érdekeltségek mellett brit, svájci és holland tulajdonokat sem kíméltek.

Kincsesbánya tetején

Olaj, arany, vaspát, réz, lítium: több milliárd dolláros természeti erőforrásokkal rendelkezik Afganisztán. A kérdés csak az, hogy kinek a zsebében köt ki a véráztatta földről származó hatalmas anyagi bevétel. Ipari szakemberek szerint a korrupció, az erőszak és az intrikák mind csökkentik annak lehetőségét, hogy az afgánok húzzanak hasznot saját természeti kincseikből. A Világbank becslései szerint, ha minden jól menne, a bányászat és a mezőgazdaság együttesen mintegy 3-4 százalékkal emelné Afganisztán növekedési ütemét 2025-re.

Adóelkerülők - „Gyűlölöm az adót, szeretem Monacót!”

Az egyik legismertebb francia lap, a Liberation a címlapján ezzel a felirattal  jelent meg: „Takarodj, te gazdag idióta!” Az üzenet Bernard Arnault-nak, Franciaország leggazdagabb emberének szól, aki a címlap vulgáris hangvétele miatt a múlt héten pert indított a lap ellen. A heves indulatokat a milliárdos feltételezett adóelkerülő magatartása váltotta ki. Nem Arnault azonban az egyetlen milliárdos Európában, aki kreatív módszerekkel igyekszik elkerülni az adózást.

Szigetekért folyik a harc Kína és Japán között

Újra fellángolt a feszültség Kína és Japán között: Japán a napokban vásárolta meg a Kelet-kínai-tengeren található Szenkaku-szigeteket, melyeket korábban egy család birtokolt. Eközben Kína saját területének tekinti az alig 7 négyzetkilométer összterületű szigetcsoportot. Peking válaszul hat őrhajót küldött a térségbe.

Vilmos és Katalin: házasság  a célkeresztben

Pert veszített a brit királyi családdal szemben a francia Closer magazin, miután pénteken leközölte Kate Middleton topless fotóit. A fényképeket körülbelül fél mérföld távolságról készítette egy paparazzo a Windsor család provence-i villájában kettesben napfürdőző házaspárról. A párizsi bíróság ítélete szerint a lap bűnös a házastársi intimitás „brutális közszemlére tételében”. A szerkesztők szerint Európában ez nem probléma, ezért nehéz lenyelniük a precedens értékű ítéletet.

Belföld

Nehéz időszakát éli a Jobbik

A Jobbik mintatelepülésén újabb visszaélés miatt nyomoz a rendőrség, a szélsőjobbos veszprémi menetet civil túlerő tette sikertelenné, a párt Gyurcsány-ellenes ételosztásán pedig a japán turisták sem tudtak segíteni.

„Vádiratot” írtak a jogvédők

A bíróságok függetlensége mellett az eljárások tisztességét is fenyegetve érzik jogvédő szervezetek, ha a kormány nem korrigálja a bírósági rendszer átalakítását.  Ilyen és ehhez hasonló, a magyar  jogállamiság alapjait érintő súlyos állításokat fogalmazott meg három jogvédő szervezet a bírósági rendszer átalakítását elemző tanulmányukban.

Nehézkes küzdelem a szexipar ellen

Rogán Antal night-clubokat záratna be, Kocsis Máté bevezetné a kliensbüntetést. Egyre érzékelhetőbb a törekvés a fővárosban a prostitúció visszaszorítására, a kérdés csak az, hogy ezek a kezdeményezések mennyire tudnak megvalósulni, és mennyire válik nálunk általánossá a Nyugat-Európában egyre nagyobb hangsúlyt kapó prostitúcióellenes küzdelem. Az egyértelmű: Európában a legalizáció megbukott.

A hallgatás ára? - Orbán szelektív ajándékozása

„Burkolt támogatásnak is felfogható, hogy hallgassanak” – ismerte el a Heteknek egy érdekképviseleti vezető, milyen asszociációkat keltett a kormány által három szakszervezeti tömörülésnek juttatott több százmillió forint. Egy másik kedvezményezett szerint csak azt kapták meg, ami a törvény szerint jár. Abban viszont egyetértettek, hogy a kormányfő gyenge szakszervezeteket szeretne, és erre van is esély.

Vérre menő viták a gyermekszülésről

Népesedésügyi tanácsadó testület létrehozására kérte fel Révész Máriuszt Orbán Viktor miniszterelnök. Egyre na­gyobb a szakadék ugyanis a tervezett és a megszülető gyerekek száma között, ám a születések számának növe­lé­sé­hez a szakemberek szerint mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy megszülessen egy hosszú távú család­politikai koncepció. Többek között ennek esélyé­ről kérdeztük Révész Máriuszt, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadóját.

Baltapolitika

Amennyiben Magyarország nem mutatja a békülés szándékát Örményország felé, a magyarországi örmények feljelentést tesznek a baltás gyilkos kiadatása kapcsán. Bár kétséges, hogy a nemzetközi jog alapján ezt sikerrel tehetik majd meg, a nemzetközi örménylobbi sokat árthat Magyarországnak. A diplomáciai helyzet súlyosságát jelzi, hogy – információink szerint – az amerikai örmény közösségek vezetői nem hajlandóak szóba állni Szapáry György washingtoni nagykövettel.

Cseppben a tenger

A pécsi egyházmegye gazdasági és erkölcsi panamája kapcsán indult eljáráshoz képest kisebb sajtóérdeklődés mellett zajlik a győri egyházmegye számvevője és társa elleni per. Pedig a két történet kísértetiesen hasonlít egymásra: milliárdok tűntek el az ellenőrizhetetlen rendszerben, és a szálak a püspöki trónusig nyúlnak. A balhét azonban nem ők viszik el, hanem a stróman gazdasági igazgatók. Mayer Mihály leköszönt pécsi püspöknek ez a székébe került. Pápai Lajos vajon megússza?

Hit és értékek

Szombatok szombatja

Ezekben a napokban üli a zsidóság legfontosabb ünnepeit. Néhány napja köszöntött be az újév, jövő hét elején pedig a jóm kippúr (engesztelés napja) veszi kezdetét. Mindenki érzi, ez a nap nagyon más, mint a többi: még a legkevésbé vallásos zsidók is meglátogatják a zsinagógát, de legalábbis tesznek egy kört a zsinagóga körül. A zsidóság legszentebb ünnepe a keresztény világ egy része számára sem közömbös: ők a zsidóság Messiással való találkozásáról, Izrael jövőbeni szellemi helyreállításáról emlékeznek meg jó előre.

Mire vágynak az amerikai keresztény nők?

Átfogó felmérést készített a Barna Group az amerikai keresztény nők életéről és preferenciáiról. A vizsgálat során a neves amerikai közvélemény-kutató cég olyan felnőtt nőket keresett meg, akik magukat kereszténynek vallják, és az utóbbi hat hónapban legalább egyszer megfordultak a gyülekezetükben. Többek között azt is megkérdezték tőlük, hogyan érzik magukat az egyházban, milyen szerepeket töltenek be, és mennyire érzik, hogy értékelik is a tevékenységüket.

Pápa az ellenállók földjén

72 órára békét hozott a pápa Libanonba. A katolikus egyházfő érkezése előtti órákban még zavargások voltak az észak-libanoni Tripoliban, majd hirtelen minden elcsendesült. XVI. Benedek háromnapos útját nem zavarta meg incidens, ám amint a pápa repülőgépe felszállt a bejrúti repülőtérről, a Hezbollah vezetője tüntetésre szólított fel minden libanonit, természetesen a Mohamed-ellenes film ürügyén.

HÁTTÉR

Nőgyűlölet a zsigerekben

„Nem látom, mi haszna lehet a férfinak a nőből, hacsak nem az, hogy gyereket szüljön neki” - írta annak idején Szent Ágoston, aki mellé az idők során más katolikus egyházatyák is felsorakoztak, miszerint a nő „hiányos és satnya”, valamint a „halál kapuja”, „a bűn bajnoka”, az „ördög fegyvere”. Sőt, a reformáció atyja, Luther Márton szerint a nőknek azért széles a csípőjük és tomporuk, hogy otthon üljenek. Ezek után nem meglepő, hogy a kormány által eszményíteni kívánt, konzervatívnak mondott családmodell sokak ellenszenvét váltja ki.

Nyögjük a részleteket

„Amikor megláttam a számlákat a törlesztő- részletekről, tényleg azt gondoltam, hogy most vagy megbolondultam, vagy rosszul látok” – mesélte a Hetek munkatársának egy devizahitelek miatt bajba jutott családanya. Magyarországon alsó hangon is félmillió, de egyes szakértők szerint közvetetten inkább kétmillió embert érint még mindig a 2008 óta gyűrűző hitelcsapda. A hiteltartozások és az elmúlt időszakban újfent megugró törlesztő- részletek azonban nemcsak családok ezreit juttatják koldusbotra, hanem a gazdasági folyamatokra is súlyos hatással vannak.

A csúcs mindig félúton van

A bal lábát térd alatt amputálták, mégis megmászta a tibeti Cho Oyu 8201 méter magas csúcsát (magyar magassági rekord 1990-ben). Alaszkától Indiáig, Dél-Amerikától Kirgíziáig meghódította a legkülönbözőbb hegycsúcsokat. Élményeiről szóló könyve Fél lábbal a csúcson címmel jelent meg 1997-ben. Túlélte a legextrémebb kihívásokat, fotói egyedülállóak. Szendrő Szabolcs most, nyugdíjas korában is a hegyekről álmodik.

Nem meglepetés, siker

Mi az, amiből eddig több mint negyedmilliárd darabot adtak el, a világ leggazdagabb és leghíresebb cége gyártja, korunk legsikeresebb terméke, és a rajongók képesek hosszú sorokban napokig várakozni, hogy az elsők között juthassanak hozzá? Természetesen az iPhone, amelynek legújabb verziójából az elemzők várakozásai szerint többet adnak majd el, mint a korábbiakból eddig összesen.

Leleplező riport

Bár az Apple nagy hangsúlyt fektet a robotosításra, az iPhone nagyrészt továbbra is „kézzel készült” termék. Több százezer kínai munkás hihetetlen munkabírása szükséges ahhoz, hogy a világ nyugati felén az emberek kezükbe vehessék korunk státuszszimbólumát. Egy kínai riporter egy hónapig dolgozott az Apple-készülékeket gyártó Foxconn vállalat egyik üzemében. Egy hatórás műszak alatt 3000 iPhone 5 hátlapját kellett előkészítenie. A körülbelül 350 forintos órabérért dolgozó munkások számára kötelező túlóra, a felügyelők folyamatos jelenléte, a stressz és a monotonitás miatt a legtöbben fél év után felmondanak, bár sokak számára nincs más munkalehető-ség, így végül kénytelenek maradni. A feszültség levezetésére az üzem saját diszkóval rendelkezik, hogy a dolgozók a lélekölő műszak után kitombolhassák magukat. A nagy megrendelésekkor sok esetben kormányzati utasításra a helyi egyetemistákat küldik kötelező „szakmai gyakorlatra”, hogy fenntartsák a termelést.

Tea rák ellen?

Sokat hallani mostanában, hogy „a zöld tea hatékony a rák ellen”. Igaz, korábban laboratóriumi vizsgálatokban igazolták ezt, azonban klinikai kutatások és az FDA (az amerikai gyógyszerengedélyező hatóság) nyilatkozata alapján a zöld tea fogyasztásának daganatellenes hatására még sincs egyértelmű bizonyíték.

Életmentő csevegés

„Az emberek nem azért gondolnak az öngyilkosságra, mert meg akarnak halni, hanem azért, mert nem látják, hogyan lehetne másképp élni” – mondta el lapunknak a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke, aki nemzeti összefogást sürget a megelőzés érdekében. Kimutatható, hogy a segítségnyújtásnak még a látványa is jót tesz az immunrendszerünknek, nemhogy a megcselekvése, ráadásul az életmentéshez olykor elég egy hétköznapi csevegés is.

Mohamed védelmében

Nem csillapodnak a kedélyek a szeptember 4-én bemutatott, Mohamed prófétát kifigurázó kisfilm miatt a Közel-Keleten. Líbia mellett – ahol ismeretlen iszlamisták meggyilkolták Christopher Stephens amerikai nagykövetet – Egyiptomban, Szudánban és Jemenben is állandóvá váltak a zavargások. A Heteknek nyilatkozó egyiptomi politológus szerint mivel az arab társadalmak a szólásszabadság fogalmával nem tudnak mit kezdeni, úgy érzik, az egész nyugati világ sértette vérig őket az identitásuk alapját képező iszlámot meggyalázó filmmel.

Szemfényvesztés

A nyár úgy múlt el a magyar kormány felett, hogy semmiféle érdemi választ nem adott a Nemzetközi Valutaalapnak, amely felhívta a figyelmet a jövő évi költségvetés kétségbevonhatatlan irrealitására. Ennek ellenére a piacok továbbra is abban bíztak, hogy előbb-utóbb sor kerül majd az IMF-fel való megállapodásra, legkésőbb valamikor október-november tájékán.

KÁVÉSZÜNET

Ők még maradnának

A mai tizenévesek holnap feltalálók és megvalósítók lesznek - nem mellesleg a mai középnemzedék nyugdíjainak finanszírozói. Időnként tehát nem árt belehallgatni, mit gondolnak éppen a világról, amiben élnek, és a jövőről, amiben élni szeretnének.

„Vaj”-on miből van a margarin?

Az emberi szervezetnek szüksége van zsírokra. Napi energia­bevitelünk 15-30 százalékának zsírnak kell lennie, amelyek a szervezetünk számára fontos zsírban oldódó vitaminokat is tartalmaznak. Visszatérő téma, hogy ezt a szükséges zsír­mennyi­séget milyen formában értékeli leginkább a szervezetünk, felmerül tehát a „vaj vagy margarin?” kérdés. Vélemények, ellenvélemények és tények hosszú sora olvasható ezekről a készítményekről, és végül mindenkinek el kell döntenie, melyiket választja.

Kutyavilág

Megrémülve hallgatjuk, amikor arról mesélnek, hogy valahol egy családi kutya rátámadt egy emberre. Gyakran az jut ilyenkor az eszünkbe, hogy ilyesmi biztosan csak egy vad harcikutyával fordulhat elő. Pedig hát akkor se lepődjünk meg, ha kiderül, hogy egy divatosra nyírt uszkár vadult meg, vagy egyszerűen egy család házikedvence támadt rá az egyik gyerekre.

Árnyfaktor

Elérkezett az ősz, és elindultak Magyarországon, de a világ számos táján is az énekes-tehetségkutató műsorok. Emberek százezrei utaznak a meghallgatásra, mert úgy hiszik, most végre valóra válthatják álmaikat, és belőlük lesz a következő világsztár. A rendkívül magas nézettséggel rendelkező televíziós műsorok negatív hatásairól azonban ritkán esik szó.

Önök kérik

Huszti Szabolcs óriási formában játszik a világ egyik legerősebb bajnokságának számító Bundesligában, miközben a magyar válogatott gyengécske játékkal bukdácsol a világbajnoki selejtezőkön, a középpályás nélkül. Hogy pontosan miért nélküle, azt talán csak Egervári Sándor, a válogatott kapitánya tudja, de a fiatal játékost lassan már egy ország követeli vissza a nemzeti csapatba.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!