hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 01. 18. (XVII/3) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Fordulat a Fideszben

A szigorú büntetőpolitikának köszönhetően Európa egyik börtönországa lettünk, de hiába tömöttek a büntetés-végrehajtási intézmények, negyed­évente történnek olyan súlyos bűncselekmények, amelyek megrázzák Magyarországot. A Bayer-ügy viszont jól példázza, hogy nagyon vékony az a mezsgye, ahol már a rasszizmus is belekeveredhet az események értelmezésébe. Ráadásul úgy tudjuk, hogy bár vezető fideszes politikusok kezdetben elítélték párttársuk írását, de a közvélemény szondázását követően a Fidesz irányítói úgy döntöttek, hogy kiállnak a publicista mellett, és nem zárják ki a pártból. A sztorit pedig „rátolják” az MSZP-re.

Új szelek  a magyarpolitikában

Wass Albert szellemi öröksége újra és újra képes feszültségeket gerjeszteni a magyar-román párbeszédben. Az itthon nem titkolt trianoni nosztalgiával kezelt író erdélyi népszerűsége azonban mára erősen megkopott, igaz, övezi még egyfajta nimbusz „hányattatásaiból” fakadóan. A téma azért került ismét terítékre, mert az író születésének százötödik évfordulójára szervezett megemlékezés nyomozati cselekményekhez vezetett Gyergyószentmiklóson. Ilyesmire a rendszerváltás óta nem volt példa.

64 ezer forint, királyság

Megkezdődött a választási kampány: a kormányoldal a 2010-ben levitézlett bal­-oldal visszatérésével és az azzal járó számtalan meg­szorító intézkedéssel operál, míg az ellenzék a csúnya gaz­dasági mutatókkal gyalulja a kormányt. A Hetek az utóbbi napok két slágerét, a minimál­bér-emelést és a tizenharmadik havi nyugdíjat, továbbá a jóléti intézkedések alapjául szolgáló gazdasági növekedés elmara­dását vizsgálta.

Hoffmann optimista

Hoffmann Rózsa szerint sikertörténet, a szakmai szervezetek szerint viszont káosz az iskolák most megindult állami fenntartásba vétele. A helyzetet külö­nösen súlyosbíthatja a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazása és a felvételstop, aminek következtében megbénulhat a feladatellátás.

A messziről jött ember

Nem telik el úgy nap, hogy kormánypárti politikusok ne emlegetnék az MSZP izraeli kampánytanácsadójának, Ron Werbernek a nevét olyan összefüggésben, mint aki miatt újra a „gyűlölet útjára” lép a szocialista párt. Bár az utóbbi években nem sok sikeres kampány köthető a tanácsadóhoz, mégis úgy tűnik, hogy a Fideszt a 2002-es vereségére emlékeztetheti az általuk elképesztő tulajdonságokkal felruhá­zott szakértő. A szocialisták pár hónapja iga­zol­ták le Werbert, pedig 2004-ben éppen az ő receptje nem jött be az MSZP-nek az európai parlamenti választásokon.

Hit és értékek

Dániel, Jézus és a világvége

Mai világunkban sokféle időszámítás létezik. Más az iszlám, a zsidó és a kínai időszámítás rendszere, és az elmúlt év nagy szenzációja volt a maja naptár világvége-jóslata – nem az első és feltehetően nem is az utolsó ebben a műfajban. De vajon mi jellemző a bibliai próféták időszámítására? Hogyan mérik az időt és határozzák meg bizonyos események bekövetkeztét a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás szent könyvei?

Az új Róma születése

330. május 11-én egy negyvennapos hatalmas ünnepségsorozat vette kezdetét a Boszporusz partján frissen kiépített Konstantinápolyban. Új főváros felavatása zajlott, melyet Nagy Konstantin császár építtetett, hogy a Római Birodalom egész keleti felének központja legyen. Nevét is az uralkodótól kapta: „Konstantin új városa”. A fényes külső formába öltöztetett város előtt megpróbáltatásokkal teli viharos jövő állt.

HÁTTÉR

Gyurta Dani mindent vitt

Az Európa-bajnoki aranyat, az olim­piai aranyérmet, a világcsúcsot, az év legjobb férfi sportolója címet, az év Fairplay-díját, majd végül barátja, a 2012. április 30-án elhunyt világ­bajnok, Alexander Dale Oen család­jának az olimpiai aranyérem egy különleges másolatát: Gyurta Dániel mindent vitt.

Parancsra nincs innováció

Hogyan képes Izrael, egy alig több mint hétmilliós ország, amely nem rendelkezik természeti kincsekkel, ellenségek veszik körül minden oldalról, és folyamatos hadiállapotban áll, több start-up céget elindítani, mint Japán, India, Dél-Korea, Kanada és Nagy-Britannia együttvéve? A siker titkairól írt nemzetközi sikerű könyvet a héten mutatta be a Patmos Records Kiadó. A magyar fordításban Startra kész nemzet című kötethez Oszkó Péter volt pénzügyminiszter írt előszót.

Árral szemben: magyar start-up sikerek

Több mint harminc éve start-up cégek formálják leginkább a körülöttünk lévő világot. Itt nemcsak Bill Gates és Zuckerberg kollégiumi szobájára vagy Steve Jobs apjának garázsára kell gondolni, hanem több magyar vállalkozás sikertörténetére is. A PowerPoint legfőbb konkurenciájának számító Prezi, az élő közvetítés lehetőségét mindenki számára elérhetővé tevő Ustream és a számítógépünk távoli vezérlését lehetővé tevő Logmein együtt több felhasználót ért el, mint a Twitter vagy a Foursquare (150 millió felhasználó).

Nincs könnyű helyzetben az új pénzügyminiszter

Mára, mikor a krízis és a recesszió lassan múlttá válik az USA számára, Obama elnöknek a hátrahagyott deficittel kell felvennie a harcot. Ennek a harcnak pedig – az elnöki jelölés szerint – kulcsembere lesz egy igazi költségvetési technokrata, Jack Lew, aki minden valószínűség szerint örökli Timothy Geithner pénzügyminiszteri posztját.

Végezze, amire hívatott

Nem mondhatjuk, hogy a magyar társadalom osztatlan felháborodással rea-gált arra a napilapcikkre, amely legutóbb lényegében a romák „jelentős részének” likvidálására szólította fel olvasóit. A jobboldali „fősodor” túlnyomó része ugyanis nemhogy nem ítélte el a tűrhetetlen írást, hanem egyenesen védelmébe vette; a kormánypárt szóvivője és kommunikációs vezetője egyként inkább az ellenzékieket vádolta meg azzal, hogy „a gyilkosok pártjára állnak”, amikor tiltakoznak a rasszista provokáció ellen. Navracsics Tibor volt az egyetlen, aki kifejezte határozott elhatárolódását a botrányos publicisztikától, de pártjából senki sem követte, és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői is feltűnően hallgattak. A jobboldali, magukat konzervatívnak minősítő civil szervezetek úgyszintén némák maradtak, tartózkodásukkal mintegy szentesítve a hivatalosság legalábbis cinkos magatartását.

Új utakon a maláj tigris

Malajzia az ummának, azaz a globális iszlám közösségnek jelentős szereplője: az ország a világ legfontosabb iszlám pénzügyi központja. Bankrendszerének több mint 20 százaléka a saría szabályainak megfelelően működik. (Átlagos muszlim országokban ez a mérték a bankrendszer 12 százaléka körül mozog.) Malajzia a shukuk, az iszlám kötvények fő piaca. Az ország volt az első, amely shukut bocsátott ki 2002-ben, de 2012 első félévében már a globális kibocsátás kétharmadáért felelt. Az ország ad otthont továbbá az Iszlám Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeletének, mely egy nemzetközi szabályokat meghatározó testület.

Ötven ország, ahol életveszélyes kereszténynek lenni

Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet a napokban ismerteti Üldözés a világon című éves kutatását, amely egy komplex szempontrendszer szerint (magán­élet, család, társadalom, civil és egy­házi szerveződés), országonként monito­rozza a keresztényüldözés mértékét. Egy százas skálán elnyerhető pont­szám alapján a szervezet évről évre kiállítja a keresztények számára biztosított vallásszabadság terén legrosszabbul teljesítő ötven ország listáját.

KÁVÉSZÜNET

Hány dollárt ér egy emberi élet?

 „Imádok verekedni, az iskolából is rendszeresen véresen mentem haza, mert mindig megvédtem a kisebbeket a nagyobbaktól. Az igazságtalanság és az esélytelen helyzetek doppingolnak csak igazán” – mindezt nem valamiféle utcai harcos mondja, hanem az egyik legsikeresebb New York-i ügyvéd, a magyar származású Peter Ronai, vagy inkább Rónai Péter (képünkön). Persze a hasonlat nem rossz: világcégeket perelni valóban hasonló egy verekedéshez – többek között ez is kiderül a Hetek róla készített portréjából. Mint ahogy az is, hogy mit talál a legfurcsábbnak bennünk, magyarokban.

„Nem legenda vagyok!”

 „A háború utáni rémálmaim romba döntötték az életemet, de találkoztam Istennel, és Krisztusnak szenteltem az életemet. A gyűlöletet szeretet váltotta fel. Krisztus így szólt: »Bocsáss meg ellenségeidnek, és imádkozz értük!«” – így szól Laura Hillenbrand páratlan bestsellerének egyik legmeghatóbb része, amely a most kilencvenhat éves Louise Zamperini szenzációs életútjának egy döntő időszakát taglalja. Az egész világon hatalmas sikert hozó regény, a Rendíthetetlen dokumentum­szerű hitelességgel és mégis lélegzetelállí­tó­an izgalmasan tárja az olvasó elé Zamperini életét a filmekbe illő harci jelenetektől egészen a leg­mélyebb emberi kapcsolatokig. A Rendíthetetlen most itthon a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg.

Himnusz a megtévesztett embereknek

Az Élet Menete Alapítvány oktatási programjának újabb állomásaként mutatták be azt a videoklipet, amely  Pajor Tamás Rosenberg Dani című dalának zenéjére készült. Az alapítvány által létrehozott vagon­kiállí­tásokon már több tízezer iskolás hallhatta az ismert énekesek által előadott dalt. Koltai Lajos klipjével azonban az összes középiskola tananyagába bekerülhet a vészkorszakra emlékeztető ballada.

„Soha nem lehetünk elég jók, mindig van egyre följebb”

Figyeljük a fiatal művészekből álló Roma Hungaricum Állami Művész­együttest a Balassi Intézet próba­termében, és lenyűgöz az összhang. Csukott szemmel hallgatva eleve kizárt dolognak tetszik, hogy a tizenkilenc tagú zenekarban az átlag­életkor huszonnyolc év, és az együttes mindössze tavaly tavasz óta létezik. A zenekar tagjai olyan tudást, hozzáállást, muzikalitást képviselnek, amit tanítani nem lehet, aminek a kialakulásához nemzedékek hosszú sora tette hozzá a magáét.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!