Demonstrációra csak a baloldal egy része szánta el magát; mert akadtak, akik elutasították az – úgymond – „politikai haszonszerzésnek” minősített tüntetés gondolatát, ráerősítve ezzel a kormánypárti korifeusok szó szerint azonos vádjára. Holott ez a pejoratív felfogás nyilvánvaló ostobaság, hiszen a rasszizmussal szembeszállni igenis politikai kötelesség; és aki ezt megteszi, méltán reméli tőle legalább azt a „hasznot”, hogy sikerül megtörnie a társadalom közönyét, és nem mellesleg politikája mellé állítja a hasonlóan gondolkodókat.
Mindazonáltal a gyűlöletbeszédre nem csupán és nem is elsősorban utcai tüntetésekkel kell válaszolni. A magyar büntetőjog ismeri a közösség elleni izgatás és az uszítás tényállását, következésképp mindazok a verbális cselekmények, amelyek a tisztességes közfelfogás szerint nyilvánvalóan erőszakra buzdítanak, illetve annak veszélyével fenyegetnek, feltétlenül az ügyészség hatáskörébe tartoznak. Vita tárgya ugyan, hogy a vádhatóságnak hivatalból vagy csupán feljelentésre kell-e eljárnia az ilyen ügyekben – bár nézetünk szerint semmi nem tiltja, hogy kiemelt jelentőségű esetekben az ügyészség maga is eldönthesse, hogy fellép az állam képviseletében. Mindenesetre, miután az utóbbi évek valamennyi kirívó rasszista megnyilvánulását feljelentették jogvédő szervezetek avagy magánszemélyek, a vádemelés aktusára többnyire sor is került. Az elvárható ítéletek azonban nem születtek meg.
Mindenekelőtt azért nem, mert a bíróságok – noha úgynevezett jogegységi döntést ezekben az ügyekben a Legfelsőbb Bíróság nem hozott – rendre arra az alkotmánybírósági értelmezésre hivatkoztak, amely még a kilencvenes évek elején határozta meg az uszítás tényállásának alkalmazhatóságát. Ennek lényege, hogy a gyűlöletkeltés csak akkor büntethető, ha közvetlenül és bizonyíthatóan erőszakos cselekményre vezetett, vagy konkrétan arra uszított. Kétségtelen, hogy a bírói gyakorlat ezt a kritériumot még a közelmúlt legkirívóbb parlamenti eseteiben sem találta megalapozottnak. Most tehát, amikor a napisajtó egyik orgánumában jelent meg a gyűlöletbeszéd újabb, megdöbbentő terméke, az ügyészség már szinte automatikusan elutasította, hogy bíróság elé vigye akár a szerzőt, akár a cikkének helyt adó lapot, mondván: a hasonló ügyekben eleddig sikertelenül próbált büntető ítéletet elérni.
2013. 01. 18. (XVII/3)
