hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyurta Dani mindent vitt

2013. 01. 17.
Az Európa-bajnoki aranyat, az olim­piai aranyérmet, a világcsúcsot, az év legjobb férfi sportolója címet, az év Fairplay-díját, majd végül barátja, a 2012. április 30-án elhunyt világ­bajnok, Alexander Dale Oen család­jának az olimpiai aranyérem egy különleges másolatát: Gyurta Dániel mindent vitt.

Az olimpiai bajnoki cím elnyerésére felkészültél, de felkészültél-e arra, ami a bajnoki cím elnyerése után várt rád?

– Erre, ami fogadott, nem lehetett felkészülni. Voltam már világ- és Európa-bajnok, tudom, milyen az, amikor ünnepelnek, de ez valami egészen más volt. Szokták mondani, hogy a sikert nehezebb feldolgozni, mint a kudarcot. Még a mai napig is munkálkodnom kell ezen. Eddig is tapasztaltam a szeretetet, azonban amit most kaptam… Hamar kifogyok a jelzőkből, ezért inkább egy történettel érzékeltetem. Egy kis boltban vásároltam, talán egy rágógumit. A pult mögött egy idős hölgy ült, és felismert. Felállt, hitetlenkedett, hogy élőben láthat engem, és a meghatódottságtól elkezdett könnyezni, majd a nyakamba borult, és hálálkodott azért, amit elértem, és hogy megszoríthatja a kezemet. Úgy vélem, ezek azok a képek, emlékek, amik felejthetetlenek, és átsegíthetnek az edzés nehézségein is.

E túláradó szeretet, népszerűség, médiaérdeklődés után is biztos vagy abban, hogy meg tudsz maradni ugyanannak a Gyurta Daninak?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!