hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2018. 06.01. (XXII/22) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Elutasították az élet védelmét az írek

Célba ért az abortuszmozgalom sok éves küzdelme. újabb mérföldkő a katolikus identitására egykor büszke ország szekularizációjában.

Blokkolt népakarat – Brüsszel és az olasz politikai válság

Miért szavazgatnak még jövőjükről Európa népei? Nem lenne egyszerűbb, ha a tagállami kormányok tagjait egyből az Európai Központi Bank nevezné ki és mentené fel?

Milo, a válságtünet

Milo Yiannopoulos népszerűsége jelzi, hogy a nyugati civilizáció mekkora bajban van. Az, hogy számos kérdésben konzervatívabb álláspontot képvisel, mint számos „konzervatív” politikus, „keresztény” vezető vagy épp maga a pápa, a kortárs „konzervativizmus” lesújtó kritikája.

Belföld

Fordulat jön az oktatásban?

Sürgős változtatásokat sürget és párbeszédet ajánl a kormánynak az MTA. Az EMMI szerint nyitott kapukat döngetnek.

Félmillió egyszülős gyerek országa

Magyarországon legalább 300-350 ezer olyan család él, amelyben egy szülő neveli a gyerekeket – összesen több mint félmilliót. Nekik segít az újonnan létrejött Üllői úti Egyszülős Központ.

Az út Trianonig

Hétfőn lesz 98 éve, hogy az antant­hatalmak Trianonban megkötötték Magyarországgal az első világháborút lezáró békeszerződést. Hogyan omlott össze a történelmi Magyarország és mi vezetett a trianoni traumához?

Hit és értékek

Kell-e félni a filoszemita keresztényektől?

A nemzetközi média azzal riogatott, hogy Trump a keresztényekkel együtt májusban kirobbantja a közel-keleti apokalipszist. Aztán mégsem így lett.

Miért nem tört ki májusban a harmadik világháború?

Cikkünk bevezetőjében felsoroltuk azokat a fejleményeket, amelyek május hónapban egy nagy közel-keleti konfliktussal fenyegettek. A The Jerusalem Post elemzése összegyűjtötte azokat a geopolitikai, stratégiai tényezőket, amelyek megakadályozták, hogy az „apokalipszis” bekövetkezzen. Ugyanis – szerencsére – Izrael és Irán között nem tört ki nyílt háború Szíriában. Épp ellenkezőleg, jordániai közvetítéssel eddig példátlannak számító egyeztetés kezdődött a teheráni és a jeruzsálemi kormány között arról, hogy Irán beszüntet Szíriában az izraeli határ közelében minden katonai tevékenységet. Ezzel egy időben a szíriai kormány is figyelmeztette Iránt, hogy nem engedi meg katonai bázisainak használatát az iszlám köztársaság számára. Cserébe Izrael is szüneteltetné a légicsapásokat Szíriában, amelyek áprilisban és májusban súlyos veszteségeket okoztak mind az Aszad-kormányzat hadseregének, mind pedig a teheráni rezsim által egyre fenyegetőbben „előretolt” iráni egységeknek. Bár az izraeli légicsapások után Irán fájdalmas megtorlással fenyegetőzött, a közvetett tárgyalások elindításával elismerte – legalábbis egyelőre –, hogy nem fenyegetheti büntetlenül Izraelt, még a szíriai kormányzat mögé bújva sem.

HÁTTÉR

Digitális feltámadás – Fordulóponton a CGI-technológia

Film színészek nélkül? Virtuális propaganda? Digitális hallucináció? – A fotórealisztikus animáció a jövőben színészeket támaszt fel, szörnnyé vagy szuperhőssé alakít minket, és egy új, groteszk világot rajzol körénk.

India: nők jogok nélkül

Sok nyugati ember számára India a spirituális megújulás szinonimája – ám arról kevesebbet hallani, hogy ugyanebben a kulturális-vallási miliőben gyökerezik a nők tömeges megerőszakolásának és a leánygyermekek elhanyagolásának riasztóan elterjedt indiai gyakorlata.

Egy hazatérés története

Egyre több személyes beszámoló lát napvilágot a hazai könyvpiacon a rendszerváltás utáni magyar elvándorlásról. Ebbe a sorba illeszkedik Surányi P. Balázs Miért jöttél haza? című kötete is, melynek szerzője sikeres karriert feladva, 11 év kanadai távollét után tért haza Magyarországra.

Haláltánc a nácik árnyékában

A nemrégiben bemutatott német szuperprodukció, a Babylon Berlin sorozat nem csak azért érdemel említést, mert ez az eddigi legdrágább, nem angol nyelvű filmsorozat. Sokkal inkább azért, mert kíméletlen őszinteséggel ábrázolja azt a dekadens világot, amely megágyazott a nácik hatalomra kerülésének.

KÁVÉSZÜNET

Nyerő páros – Fucsovics Márton történelmi sikere

Múlt heti történelmi sikerével a tenisz világranglista 45. helyére ugrott Fucsovics Márton, aki 2016 elején még csak a 230. volt. A különbséget úgy hívják, Sávolt Attila.

Horváth Ilona élettörténete

„Alapmű”. „Már a nagymamám is ebből főzött”. „Ebből tanultam meg főzni, a lányaimnak is megvettem”. – A mai napig ilyen és ehhez hasonló kommenteket találunk a Horváth Ilona szakácskönyvéhez írt értékelésekben. Nem is csoda, hiszen a magyar konyha szinte összes klasszikusának elkészítési módját fellelhetjük az „Ilu néni” által nagy gonddal összeállított értékes receptgyűjteményben.

Soroksári meglepetés

Budapest belvárosától csupán 20 kilométeres távolságra található (délpestiek előnyben), autóval vagy tömegközlekedéssel is megközelíthető a Soroksári Botanikus Kert. A főváros déli részén fekvő 60 hektáros kert igazi meglepetést tartogat az idelátogatóknak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!