Mesterséges intelligencia segítségével készült kép( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A 2025 novemberében 1514 felnőtt amerikai állampolgár körében végzett felmérésben a kutatók azt találták, hogy az amerikai felnőttek közel egyharmada (30 százalék) ma már „valamennyire” vagy „határozottan” egyetért azzal, hogy az MI-től kapott spirituális tanácsok „ugyanolyan megbízhatóak, mint a lelkész tanácsai” – mutatják az adatok. A Z generáció és a millenniumi generáció körében ez az arány 39-40 százalékra ugrik.
Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
A kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia befolyással van a mindennapi spirituális szokásokra. A megkérdezett keresztények 10 százaléka szerint az MI segített nekik az imádkozásban, a Biblia tanulmányozásában és a hitbéli növekedésben.
A Barna-tanulmány megállapította, hogy míg a gyakorló keresztények körülbelül egyharmada kifejezte, hogy szeretne útmutatást kapni lelkészeitől a technológia használatához, a lelkészek csak 12 százaléka állította, hogy szívesen tanítana erről a témáról.
„Bár a gyakorló keresztények többsége továbbra is a legóvatosabb az MI spirituális eszközként való elfogadását illetően, véleményük változik”
– mondta Daniel Copeland, a Barna kutatási alelnöke a kutatásról szóló nyilatkozatában. „Itt valódi lehetőség nyílik a lelkészek számára, hogy megtanítság gyülekezeti tagjaikat, hogyan használhatják ezt a technológiát hasznos módon.”
A Barna adatai az AiForChurchLeaders.com és az Exponential AI NEXT által készített, 2025 decemberi „Az MI helyzete az egyházban” című felmérési jelentésből származnak, amely szerint a megkérdezett egyházi vezetők közel kétharmada állította, hogy MI-eszközöket használnak a prédikációik megírásához.
A The Christian Post nemrégiben arról számolt be, hogy az elmúlt két év alatt az AI használata 80 százalékkal nőtt az egyházi szolgálatokban, és egyre több ember fordul olyan alkalmazásokhoz, mint a Text With Jesus, hogy útmutatást kapjon.
Ray Miller, a texasi Abilene-ben található First Baptist Church lelkipásztora arra figyelmeztetett, hogy a technológia
„egy újabb bálványtípussá válhat, amely elvonja a figyelmünket”.
„Az emberiség történetében a nyomtatás megjelenése óta nem látott technológiai forradalom közepén élünk. Az a változás is mélyreható hatással volt a hitre, mivel a Biblia végre az emberek kezébe került” – magyarázta.
„Ahogy elkezdjük átgondolni, hogy az MI milyen hatással lesz ránk, emberekre, az egyháznak segítenie kell megválaszolni a kérdést: mit jelent embernek lenni, Isten képmására teremtettnek lenni a digitális MI korában?” – tette hozzá.
(CP/Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap