Történelmi határmegállapodást kötött Izrael és Libanon
„Olyan történelmi eredmény ez, amely megerősíti Izrael biztonságát, s milliárdokat hoz az izraeli gazdaság számára” - fogalmazott
Történelmi határmegállapodást kötött Izrael és Libanon

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 11.
Történelmi megállapodást kötött egymással Izrael és Libanon egy korábban vitatott tengeri határ kijelölése ügyében, adta hírül az izraeli miniszterelnök. A hivatalos dokumentum aláírása azonban még hátra van.

A kompromisszum jelentős előrelépést jelent a két ország közti kapcsolatok rendezésében, ami egyúttal ajtót nyitna a tenger alatt rejlő energiahordozók kitermelése előtt is. Utóbbi pedig nem elhanyagolható szempont a globális szintű energiaválság időszakában.

„Olyan történelmi eredmény ez, amely megerősíti Izrael biztonságát, s milliárdokat hoz az izraeli gazdaság számára, valamint biztosítja az északi határunk stabilitását is”

– nyilatkozta Yair Lapid a mai napon, további részleteket azonban nem közölt.

Michel Aoun libanoni elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Amos Hochsteintől (a két állam között közvetítő amerikai megbízottól) kézhez kapott végleges tervezet feltételei megfelelnek Libanon számára, és reméli, hogy a megállapodás létrejöttét mielőbb bejelenthetik – olvasható az elnökség közleményében.

A mai fejlemények azért is bírnak hatalmas jelentőséggel, mert a múlt héten még a két ország közti fegyveres konfliktus lehetősége volt napirenden a tengeri területek miatt.

Szerdán például arra utasította a katonai vezetést Benny Gantz izraeli védelmi miniszter, hogy készüljenek föl a Libanonnal való fegyveres összecsapásra. Illetve sajtóértesülések szerint egy múlt heti kormányülésen a miniszterelnök és a védelmi miniszter arra is engedélyt kapott, hogy – bármiféle további kormányzati jóváhagyás nélkül – katonai csapást rendeljenek el Libanon ellen.

Azóta azonban úgy tűnik, hogy a helyzetet sikerült békés úton rendezni.

(TheGuardian/RT/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!