Porig bombázták Gázában az AP hírügynökség és az al-Dzsazíra irodáját is
Előre figyelmeztettek, az épületben a Hamasz terrorszervezet is működtetett irodákat
Porig bombázták Gázában az AP hírügynökség és az al-Dzsazíra irodáját is

Forrás: Twitter/Al Jazeera English

2021. 05. 15.
Előre figyelmeztetett az Izraeli Védelmi Erők (IDF), hogy légi csapást fognak intézni az ellen a gázai toronyház ellen, amelyben a Hamasz mellett az AP amerikai hírügynökség és az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió is működtetett irodákat. Az épület lebombázását a pánarab TV élőben közvetítette. 

Az IDF tájékoztatása szerint a 12 emeletes al-Dzsala tornyot a Hamasz titkosszolgáta használta, miközben az AP amerikai hírügynökség és a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió is itt működtette gázai irodáit több más hírügynökséggel együtt. 

Az izraeli erők előre figyelmeztették az épület lakóit, hogy hagyják el a tornyot, mielőtt elindították a légi csapást.

A hadsereg információi szerint a Hamasz titkosszolgálati szárnya használta az ingatlant.

Mint írják, a Hamasz sajtóorgánumok irodái mögé bújva használta az épületet, "élő emberi pajzsként" használva az ott dolgozó újságírókat. 

Időben ki tudtak menekülni az újságírók

Az AP elismerte, hogy az IDF előre tájékoztatta őket a bombázásról, mégis "elszörnyülködtek és sokkolta őket" az épület lerombolása. Az amerikai hírügynökség vezérigazgatója sajtótájékoztatójában közölte, várja majd az izraeli kormány és az amerikai külügyminisztérium részletes tájékoztatását a támadás közvetlen okairól. 

 

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője tájékoztatása szerint az Egyesült Államok közvetlenül felvette a kapcsolatot az izraeli féllel, hogy biztosítsa a régióban dolgozó független média és újságírók biztonságát és védelmét. 

Az IDF a környéken egyébként mindenkivel közölte, hogy támadás készül, elég időt hagyva mindenkinek a biztonságos távozásra. 

Mint ismeretes Izraelt már hatodik napja érik rakétatámadások a gázai terrorszervezetek részéről, a Hamasz több mint 2300 rakétát lőtt ki izraeli civileket célozva. Válaszul az IDF célzottan terrorista központokat, irodákat vett célba légi csapásaival. A szóvivőjük szerint a Hamasz kétszeresen is háborús bűnöket követ el, mert egyrészt izraeli civileket támad válogatás nélkül, másrészt pedig gázai civileket használó élő pajzsként. 

A támadásra válaszul a Hamasz terrorszervezetének katonai szárnyának szóvivője kijelentette,

Izrael középső részét, főként Tel Aviv környékén fogják támadni. 

Így támad civilek által is használt célpontokat az IDF

Az IDF részletesen is közzétette a Twitteren, hogy mi mindent tesz azért, hogy civilek ne essenek áldozatul a légi csapásaikban. 

1. A Hamasz lakóterületeket is katonai központokká alakít át a gázai övezetben. Több esetben például olyan magasházakba helyezi az irodáit, ahol egyébként civilek is élnek. Itt zajlanak a katonai stratégiai döntéshozások, titkosszolgálati egyeztetések, stb. 

2. Amikor a Hamasz ilyen toronyházakat katonai célból használnak, akkor azok törvényesen is katonai célpontnak számítanak. 

 

3. Az Izraeli Védelmi Erők több ilyen épületet is támadt az elmúlt napokban. De mielőtt ezt megtették, több mindent is tettek annak érdekében, hogy egy civil se sérüljön meg. 

4. Felhívták az épület lakóit és figyelmeztették, felszólítva őket a távozásra. Szöveges üzeneteket is küldtek. A tetőre egy úgynevezett megelőző "kopogtató" bombát dobtak, ami elképesztő robajjal jár, de csak és kizárólag a tető szintjén okoz kárt. Mindenkinek ésszerű időt biztosítanak a távozásra. 

5. Amikor a Hamasz ilyen épületekben katonai irodákat működtet, akkor azok a nemzetközi jog értelmében törvényes katonai célpontnak minősülnek.

6. Minden olyan többemeletes épület, amit az IDF célba vett, egytől-egyik katonai célból használtak. 

(Times of Israel, Twitter)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!