Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
„Amikor az iparágban voltam, nagyon magányos és depressziós lettem, és rájöttem, mennyire sötét ez a világ” – nyilatkozta Levy a CBN News beszámolója szerint.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A 25 éves férfi elmondta, hogy sok zenészt látott belemerülni az okkultizmusba és a boszorkányságba, és úgy érezte, hogy nyomás alatt áll, hogy ő is ezt az utat válassza. „Egy hülye ördögtetoválást varrattam a kezemre. Kezdtem olyan emberek társaságába forgolódni, akik az Ördög imádóinak vallották magukat, és én egyszerűen fel se fogtam, mibe keveredem” – emlékezett vissza.
A miami születésű énekes arra is kitért, hogy eleinte nem hitt a Sátánban, de aztán megtapasztalta az okkult tevékenységek hatását, és visszatekintve úgy érzi, Isten volt az, aki megmutatta neki, hogy „mennyire valóságos a szellemi harc, és mennyire valóságos az Ördög jelenléte ebben az iparágban.
„Ekkor kezdtek el démonok gyötörni éjszakánként. Volt, amikor dohányoztam — sok olyan dolgot tettem, ami hatással volt a hangomra, és egy ponton már énekelni sem tudtam. Elkezdtek tényleg folyamatosan, szünet nélkül támadni, és rájöttem, hogy a Sátán valóságos”
– magyarázta.
És mint kitért rá, élete legmélyebb pontján Levy öngyilkosságot akart elkövetni. „Ami sok fotón és nyilvános szereplésen mosolynak tűnhetett az arcomon, az valójában egy űr volt, amit drogokkal, alkohollal, bulizással és a rossz társasággal töltöttem ki. Egész életemben teljes mértékben elutasítottam Istent és mindent, aminek köze volt a kereszténységhez, mind a neveltetésem, mind a megmaradt gyermekkori traumáim miatt” – tette hozzá Levy.
Mint hozzátette, „semmi, amit tettem, nem tudta kitölteni ezt a megfoghatatlan űrt. A figyelem és a végtelen lehetőségek sem voltak elegendők. Az akkori kapcsolatok nem segítettek. Továbbra is egy végtelen szakadékban süllyedtem lefelé, amelyből nem látszott a kiút! A legsötétebb pillanataimban kezdtem csak rájönni, mennyire valóságos a szellemvilág, és a sötétség (…) mennyire megvakította a tömegeket, nehogy keressék Istent és kitörjenek a saját fogságukból.”
Élete ezen sötét pontján Levy úgy döntött, hogy felkeresi barátját, Nick-et, aki lelkészként szolgál, és miután eleinte elutasította az evangéliumot, végül megnyitotta a szívét Isten előtt, és kijött a sötétségből. 2021. július 4-én Levyt megkeresztelték, és ezzel kapcsolatos beszámolóját megosztotta Instagramon.
„Isten többel áldott meg, mint amit kérni tudtam volna, de nem többel annál, mint amit elbírok. Jézus szabadságot adott nekünk a szellemvilágban! Nem volt minden nap könnyű. Sok hibát követtem el, de Ő sosem hagyott cserben! Ő tökéletes! Bármikor elesek, nyújtja a kezét! Ő az okom arra, hogy belevágjak a következő napba ebben a (földi) életben! Annyira hálás vagyok Neki! Hallelujáh! Ámen!” – összegezte bejegyzésében mindazt, amin keresztül ment. Levy azóta, hogy új irányt vett az élete, hangját Jézus Krisztus dicsőítésére használja, és arra, hogy másokat is kihívjon a sötétségből.
hetilap
hetilap