Őrjöngést és halált okoz egy új dizájnerdrog Magyarországon
Az áldozatok többségénél görcsös rohamot tapasztaltak
Őrjöngést és halált okoz egy új dizájnerdrog Magyarországon

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2020. 08. 11.
Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős - hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.

Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is.

Halál a "varázsdohányban"

Az áldozatok "varázsdohányban" vagy "herbálban" szívták el a dizájnerdrogot. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök az év eleje óta dolgoznak azon, hogy azonosítsák az úgynevezett számozott utcákban és a Lyukóvölgyben megjelenő dílereket - ismertette -, és elfogták azt a három férfit is, aki a gyanú szerint a "varázsdohányt" eladta a 23 éves lyukóvölgyi áldozatnak.

Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet igazgatója elmondta, hogy a vegyület a szintetikus kannabinoidok családjába tartozik. Tapasztalatuk szerint általában egy domináns hatóanyag van forgalomban az utcán, amelyet időnként lecserélnek.

Ez történt most is, az új anyag neve "4fmdmb-bica", amely kémiai szerkezetében csak kicsit tér el a korábbi domináns hatóanyagtól, de több halálesetért felelős.

Horváth Gergely Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Drog Fókuszpontjának vezetője arról beszélt, hogy a szintetikus kannabinoidokkal dohányt (ez a "varázsdohány") vagy más növényt (ez a "herbál") itatnak át, és cigarettába csavarva elszívják. A szer hatása eltér a marihuánáétól, annál erősebb, és gyakrabban okoz rosszullétet. A fogyasztása fokozottan jellemző a vidéki szegregátumokban, a nagyvárosi slumokban (nyomornegyedekben), a hajléktalanok vagy más hátrányos helyzetű emberek körében. Ezeknek a szereknek a fogyasztása az ismeretlen hatóanyag és változó összetétel miatt különösen kockázatos.

Pszichoaktív szerek "egy fröccs áráért"

Évente 30-40 haláleset közvetlen oka a kábítószer-fogyasztás. Az európai társszervek, nemzeti drogfókuszpontok jelentése szerint évente 30-40 új vegyület jelenik meg a dizájnerdrogok piacán, idén már 18-at regisztráltak - ismertette.

Csákó Ibolya kérdésre válaszolva elmondta: akár már "egy fröccs áráért" hozzájuthatnak a fogyasztók az új pszichoaktív szerekhez, Horváth Gergely Csaba hozzátette:

a szintetikus kannabinoid grammja 1300-1500 forint között van, és ebből öt cigarettát lehet sodorni.

A szakértők szerint a koronavírus-járvány, illetve a rendőrségi lefoglalások miatt az utóbbi időben felment a kábítószerek ára. A rendőrségnél évente 8 ezer kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indul, de a csekély mennyiségű új pszichoaktív szer birtoklása szabálysértés és nem jelent meg ebben a statisztikában - közölte.

Csákó Ibolya közölte azt is, hogy az új hatóanyag, a "4fmdmb-bica" Kínából érkezett. Csesztregi Tamás ezt kiegészítve elmondta, hogy a vegyületek alapmodelljeit a gyógyszerkutatásban fejlesztették ki, és bár a hatásaik, mellékhatásaik miatt lemondtak az esetleges használatukról, ezek lettek a modelljei az új pszichoaktív szerek anyagcsaládjának, amelyeket továbbfejlesztenek az illegális laborokban.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!