Nemet mondtak Karácsonyék ötletére, nem indulhatnak együtt Márki-Zay-jal a második fordulóban
Az elnök Magyar György a hvg.hu - nak nyilatkozott a kérdésről
Nemet mondtak Karácsonyék ötletére, nem indulhatnak együtt Márki-Zay-jal a második fordulóban

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

2021. 10. 05.
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter abban egyeztek meg a tegnapi nap folyamán, hogy nem lépnek vissza egymás javára, helyette azt fogják kezdeményezni a Civil Választási Bizottságnál, hogy kettejük neve egymás mellett szerepeljen a szavazólapon. Erre mondott egyértelmű nemet Magyar György, a szervezet elnöke. 

Hiába menne bele az összefogás hat pártja abba, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt indulhasson az előválasztás második fordulójában,

a Civil Választási Bizottság akkor sem engedné, hogy "játék közben írják át a szabályokat".

Persze egyáltalán nem valószínű, hogy a hat párt mindegyike belemenne egy ilyen módosításba, főleg úgy, hogy az összefogáson belüli összefogás lényegében Dobrev Klára győzelmét hivatott megakadályozni.

Nem ebben állapodtak meg az elején

Az eredeti megállapodás értelmében az előválasztás második fordulójába azok a miniszterelnök-jelölt aspiránsok kerülnek be, akik az első fordulóban az első három helyen végeznek és elérik legalább a 15 százalékos részarányt.

 

Ez végül sorrendben: Dobrev Klárának, Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek sikerült. Karácsony és Márki-Zay annak érdekében, hogy az általánosan a szavazók körében jóval elutasítottabb Dobrev kerüljön ki végső győztesként, több találkozót is szervezett, amellyel az esetleges összefogásról kezdtek tárgyalni. Karácsony kizárta annak a lehetőségét, hogy visszalépjen, Márki-Zay ugyan nem, ezért

végül egyfajta tandemben egyeztek meg, ami viszont ellenkezik az előzetesen lefektetett szabályokkal. 

Az első körben kieső Fekete-Győr András Karácsonyékat jelölte meg támogatandó jelöltnek, míg a Jobbik és Jakab Péter nem támogat senkit a második fordulóban, de azért odaszúrt a Dobrevvel szemben szervezkedő másik két jelöltnek. 

Mintha kézzel akarnánk gólt szerezni

A hvg.hu megkereste Magyar Györgyöt, a Civil Választási Bizottság elnökét a kérdésben, aki a lap kérdésére leszögezte: 

"Nincs tandem. Játék közben a szabályokon nem változtatunk, erről szól a demokrácia, döntsék el, kinek a neve szerepeljen a szavazólapon."

Az elnök szerint a tandemmel nem csak az eredeti megállapodást rúgnák fel, de megcsúfolnák az előválasztást és a választókat is. Magyar György hangsúlyozta, ha megegyezne ebben a hat párt, ők akkor sem hagynák ezt, hanem inkább felállnának. "Ez olyan, mintha meccs közben arról döntenénk, hogy kézzel is rúghatunk gólt."

Frissítés - Három név szerepel majd a szavazólapon

Az Index értesülései szerint a szavazólapokat a második fordulóra a Civil Választási Bizottság már elküldte a nyomdába, ezen összesen 3 jelölt neve szerepel majd külön-külön. Amennyiben a forduló kezdetéig valamelyik jelölt mégis visszalép egy másik javára, annak a nevét

majd filctollal fogják lehúzni a szavazólapról. 

Mint mondták, ezt csak vasárnapig hajlandóak megtenni, eddig kell döntenie Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!