Palesztinok szombaton, majd hétfő reggel is feldúlták József sírját Nabluszban, a bibliai Sikem területén. Éjjel mintegy száz palesztin behatolt a zsidó hagyomány szerint a bibliai József sírját rejtő épületbe, ahol gyújtogattak, romboltak, és összetörték a sírhely köveit.
"József sírjának feldúlása a legsúlyosabb tett" - nyilatkozta Beni Ganz védelmi miniszter vasárnap.
"Súlyos csapást mértek a vallásszabadságra és a zsidó nép érzéseire a zsidóság egyik legszentebb helyén éppen a muzulmánok ünnepén"
- utalt az közepe felé tartó ramadánra, a muszlim böjti hónapra.
📹 عدد من الشبان يتمكنون من الدخول إلى قبر يوسف وتحطيم محتوياته لليوم الثاني على التوالي pic.twitter.com/rcdk2qkUrl
— وكالة صفا (@SafaPs) April 11, 2022
Ganz bejelentette, hogy Izrael helyreállítja a szent helyet, és kemény üzenetet küldött a Palesztin Hatóságnak, melyben felszólította őket a hely védelmére a támadásokkal szemben.
Hétfő reggel két hászid zsidó engedély nélkül megpróbált eljutni József-sírjához imádkozni, azonban a kísérlet közben ismeretlenek lövéseket adtak le járművükre, és könnyebben, illetve közepesen meg is sebesítették őket.
Az izraeli hadsereg katonái elsősegélyben részesítették őket a helyszínen, majd kórházba szállították őket.
تغطية صحفية: "صورة مركبة المستوطن التي تم إطلاق النار عليها وإصابة مستوطنيْن خلال اقتحام منطقة قبر يوسف شرق نابلس". pic.twitter.com/OVc4iAiRUi
— شبكة قدس الإخبارية (@qudsn) April 11, 2022
A szamáriai regionális tanács vezetője, Josszi Dagan határozottan elítélte a hétfői lövöldözést, mondván:
"Semmi sem igazolja a Palesztin Hatóság Abu Mazen (Mahmúd Abbász) terrorista által vezetett tagozatának brutális gyilkosságait és terrorizmusát."
"Épp tegnap reggel érte ISIS-stílusú barbár pusztítás József sírjának szent helyét, ma pedig hidegvérű lövöldözés érte az imádkozni érkező zsidókat" - mondta Dagan.
SICK! Palestinian rioters set on fire the Tomb of Joseph in Nablus.
— Hananya Naftali (@HananyaNaftali) April 10, 2022
They have no respect for the dead, no respect for the living, and no respect for history.
Their path is terror and destruction. They have no future in the peaceful Middle East. pic.twitter.com/HsRG2XCsxh
"A felelősség kizárólag a Palesztin Hatóság terroristáit terheli" - tette hozzá, azonban hangsúlyozta, hogy
senki se próbáljon meg belépni József sírjához az Izraeli Védelmi Erőkkel történő egyeztetés nélkül.
József sírja a palesztinok és Izrael közötti megállapodás értelmében a palesztinok felügyelete alá tartozik, de engedélyek birtokában zsidó csoportok odautazhatnak imádkozni.
(MTI/Jpost)
hetilap
hetilap