Nem csitul a palesztin terror: fiatalok között lövöldözött egy merénylő, többen meghaltak
A terrorhullámnak már legalább 13 halálos áldozata van
Nem csitul a palesztin terror: fiatalok között lövöldözött egy merénylő, többen meghaltak

Fotó: Youtube / AFP News Agency

2022. 04. 08.
Legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek csütörtök este Tel-Aviv belvárosában egy lövöldözésben - közölték az izraeli egészségügyi hatóságok. A ramadán előtt kezdődő terrorhullámnak már legalább 13 halálos áldozata van Izraelben, az elhunytak után legalább 15 gyermek maradt árván.

Tel-Avivban többen meghaltak és megsebesültek egy lövöldözésben csütörtökön. A Magen David Adom, a helyi mentőszolgálat beszámolója szerint a belváros több helyszínéről is jelentettek lövéseket. Közlésük szerint

kilenc embert szállítottak kórházba, hárman súlyos, illetve kritikus állapotban voltak. Az Ichilov kórház szerint két ember meghalt és másik tíz sebesültet kezelnek.

A katonai rádió értesülése szerint négyen súlyos, illetve életveszélyesen súlyos sebesülésekkel érkeztek, és négy embert sokkos állapota miatt szállítottak a kórházba. A sebesültek húszas-harmincas éveikben járó fiatalok.  

Az első lövések a Dizengoff utcán található Szimta (Sikátor) nevű bárban történtek.

Valószínűleg magányos merénylő követte el a merényletet, akinek sikerült elszöknie. A kitört pánikban a menekülőkkel együtt futott, és pisztolyával lövéseket adott le a futó emberekre is.

Lelőtték a támadót

Az izraeli biztonsági erők végül péntekre virradóan lelőtték a palesztin fegyverest. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat közlése szerint a biztonsági erők egy jaffai mecset közelében találtak rá a merénylőre, aki tűzharcban életét vesztette. Az izraeli katonai rádió azt közölte, hogy a 29 éves férfit Raid Fathinak hívták, és a ciszjordániai Dzsenín lakosa volt.

Naftali Bennett miniszterelnök helyzetértékelő tanácskozást hívott össze Beni Ganz védelmi miniszter, valamint Aviv Kochávi vezérkari főnök részvételével.

A Hamász és több másik palesztin szervezet üdvözölte a merényletet.

Ramallában pedig közös süteményezéssel ünnepelték a terrortámadást.

 

Vasárnap  rendkívüli ülést tartott Bennett vezetésével a biztonsági kabinet, ahol fokozott biztonsági készültséget rendeltek az elmúlt időszak merényletei és a ramadán, a muzulmán böjti hónap miatt, amikor általában megemelkedik a terrorakciók száma. 

Erősödő terrorhullám

Ahogy arról portálunk több alkalommal beszámolt, a hetek óta tartó sorozatos terrortámadásoknak eddig legalább 13 halálos áldozata és számos sérültje van. Az elhunytak után legalább 15 gyermek maradt árván.

Öt ember életét vesztette, köztük két ukrán állampolgár is, és többen megsebesültek, amikor egy palesztin férfi lövöldözésbe kezdett a Tel-Aviv elővárosának számító, zömében ortodox zsidók által lakott Bnei Brakban. A rendőrség agyonlőtte a támadót, a 27 éves Dia Hamarsát, akit 2015-ben hat hónapos börtönbüntetésre ítélték illegális lőfegyverek kereskedése és terrorista csoporthoz kötődés miatt, és amiért illegálisan dolgozott egy bnei braki építkezésen.

Múlt csütörtökön súlyosan megsebesített egy utast egy palesztin merénylő egy autóbuszon. A 28 éves utast a buszra felszálló palesztin férfi egy csavarhúzóval felsőtestén megszúrta a Jeruzsálemhez közeli Gus Ecionban, Elazar és Neve Daniel telepesfalunál. A megszúrt férfit súlyos állapotban szállították a jeruzsálemi Saáré Cedek kórházba. A kórházban megműtötték, kezelőorvosai szerint állapota súlyos, de stabil. 

Szintén a múlt héten agyonlőtt két embert, tizenkettőt pedig megsebesített az ISIS-nak felesküdött két arab-izraeli terrorista az észak-izraeli Hadera központjában elhelyezkedő buszpályaudvarnál vasárnap este. A két merénylő automata fegyverekkel tüzet nyitott az ott tartózkodó rendőrökre és civilekre. A közelben lévő határőr katonák meghallották a lövéseket, a helyszínre siettek, és agyonlőtték a támadókat.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!