Nem akart kiállni izraeli ellenfele ellen sem az algériai, sem a szudáni dzsúdós
Nem akart kiállni izraeli ellenfele ellen sem az algériai, sem a szudáni dzsúdós

Forrás: Twitter / @Weesesports

2021. 07. 26.
Az algériai Feti Nurin után a szudáni Mohamed Abdalraszul is visszalépett a tokiói olimpia cselgáncstornájától, mert nem akart kiállni izraeli riválisa ellen.

A 73 kilogrammos kategóriában Abdalraszul hétfőn éppen Nurinnal kezdett volna az ötkarikás játékokon, és győzelem esetén a 32 között az izraeli Tohar Butbul várt volna rá. A szombaton visszalépett Nurint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) edzőjével együtt eltiltotta, és ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja.

A háromszoros Afrika-bajnok egy algériai tévécsatornának úgy nyilatkozott, hogy sokat készült az olimpiára, de a palesztinok ügye fontosabb ennél.

Trénere, Amar Ben Jehlef úgy vélekedett, hogy nem volt szerencséjük a sorsolásnál, és meghozták a megfelelő döntést.

Az Algériai Olimpiai Bizottság mindkettejüket hazaküldte Tokióból.

A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!