Musk: a woke elmevírus nézhetetlenné teszi a Netflixet
Ezzel magyarázta a milliárdos, hogy a streamingszolgáltató 200 ezer előfizetőt vesztett az év első negyedében
Musk: a woke elmevírus nézhetetlenné teszi a Netflixet

Youtube/TED

2022. 04. 20.
Elon Musk a Netflix részvényárfolyamának bezuhanását az általa „woke-vírusnak” nevezett jelenséggel magyarázta, ami szerinte nézhetetlenné teszi a streamingszolgáltató tartalmait. A Netflix kedden arról számolt be, hogy 2022 első negyedévében 200 ezer előfizetőt veszített, a második negyedévre pedig 2 millió kieső előfizetővel készül. Mindeközben a társaság részvényei több mint 20%-ot zuhantak a zárás utáni kereskedés idején.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, mintegy 200 ezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.

Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén.

A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig terjedő időszakban - amikor a Bridgerton második évada és Az Adam-projekt című sorozat is elindult - 221,64 millióra esett vissza az előfizetők száma.

Tíz év alatt ez az első negyedév, hogy a streamingcég előfizetőket veszített. Ha leszámítják azt a kiesést, amit az Ukrajna elleni invázió miatt leállított oroszországi szolgáltatás jelentett, akkor mintegy 500 ezerrel lett volna több előfizetőjük az első negyedévben - idézte a jelentést a Variety.com filmes szaklap.

Korábban a cég 2,5 millió plusz előfizetővel számolt az első negyedévre, a Wall Street elemzői világszerte további 2,8 millió új előfizetőt vártak szemben a tavalyi első negyedév 3,98 milliós számával. Noha eleve kisebb növekedésre számítottak, a veszteség ténye mégis sokkolóan hatott. A hírre a Netflix részvényeinek értéke a zárás utáni kereskedésben több mint 22 százalékot zuhant.

Musk is megszólalt

A Netflix zuhanásáról szóló, Twitteren közzétett jelentésre reagálva Musk megjegyezte, hogy

„a woke-féle elmevírus nézhetetlenné teszi a Netflixet”.

Korábban ugyanis a Netflix számos alkalommal kivívta magának a nézőközönség negatív kritikáját a woke-politikával foglalkozó tartalmaival, számolt be róla több alkalommal a The Daily Wire.

2020 októberében a szolgáltató Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapat egykori hátvédje életéről jelentetett meg egy alkotást, aki az amerikai himnusz alatti térdeplésével vált ismertté, később pedig arra tett utalásokat, hogy az NFL játékos toborzói a rabszolgaságot idézik.

Ugyancsak 2020 őszén a Netflix előfizetői lemondásainak száma 800%-kal ugrott meg az általuk kiadott Cukorfalatok című francia film nyomán, mely serdülőkor küszöbén álló lányokat mutat be szexuálisan kihívó helyzetekben. A Netflix azonban védelmébe vette a filmet mint „társadalmi kommentárt a kisgyermekek szexualizálása ellen”.

Legújabban pedig a Bostoni Egyetem oktatója – egyben a kritikai fajelmélet szószólója – Ibram X. Kendi a Netflix-szel dolgozik együtt, hogy az Antiracist Baby (Antirasszista baba) című könyvét animációs gyerekműsor formájában adaptálják. Az Antiracist Baby „a legfiatalabb korcsoportok, valamint a felnőttek számára mutatja be az antirasszizmus fogalmát és erejét”.

A Netflix közleménye szerint maga az író, Kendi fogja készíteni az animációs műsort. Ugyanakkor nem ez az egyetlen tartalom, amit az író az antirasszizmus témájában a Netflix-szel közösen fog gyártani. További két alkotással (Stamped from the Beginning; Stamped: Racism, Antiracism, & You,) is készülnek.

Musk – ahogy az előbbi hozzászólásából is kiderül – nem kimondottan szívleli a woke-ideológiát, és jelenleg azzal próbálkozik, hogy a Twittert felvásárolva maximalizálja a felületen a szólásszabadságot, ami az alkalmazottak egy részének nemtetszését váltotta, illetve váltja ki.

(Dailywire/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!