Muhammad Ali Jr: Apám utálta volna a rasszista „Black Lives Mattert”
A bokszlegenda fia szerint a minden élet fontos
Muhammad Ali Jr: Apám utálta volna a rasszista „Black Lives Mattert”

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 22.
Minden idők egyik legnagyobb bokszolója mindig is élharcosa volt a rasszizmus elleni harcnak. Fia elmondása alapján azonban apjának rosszul esne látni a George Floyd rendőri brutalitást követő halála folytán induló, erőszakba forduló „rendszerszintű rasszizmus” elleni tüntetéseket.

Muhammad Ali egyetlen fia szerint apja keményen elítélte volna a „Black Lives Matter” mozgalmat és az erőszakos tüntetőket egyaránt.

„Ne rombolj, ne zúzz be üzleteket! Békésen is lehet tüntetni!” – üzente Ali Jr. az őt kérdező újságíróknak. Apám azt mondta volna: „Ők olyanok, mint az ördögök, mert neki minden élet számított.”

„Nem csak a fekete élet számít, a fehér, a kínai, minden élet számít, mindenki élete számít, mert Isten mindenkit szeret. Nem lehet kivételezni, a gyilkosság rossz, függetlenül attól, ki az elkövető" 

– mondta a New York Postnak adott egy órás interjújában. 

Ali Jr. a rendőröket is megvédte nyilatkozatában:

„A rendőrök nem úgy kelnek fel reggel, hogy ’ma megölök egy négert’, vagy egy fehéret. Ők csak igyekeznek egyben hazaérni a családjaikhoz... Az intézkedő rendőr hibázott, amikor megölte George Floydot, de az emberek nem veszik észre, hogy nem a felvétel egészét hozták nyilvánosságra. Az áldozat ellenkezett a rendőri intézkedéssel szemben. A rendőr csak a munkáját végezte, csak éppen rossz módszert alkalmazott”

– tette hozzá. 

Az Antifa vonatkozásában kifejezte, egyetért Donald Trump amerikai elnökkel, esetükben szerinte is egy terrorszervezetről van szó.

„Olyanok, mint a muszlim terroristák. Üzleteket tesznek tönkre, védtelen emberekre támadnak rá, rendőrségeket és boltokat gyújtanak fel. Ők terroristák, terrorizálják a közösséget, az embertársaikat. Egyetértek a békés tüntetőkkel, de az Antifák, ők bosszúból ölni akarnak!” - fejtette ki álláspontját Ali Jr. 

„A „Black Lives Matter” nem egy békés mozgalom. Ahogy az Antifa se híve a békés tüntetésnek, úgy ők sem.” – fogalmazta meg véleményét a mozgalomról. 

Szerinte a BLM mozgalom megosztja az embereket: „Faji megkülönböztetés, amit csinálnak. A fekete embereket helyezik szembe a többivel, és ez rasszizmus, amit utálok!” 

„Szerintem jó elnök Donald Trump. Édesapám is őt támogatná. Trump nem rasszista, ő mindenkiért van. A demokraták a rasszisták, akik nincsenek mindenkiért… azt mondják, hogy a fekete életek számítanak, de igazából nem érdekli őket senki. Hillary Clintont se érdekli senki és semmi csak az, hogy ne csukják le.”

(New York Post)
 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!