Máshol tömegével oltanak, az EU viszont "botrányosan" lassú
Az Európai Bizottság ráadásul nem engedélyezi tagállamoknak a saját beszerzéseket
Máshol tömegével oltanak, az EU viszont "botrányosan" lassú

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 14.
Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. Mindeközben az illetékes uniós biztos emlékeztetett rá, a tagállamok nem indíthatnak saját eljárásokat a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére. 

Szijjártó Péter azt mondta, a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt az esztendő elején - a várakozásokkal ellentétben - elmaradt az "eufória".

"Mindenki azt várta a brüsszeli hitegetés alapján, hogy a tavalyi év végén, az idei év elején az Európai Unióban (EU) hatalmas sebességgel indul be az oltás, aminek nyomán aztán az európai országokban a meglévő korlátozó intézkedéseket, szigorításokat fel lehet majd oldani" - hangsúlyozta. Hozzátette,

mindez azonban elmaradt az Európai Bizottság miatt, míg az EU határain túl, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Izraelben "viharos sebességgel" zajlik az emberek beoltása.

Szijjártó Péter szerint az EU által támogatott vakcinafejlesztésből származó oltóanyag éppen az EU-ba jut el a leglassabban.

"Ez egész egyszerűen botrányos helyzetet hozott létre, főleg úgy, hogy az Európai Bizottság hosszú hónapokon keresztül folyamatosan támadta azokat az országokat - mint minket is -, amelyek más forrásokból is szerettek volna oltóanyagot vásárolni"

- emelte ki.

Szerinte ezek alapján helyes lépés volt megkezdeni a tárgyalásokat keleten is, hiszen arról lehet hallani, hogy nagy nyugat-európai országok, illetve cégek az oroszokkal "valamifajta" vakcinafejlesztésről vagy -gyártásról tárgyalnak.

Nem intézhetnek maguknak oltásokat a tagállamok

Az Európai Unió tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem indítanak saját eljárásokat a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére - emlékeztett Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos az uniós tagállamok egészségügyi minisztereinek informális videókonferenciáját követően, szerdán.

Sztella Kiriakídisz online sajtótájékoztatóján emlékeztetett:

2020 júniusában mind a huszonhét tagország felhatalmazta az Európai Bizottságot, hogy a nevükben tárgyaljon az oltásokra vonatkozó előrendelésekről.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság ez idáig az AstraZeneca (400 millió adag), a Sanofi-GSK (300 millió adag), a Johnson and Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (600 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Moderna (160 millió adag) vállalatokkal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket. Lezárta továbbá a Novavax (100 millió adag), valamint a Valneva (30 millió adag) gyógyszeripari vállalatokkal folytatott, a koronavírus elleni lehetséges oltóanyaguk beszerzéséről szóló megbeszéléseket. Európa akár 2,5 milliárd adag hatékony és biztonságos oltóanyaghoz férhet hozzá - emelte ki.

"Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a megállapodás jóváhagyásával, illetve a tárgyalások unióra való átruházásával mindegyikük beleegyezett abba, hogy nem indít saját eljárást az oltóanyagok megvásárlására ugyanazoktól a laboratóriumoktól"

- fogalmazott.

A rendelkezés minden tagállamra vonatkozóan jogilag kötelező, és megjelent az unió lapjának június 18-i számában, a mellékletben - tette hozzá.

Azt is mondta: megérti a nemzeti szintű nyomást és a polgárok aggodalmát, azonban az egyéni megállapodások aláássák az oltóanyag-ellátásra vonatkozó, közös európai, ez idáig jó eredményeket mutató megközelítést.

Az uniós biztos felszólította a tagállamokat, hogy hetente legalább kétszer tegyék közzé a lakosság beoltását tükröző adataikat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) oltásfigyelő platformján. Azt is sürgette, hogy a tagországok szerezzenek be minden szükséges eszközt az oltási stratégia gördülékeny megvalósítására.

 

"Ami életeket ment, az nem az oltóanyag, hanem a beoltás" - emelte ki a brüsszeli bizottsági tag.

Kiriakídisz bejelentette azt is, hogy az amerikai Johnson & Johnson gyógyszeripari vállalat várhatóan februárban nyújt be jóváhagyási kérelmet saját fejlesztésű oltóanyagának uniós alkalmazására az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA).

Marta Temido, az EU Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Portugália egészségügyi minisztere az online sajtótájékoztatón elmondta, a koronavírus mutációinak megjelenése aggodalmat kelt a tagállamok között. A kormányoknak ezért össze kell hangolniuk a járvány elleni védekezésüket, és fel kell gyorsítaniuk a lakosság beoltását egy újabb járványhullám elkerülése érdekében.

(Hetek/MTI)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!