hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ősszel már oltanának: versenyfutás a vakcináért
Oroszország, Oxford és az Egyesült Államok is a célegyenesben
Ősszel már oltanának: versenyfutás a vakcináért

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 06.
Bár a WHO a héten azt közölte, hogy nincs csodagyógyszer és talán soha nem is lesz a koronavírussal szemben, több vakcina előállítása olyan fázisba ért, amely már optimizmusra adhat okot. Az Oxfordi Egyetem által készített vakcinából első körben kétmilliárd dózist terveznek legyártani, az orosz kísérleti vakcinát pedig tömeges méretekben fogják alkalmazni már októbertől.

A WHO adatai alapján 160 oltóanyagot tesztelnek világszerte; ezek közül 140-et embereken még nem teszteltek, 18 az első fázisban van, amelynek során kis számú önkéntesen próbálják ki a vakcinát, 11 pedig már a második fázisig jutott, amikor ezres létszámon tesztelik. A legizgalmasabbak természetesen a nagyon nagy számú hármas fázisú vizsgálatok; a WHO múlt heti adatai alapján eddig öt vakcina jutott el ebbe a fázisba, az amerikai Moderna oltóanyaga, egy oxfordi vakcina, két kínai, valamint a német BioNTech–Pfizer konzorcium által készített oltóanyag.

A nagyobb léptékű kísérleteket az USÁban, Brazíliában és Dél-Afrikában végzik majd.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!