Légibemutatók, lézeres céllövészet: Mintegy 120 ezren látogattak ki idén a kecskeméti repülőnapra
A több mint 15 ország részvételével zajlott légibemutatók és haditechnikai kiállítások mellett szárazföldi eszközöket is bemutattak
Légibemutatók, lézeres céllövészet: Mintegy 120 ezren látogattak ki idén a kecskeméti repülőnapra

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

2021. 08. 30.
Vasárnap is csaknem 60 ezren voltak a nyolc év után megrendezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatón - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Így szombaton és vasárnap mintegy 120 ezer ember látogatott ki a Magyar Honvédség nagyszabású rendezvényére - tették hozzá.

A rendezvény végén a látogatók vasárnap is zökkenőmentesen tudták elhagyni a rendezvény helyszínét, a kijelölt parkolókat, a repülőtér környéki utak rövid időn belül jól járhatók voltak - közölte a HM.

Mint kifejtették: a bemutató a második nap is változatlan programokkal várta az érdeklőket már reggel 7 órától. A több mint 15 ország részvételével zajlott légibemutatók és haditechnikai kiállítások mellett a látogatók kiemelt figyelemmel kísérték többek között a szárazföldi eszközök dinamikus bemutatóit.

A látogatók találkozhattak a Magyar Honvédség Sportszázadának olimpikonjaival, akik a tokiói élményeikről számoltak be.

Az egész napos statikus és dinamikus bemutatók, valamint a kiállítások mellett a gyermekek játékos feladatokkal ismerkedhettek meg a katonák mindennapjaival. A legtöbb fiatal látogatót vonzó helyszínek között volt akadálypálya, lézeres céllövészet, fizikai állapotfelmérés és VR lövészet is.

"A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szervezői ezúton is köszönik a látogatók együttműködését, türelmét, és azt, hogy jelenlétükkel 8 év után ismét megtisztelték a rendezvényt"- fogalmazott közleményében a HM.

A rendezvény második napját is Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség Parancsnoka nyitotta meg.

MTI/Ujvári Sándor
(Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A honvédelmi miniszter a vasárnapi látogatóknak is köszönetet mondott, hogy érdeklődnek a katonák, a honvédelem ügye iránt. Kiemelte, hogy a legutóbbi kecskeméti repülőnap óta eltelt "hosszú 8 év alatt" a Magyar Honvédség teljes átalakuláson ment keresztül, most mindenki láthatja milyen új korszerű eszközökkel szerelték fel a Magyar Honvédséget, s hogy azokat milyen mesterien kezelik a katonák.

A miniszter ismét felhívta a fiatalok figyelmét, hogy augusztus 31-ig még lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra, amely fél év szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpontot jelenthet a felsőfokú tanulmányokhoz. Ezalatt az idő alatt pedig meg is győződhetnek arról, hogy a honvédség mindenkinek ad lehetőséget, hogy megtalálja a számítását - jegyezte meg Benkő Tibor.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka - utalva az előző napi forgalmi torlódásokra - mindenkinek megköszönte, hogy kivárták a sort, a beléptetési procedúrát. A repülőnap és haditechnikai bemutató programjaival igyekeznek feledtetni, hogy milyen sokat kellett várni - tette hozzá az altábornagy.

A szombaton és vasárnap az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison megrendezett nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató mindkét napján már reggel 7 óra előtt hosszú sorokban várták az emberek a kapunyitást. Sokan voltak továbbá a kecskeméti repülőbázis körüli térségben, akik az utak mentén, illetve a mezőn figyelték a légtérben zajló bemutatókat.

MTI/Ujvári Sándor
(Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A magyar és további tucatnyi nemzet légierőjének bemutatói mellett mindkét nap volt egy meglepetés elem is a programban, amikor egy

helikopterből ugrott ki ejtőernyővel a Magyar Honvédség több vezetője, köztük Ruszin-Szendi Romulusz a Magyar Honvédség parancsnoka is.

A rendezvényen bemutatták az új, magyar fejlesztésű kézifegyvercsaládot, meg lehetett tekinteni továbbá azt a Szojuz kabint is, amellyel az egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan tért vissza a világűrből.

Farkas Bertalan előadást is tartott a rendezvényen.

Bár a korábbi előrejelzések alapján volt rá esély, a kétnapos rendezvény programjait az időjárás sem zavarta meg. Szombaton végig napsütésben lehetett élvezni a programokat, csak a nap legvégén érkezett némi csapadék. Vasárnap - bár többször borús volt az ég - a rendezvény zárásáig nem eredt el az eső.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!