Még mindig rejtély, ki lőtte le Kurszk felett a maláj gépet
A nemzetközi nyomozóbizottság információkat kér a helyi lakosoktól
Még mindig rejtély, ki lőtte le Kurszk felett a maláj gépet

Az Malaysia airlines MH17 járatának roncsai Hrabovo város közelében(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 09. 02.
A Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es lezuhanását vizsgáló nemzetközi nyomozóbizottság csütörtökön felhívást intézett az oroszországi Kurszk városának lakosaihoz, főként az orosz hadseregben szolgálókhoz, hogy osszanak meg információkat annak a rakétának a bevetésével kapcsolatban, amellyel vélhetően lelőtték az utasszállító repülőgépet - jelentette a holland sajtó.

A nyomozást koordináló holland hatóságok 2018-ban megállapították, hogy a dél-oroszországi városban állomásozó 53. orosz légvédelmi dandártól származó BUK-rakétával lőtték le Kelet-Ukrajna felett az Amszterdamból a maláj fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gépet.

A fedélzeten tartózkodó 298 ember, közöttük 196 holland állampolgár, életét vesztette.

A nyomozók olyan fényképeket, videókat, e-maileket és hivatalos dokumentumokat várnak, amelyek segíthetik a vizsgálatot azzal kapcsolatban, kik álltak fegyver ukrajnai bevetéséről szóló döntés hátterében, és kik hajtották végre az akciót.

A szemtanúkhoz intézett videófelhívásban egy 29 éves, orosz származású ausztrál áldozat édesanyja is megszólalt. Az oroszul beszélő asszony elmondta, hogy a tragédia gyógyíthatatlan sebeket okozott számára.

"Az igazságnak ki kell derülnie, mindenkinek tudnia kell, mi történt valójában. Szeretnénk, ha valaki vállalná a felelősséget a történtekért"

- mondta.

A holland ügyészség már eljárást indított három orosz, illetve egy ukrán állampolgár ellen, akik magas rangú orosz katonatisztek voltak a kelet-ukrajnai szakadár hadtestben, és akiket a gép kilövésének megszervezésével vádolnak. A vád szerint azonban

még nem lehet tudni, hogy kik azok, akik a rakétarendszert működésbe hozták.

A négy gyanúsított ellen távollétükben folyó büntetőeljárás szeptember 6-án, hétfőn folytatódik a schipholi bíróságon. Hollandia és Ausztrália nyíltan Oroszországot vádolta az állampolgárai halálával.

Moszkva végig tagadta, hogy bármilyen köze volt a szerencsétlenséghez, és Kijevet okolta a történtekért.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!