Kína-ellenes nemzetközi koalíciót akar tető alá hozni Amerika
Mike Pompeo külügyminiszter szerint nem szabad tovább hagyni Peking "megfélemlítő" politikáját
Kína-ellenes nemzetközi koalíciót akar tető alá hozni Amerika

Forrás: AP/Hannah McKay

2020. 07. 24.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter üdvözölte az Egyesült Királyság kemény kiállását Pekinggel szemben, és arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hozzanak létre szövetséget Kína „megfélemlítő magatartásával” szemben.

Pompeo keddi, londoni látogatása során dicsérte Nagy-Britannia válaszát Kína ellentmondásos nemzetállami törvényére és a hongkongi helyzetre, illetve heves bírálattal illette Peking egyre szorosabb fojtogató magatartását a félautonóm városállammal kapcsolatban. 

Nyilatkozatában kitért arra, hogy „Hongkong szabadságjogait összezúzták”, illetve, hogy Kína „terrorizálja szomszédait”. AZ amerikai külügyminiszter agresszornak titulálta Kínát, rámutatva, hogy Peking illegális tengeri követelésekkel állt elő, és az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információkat is eltitkolta saját érdekeinek előmozdítása céljából, ami „teljességgel elfogadhatatlan”.

Pompeo mindezek után kijelentette:

„azt szeretnénk, ha minden nemzet, ami megérti a szabadság és a demokrácia jelentőségét… megérteni, hogy a kínai kommunista párt veszélyt jelent ezekre. Remélem, olyan koalíciót építhetünk, amely megérti a veszélyt”.

 

A találkozóra néhány órával azután került sor, hogy London felfüggesztette kiadatási szerződését Hongkonggal és befagyasztotta fegyverszállítmányait a volt brit kolóniára. 

Oroszország nem szándékozik belépni egy Kína elleni koalícióba, amelynek létrehozását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szorgalmazza - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Emlékeztetett rá, hogy Kína Oroszország szövetségese és partnere.

"Szeretném itt felidézni az elnök (Vlagyimir Putyin) arra vonatkozó szavait, hogy Oroszország nem vesz részt valaki ellen irányuló koalíciókban, és nem barátkozik valaki ellenében"

- nyilatkozott Peszkov.

A hongkongi helyzetről és a kínai nemzetbiztonsági törvény hátteréről korábbi cikkeinkben az alábbiakban olvashat.

A napokban az Egyesült Államok a houstoni amerikai konzulátus bezárását rendelte el, több forrás szerint intenzív kémtevékenység végzése okán. Válaszul Kína egy amerikai diplomáciai kirendeltséggel tett ugyanígy. Számos szakértő az Amerika-Kína konfliktus esetében új hidegháborúról beszél.

(dw.com)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!