Kína bosszút esküdött miután houstoni konzulátusának bezárására kényszerült
Röviddel a felszólítás után szemtanúk dokumentumégetésnek tűnő tevékenységről számoltak be az udvaron
Kína bosszút esküdött miután houstoni konzulátusának bezárására kényszerült

kínai konzulátus, Houston, Texas(Forrás: Youtube/KPRC 2 Click2Houston)

2020. 07. 22.
A már jó ideje romló amerikai-kínai kapcsolatokat tovább süllyesztette az Egyesült Államok hirtelen döntése, mellyel a houstoni kínai konzulátus bezárására szólított fel az „amerikai szellemi tulajdon” védelmére és a Bécsi egyezményre  hivatkozva.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Morgan Ortagus kijelentette, a bezáratás „az amerikai szellemi tőke és Amerika magán információinak” védelmében történt. Hozzátette: a Bécsi egyezmény kimondja, hogy a diplomatáknak

„tisztelniük kell a befogadó állam törvényeit és szabályrendszerét, illetve kötelességük nem beleavatkozni az állam belügyeibe”

 

Azt nem árulta el, vajon a houstoni konzulátus eleget tett-e a feltételeknek, de nyilatkozatából sejthető, hogy nem.

A kínai külügyminisztérium az amerikai fél egyoldalú politikai provokációjának nevezte a bezárási felszólítást, amelynek teljesítésére ráadásul szűkös határidőt, 72 órát szabtak: a Houstonban állomásozó kínai főkonzulátusnak helyi idő szerint péntek délután 4 óráig minden tevékenységét fel kell függesztenie. 

A Houston Chronicle című amerikai lap a helyi rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a hatóságoknak a bejelentés utáni  kedd éjszaka tűzriasztás miatt kellett kivonulniuk a houstoni kínai főkonzulátus épületéhez, ahol szemtanúk szerint az udvaron elhelyezett kukákban papír dokumentumokat égettek. 

Vang Ven-pin, a kínai külügyi tárca szóvivője szerint a konzulátus sormális keretek között működik továbbra is, magát a konzulátust azonban a helyi média nem tudta megszólaltatni az ügyben.

 

 

Kína szerint az Egyesült Államok lépése a nemzetközi jogba ütközik, valamint megsérti a két ország között érvényben lévő konzuli megállapodást. A kínai külügyi tárca szerint az elmúlt időszakban Washington lejárató kampányt folytat Kína ellen, amelynek részeként az Egyesült Államokban állomásozó kínai diplomatákat, valamint ott tanuló kínai diákokat zaklat.

Peking súlyosan elítélte az általa megalapozatlannak tartott döntést, és

annak azonnali visszavonására szólított fel Washingtont, ellenkező esetre pedig ellenlépéseket helyezett kilátásba.

A lépés nem sokkal azután történt, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két kínai hekkert megvádolták, hogy több száz globális célpont üzleti titkait lopták el, és a közelmúltban a COVID-19 kezelések és oltások fejlesztésében részt vevő amerikai vállalatok sebezhetőségét vizsgálták. 

Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatait tovább rontotta a koronavírus-járvány, a feszült kereskedelmi kapcsolatok és a Peking azon lépése, hogy nagyobb ellenőrzéshez jusson Hongkong felett. 

Kínának az Egyesült Államokban a houstoni konzulátus mellet Chicagóban, Los Angelesben, New Yorkban és San Franciscoban vannak még képviseletei, illetve Washington D.C.-ben nagykövetsége. Kérdés, hogy a hidegháborús viszony felé vezető úton még meddig tudnak tovább működni, és mikor jutnak a houstoni sorsára. 

Vang emlékeztette Amerikát, számoljon azzal, hogy jóval több diplomáciai missziója és munkatársa van és dolgozik Kínában, mint nekik az Egyesült Államokban. 

„Amennyiben az USA ezen a helytelen ösvényen halad tovább, mindenképpen válaszolni fogunk.”

 

(Click2Houston, Houston Chronicle)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!