Gyanús körmények között hunyt el Burundi vezetője
Koronavírus okozhatta Pierre Nkurunziza halálát
Gyanús körmények között hunyt el Burundi vezetője

Forrás: Youtube/Aljazeera

A mindössze 11 milliós közép-afrikai Burundi igencsak sajátos módon kezelte a COVID-19 fenyegetését. Nem tettek óvintézkedéseket, és még a WHO munkatársait is kiutasították az országból. Azonban nem kizárt, hogy maga az ország államfője lett ennek egyik áldozata.

Pierre Nkurunziza 15 éve vezette Burundit, 2005-ben került hatalomra egy véres polgárháború után. Erős kézzel kormányzott, de számos kritika érte az emberi jogok földbe tiprása miatt. Politikai ellenfeleit és a sajtót is megfélemlítette. Emellett a kivégzések, zsarolások sem voltak ritkák regnálása alatt, ezrek menekültek el az országból.

Karrierje azonban már a végéhez közeledett. Ugyan alkotmánymódosítással elérte, hogy harmadszor is megválasszák az ország elnökének, mégis úgy döntött, inkább nyugdíjba vonulna. Előtte biztosította, hogy az országért tett szolgálatait 540 ezer dolláros nyugdíjjal és egy luxusvillával honorálják, mindennek élvezésére azonban nem maradt már ideje.

Szombaton egy röplabda meccs után rosszul lett és kórházba kellett szállítani.Vasárnapra az állapota javult, majd hétfőn hirtelen nagyot romlott és végül az elnök szervezete feladta a küzdelmet. A hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint a halál oka szívroham volt, ám ezt többen kétségbe vonják, és a koronavírusra gyanakszanak.

A gyanakvásnak némi alapot ad, hogy 10 nappal ezelőtt az elnök feleségét, Denise-t egy nairobi kórházba szállították állítólag azért, mert elkapta a vírust. Ugyan az elnök maga nem utazott a repülőn, azonban mindhárom testőrének vírustesztje pozitív lett.

Emellett tudvalevő, hogy Burundi szomszédjához, Tanzániához hasonlóan igencsak sajátos módon kezelte a járványveszélyt. Az elnök szóvivője az alacsony fertőzési rátára és arra hivatkozva, miszerint az országnak „különleges szövetsége van Istennel” és természetfeletti védelem alatt áll, mindenkit bátorított, hogy folytassa megszokott életét korlátozások nélkül. „Ez így van, akár hiszik, akár nem” – bizonygatta.

Ennek megfelelően a sportesemények és politikai tömegrendezvények is rendre megrendezésre kerültek, és kijárási tilalmat se rendeltek el. Emellett viszonylag nagy sajtóvisszhangot váltott ki, hogy május közepén a kormány kiutasította az országból az Egészségügyi Világszervezet helyi képviseletének vezetőjét és három munkatársát. A kemény lépést az váltotta ki, hogy a WHO munkatársai aggodalmukat fejezték ki az elnöki kampányrendezvények megtartása miatt. Ugyanakkor mások azért kritizálták a kormányt, mert ugyan a kommunikációban folyamatosan bagatellizálja a járvány veszélyét, a választási megfigyelők jogköreit azonban erre hivatkozva szűkítette.

(Guardian)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti:

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!