Folytatódnak az Izrael-párti megmozdulások Magyarországon, sok nagyvárosban lesznek megemlékezések
Folytatódnak az Izrael-párti megmozdulások Magyarországon, sok nagyvárosban lesznek megemlékezések

illusztráció(Shutterstock/Ryan Rahman)

2023. 10. 13.
Az elmúlt napokban Budapesten több eseményen kiálltak a magyar emberek Izrael önvédelemhez való joga mellett és tiltakoztak az embertelen terroristatámadások ellen.

A főváros mellett több vidéki nagyvárosban is tartottak Izrael-párti megmozdulásokat.

Székesfehérváron október 9-én álltak ki a részt vevők a zsidó állam mellett a város polgármesterével közösen, Kecskeméten pedig az Egységes Magyar Izraelita Hitközség és a kecskeméti Zsidóház, valamint a Hamász agresszióját elítélők közösen vonultak a kecskeméti nagy zsinagóga lépcsőjéhez. 

 

Pénteken folytatódnak az Izrael melletti demonstrációk:

Egerben az Egri Zsidó Kulturális Egyesület és Hit Gyülekezete közös szervezésű eseményére várják a helyi lakosokat.

Balassagyarmaton 19 órától tartanak szolidaritási tüntetést a balassagyarmati Vármegyeháza előtti főtéren.

Érden biciklis felvonulásra kerül sor izraeli és magyar zászlókkal, majd megemlékezés lesz a főtéren a Hamász által elkövetett terrorcselekményeinek áldozatairól.

Salgótarjánban 18 órától lesz Izrael melletti szolidaritási megmozdulás a város főterén.

Keszthelyen 18:30-tól terveznek megmozdulást a helyi zsinagógánál.

Szegeden 17 órától, Miskolcon pedig 16 órától a Szent István téren, a Forrás Kulturális Alapítvánnyal közösen kerül sor megemlékezésre.

További magyarországi nagyvárosokban is lesznek Izrael-párti demonstrációk:

Tatabányán 18 órától a fő téren, Pécsett Kaposvárral közösen 17 órától a Kossuth téren.

Cegléden szintén ma este, 19 órától kerül sor közös megemlékezésre a Szabadság téren, csakúgy, mint Szolnokon (szintén a főtéren).

Dunaszerdahelyen 17.30-tól fognak emlékezni az elmúlt napokban meggyilkolt civil áldozatokra, Szombathelyen pedig a zsinagóga előtt 19 órától.

Mátészalkán 18 órától lesz szimpátia tüntetés Izrael mellett. 

Vácon 18 órakor gyújtanak gyertyát a zsinagóga előtti téren.

Sárbogárdon 18.30-tól rendez közös Izrael-párti demonstrációt a Hit Gyülekezete és az Alba Régió Alapítvány.

A hétvégén, vasárnap Veszprémben 17 órakor, a holokauszt emlékműnél találkoznak majd Izrael állam támogatói, Győrött a Nyugat-Dunántúli Magyar Izraeli baráti társaság szervezésében, 18 órakor a Petőfi téren, és lesz Zalaegerszegen is szimpátiatüntetés 17:30-tól, a Dísztéren. Nyíregyházán vasárnap 17:30-tól gyűlnek össze a Magyar-Izraeli Baráti Körrel közös szervezésben.

Jövő héten kedden délután Hatvanban fognak megemlékezni a Hamász terrorjának áldozatairól, míg Gyöngyösön a hitközséggel együtt ítélik majd el a résztvevők az izraeli civilek elleni agressziót.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!