Ferenc pápa megbuktatására készül a konzervatív bíborosok egy csoportja?
Állítólag már kész a tervük
Ferenc pápa megbuktatására készül a konzervatív bíborosok egy csoportja?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 01. 10.
XVI. Benedek pápa halála után a vatikáni bíborosok egy csoportja elhatározta, hogy nyomásgyakorlás útján megpróbálják rávenni Ferenc pápát a távozásra. Erről a katolikus egyház egyik olasz bíborosa beszélt, aki neve elhallgatását kérte.

Elmondása szerint a tervet több szakaszban és több irányból fogják végrehajtani, aminek egyetlen célja, hogy a vezetést

„olyan nyomás alá helyezzék, hogy Ferenc lemondásra kényszerüljön”.

Ugyanakkor a szervezkedő bíborosok egyelőre még kisebbségben vannak, így a névtelen forrás szerint több időre lesz szükségük ahhoz, hogy meggyengítsék Ferenc szekértáborát és megnyerjék ügyüknek a többi bíborost is.

A titokzatos terv részeként állítólag a pápa „doktrinális döntéseit” fogják célkeresztbe venni, amelyek a konzervatívabb beállítottságú katolikusok nemtetszését váltották ki – elég, ha a homoszexualitás, az abortusz vagy a válás kérdésére gondolunk –, de a pápa egyre romló egészségi állapotát is szeretnék szóvá tenni, ami idővel a tisztség betöltésére való alkalmasságát kérdőjelezheti meg.

A jelenleg 86 éves Ferencnek az elmúlt időben ugyanis több műtétje is volt, és több alkalommal kényszerült tolószékbe a nyilvános szereplései alkalmával.

Mindennek tükrében komoly kihívásokkal kell szembenéznie a pápának, amennyiben továbbra is meg kívánja őrizni egyházfői pozícióját.

(RT / The Express / Daily Mail / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!