Érdekességek a szaunázás történetéről (x)
Érdekességek a szaunázás történetéről (x)

www.skandimania.com

2024. 03. 21.
Kissé ködös, hogy a szaunázást kik és mikor találták fel, így az sem tisztázott, hogy a Föld mely pontján épült az első szauna. A kutatók abban viszont egyetértenek, hogy Észak-Európában már több mint kétezer éve szaunáznak az emberek.

Ez egy PR cikk

Eleinte azonban nem úgy zajlott ez a tevékenység, mint manapság, tehát nem a Skandimánia által kínált modern szaunákra kell gondolni. Sokkal inkább földbe ásott lyukakként lehet elképzelni a korabeli szaunákat, amelyekbe kövekkel fedett tűzrakót építettek. Miután a kövek átforrósodtak, elrendezték őket, majd egy fából készült keretet helyeztek a kövek fölé. Erre tudtak feküdni a vendégek.

Mivel a szauna felmelegítése nem volt olyan egyszerű, ezért igyekeztek megőrizni a kövek melegét. Eleinte állatok bőrével fedték le a réseket, hogy a forró levegő ne szökjön ki egyhamar a helyiségből.

Multifunkciósak voltak akkoriban a szaunák

Azokban az időkben még nem csupán szaunázás céljára használták a földbe ásott helyiségeket. Egyben konyhaként, fürdőszobaként, vagy éppen a gyógyítás helyszíneként szolgált a szauna területe, továbbá a kemény, zord teleket is itt vészelték át az emberek.

Előfordult, hogy gyermekek születtek itt, vagy éppen az elhunytakat készítették fel utolsó útjukra. Mindenféle fontos eseménynek, ünnepnek helyt adott az akkori szauna. A régmúltban megszentelt helynek számított azok körében, akik használták. A tradíciók szerint az oda belépő személy megszenteltté vált, és a jóságos szauna szellemét is nagy tisztelet övezte.

Amerikában is voltak szaunához hasonló kunyhók

Nemcsak Európában, hanem Amerikában is “szaunáztak” az ott élő emberek jó néhány évszázaddal ezelőtt is. Ott izzasztó kunyhókat építettek e célból, amelyek ugyancsak több funkcióval rendelkeztek. Olykor ugyanis vallási ceremóniákat is tartottak ezekben a kunyhókban. Érdekesség, hogy Új-Zéland és Ausztrália őslakosai hasonló építményekben izzadtak. Bár a ceremóniák lefolyásának menetében jelentős eltérések voltak, egy dolog közös volt ezekben a korabeli szaunákban: fizikai és lelki közösségek jöttek létre.

A szóban forgó kunyhókban 10-15 ember fért el. Volt, ahol agyagból, másutt sziklából vagy fából építették őket. Az akkori emberek mindig olyan anyagot használtak, ami éppen azon a területen elérhető volt. Őseink ezeken a helyeken közösen énekeltek, imádkoztak, amely olyan élményt jelentett számukra, amely következtében testük és lelkük is valósággal megújult.

A világ minden táján találtak hasonló célokat szolgáló építményeket

Izzasztásra szolgáló építményeket találtak a kutatók Egyiptomtól kezdve Oroszországon és Indián át még Japán területén is, sőt, a laoszi történelemben is voltak kezdetleges szaunák. Nagy-Britanniában kőből, fából készítettek kör alakú építményeket, melyek közepén fűtésre használt kövekre bukkantak. Az északabbra fekvő vidékeken persze jóval több ilyen felfedezés történt, a brit szigeteken a korabeli szaunák felét Skóciában találták.

Európában idővel a földbe vájt lyukakat föld feletti szaunák váltották fel, amiket manapság is használunk.

 

(Fizetett PR cikk)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!