Brutálisan megnőtt Kínában a koronavírus miatti halálozások száma, a krematóriumok alig bírják a túlterhelést
Brutálisan megnőtt Kínában a koronavírus miatti halálozások száma, a krematóriumok alig bírják a túlterhelést

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 04.
Olyan nagy számban halnak meg Kínában a koronavírus miatt, hogy a krematóriumok és a temetők nem győzik fogadni az elhunytak földi maradványait. Volt, ahol 5 napig kellett várnia egy családnak, hogy elvigyék a lakásból idős rokonuk holttestét. Szakértők szerint a jelenlegi 9 ezerről 25 ezerre fog emelkedni január végére a napi halálozások száma.

Egész Kínában komoly kihívást jelent a koronavírus pusztítása. A Longhua nevű körzet illetékesei közölték, hogy a helyi krematóriumba több mint 500 holttest érkezik napi szinten, ami nagyjából ötször annyi, mint „normál” esetben.

Sajnálatos módon ez azzal a következménnyel jár, hogy hatalmas számban torlódtak fel a hamvasztásra váró holttestek, ami miatt órákig kell várakoznia egy-egy családnak, hogy sorra kerüljenek a krematóriumban, ahol mindössze 5-10 percük van arra, hogy elbúcsúzzanak megboldogult családtagjuktól. Aztán át kell adják a helyet a következő család számára. 

Ugyanakkor ez még a „jobbik” eshetőség: számos esetben még a holttestek elszállítása is nehézségekbe ütközik a nagy leterheltség miatt. Előfordult olyan is, hogy öt napon át hevert egy idős kínai nő holtteste a család sanghaji otthonában, ahol családjával élt, mielőtt végre megérkezett volna a halottaskocsi, hogy elszállítsa a hullát. 

Hasonló jelenetek játszódnak le Kína-szerte. Gyászoló családok és a túlterhelt alkalmazottak sora számolt be a Covid okozta tömeges halálozás következményeiről. Mindeközben pedig a kommunista vezetés hivatalosan csak egy töredékét ismeri el a koronavírusban elhunyt áldozatoknak.

Jóllehet senki sem tudja a valós halálozási áldozatokat, egyre nyilvánvalóbb, hogy a nagyobb városok temetői és krematóriumai lassan elérik kapacitásuk határát.

Az Airfinity Ltd. nevű londoni kutatócég becslései szerint Kínában a Covid-fertőzés miatti halálozások száma jelenlegi napi 9 ezer körül lehet, amely szám 25 ezerre fog emelkedni még ebben a hónapban a holdújévi ünnepségek miatti utazások nyomán. Nem sok jóval kecsegtetnek tehát az ünnepek.

Az ázsiai ország még december elején hagyott fel a szigorú járványügyi intézkedésekkel, ami miatt több ország úgy döntött, hogy korlátozásokat vezetnek be a kínai turistákra vonatkozóan, hogy útját állják a vírusnak.

(Bloomberg / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!