Brit kutatók vizsgálják, lehet-e kombinálni a különböző koronavírus-oltásokat
az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon vakcina beadása két dózisban
Brit kutatók vizsgálják, lehet-e kombinálni a különböző koronavírus-oltásokat

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 04.
Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News.

A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni. Nem tartják kizártnak, hogy

az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag beadása két dózisban.

A kutatóknak jó okok van feltételezni, hogy az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet: egyes ebola elleni oltási programban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen.

A brit kormány koronavírus bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek. Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel.

A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.

A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének, és vérvizsgálatokkal

tesztelik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra,

Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!