Biden meglepő ünnepi beszéde: újjáépíthetjük a jeruzsálemi templomot is
Biden meglepő ünnepi beszéde: újjáépíthetjük a jeruzsálemi templomot is

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 12. 03.
Joe Biden amerikai elnök a Hanuka ünnep alkalmából a Fehér Házban tartott ünnepségen elmondott beszédében meghökkentő kijelentést tett, amikor a jeruzsálemi zsidó szentély lehetséges felépítésével példálózott. 

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Biden a hagyományos ünnepi gyertyagyújtás kapcsán emlékeztetett arra, hogy ez a szokás arra a szabadságra emlékeztet, amit a „Makkabeusok kerestek, hogy gyakorolhassák a hitüket”. Az elnök szerint ennek az üzenete számunkra az, hogy „bármilyen kicsiny fény, bárhol is találunk rá, képes eloszlatni a sötétséget és megvilágítani az előre vezető utat.

És akár a jeruzsálemi Templom, akár a demokráciánk temploma, nincs semmi lerombolt, vagy meggyalázott, amit ne lehetne helyreállítani. Semmi. Mindig újraépíthetjük, jobban, vagy talán még fényesebben is.”

A lerombolt jeruzsálemi Templom újjáépítésére való utalás, még ha szimbolikusan érthette is az elnök, meglepő, mert a hajdani zsidó szentély helyszíne, a Templom-hegy a legérzékenyebb aktuálpolitikai kérdések közé tartozik.

Mint arról beszámoltunk, a héten az ENSZ Közgyűlés által elfogadott határozat a jeruzsálemi szent helyet kizárólag a muszlim elnevezéssel említi, megtagadva ezzel a Templom-hegy zsidó és keresztény múltját, amely pedig több ezer évvel régebbre nyúlik vissza, mint az iszlámmal feltételezett kapcsolat. (Mint köztudott, Jeruzsálem neve egyszer sem szerepel a Koránban, ezzel szemben a Biblia közel 800-szor hivatkozik a városra – az Ószövetség 641, az Újszövetség 142 esetben említi.)

Azóta, hogy Izrael az 1967-es hatnapos háborúban felszabadította Jeruzsálem keleti felét, benne a történelmi Óvárossal, a jordániai megszállás alól, az arab világban rendszeresen felbukkannak olyan álhírek, miszerint a zsidók újjá akarják építeni a templomukat a muszlim mecsetek helyén.

Ezek a riogatások már több alkalommal súlyos zavargásokhoz vezettek, ezért is meglepő, hogy Biden a jeruzsálemi Templom újjáépítésével példázódott.

A beszéd Templommal-kapcsolatos része magyar felirattal:

A teljes beszéd a Fox News csatornáján (a fenti részlet 21.05-től kezdődik):

A hanuka, azaz a templomszentelés ünnepéről érdekes cikket olvashat a Hetek legfrissebb számában.

(Hetek/Israel365)

.
Előfizetői akció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!